Eperjesi Ildikó
Beszélő viszony

Számos államfő és több ezer veterán gyülekezett össze Franciaországban a normandiai partoknál, hogy megemlékezzen a nácik által lerohant Európa felszabadítására indított támadás hatvanadik évfordulójáról. A második világháború menetét - és az egész huszadik századot is - megváltoztató normandiai hadjáratban mintegy 250 ezer ember vesztette életét. A D-napi ünnepségek, valamint Ronald Reagan egykori amerikai elnök halálhíre alkalmat adtak arra is, hogy eltűnődjünk: hol tart ma a nyugati államok katonai szövetsége? 

George W. Bush és felesége, Laura. Sikeres európai turné Fotó: Reuters

Legelőször az tűnik szembe, hogy ez a szövetség bajban van. A hidegháború befejeztével megszűntek azok az okok, melyek miatt a NATO-t eredetileg megalapították, az iraki beavatkozás pedig erősen megosztotta a szervezetet. A teljes egészében védelmi célokra berendezkedett Észak-atlanti Szerződés Szervezete ma már inkább világszerte beavatkozásokat bonyolít, gondoljunk csak az afganisztáni, illetve koszovói missziókra. A következő egy év feladatai során mindenesetre alighanem el fog dőlni, hogy fennmarad-e a NATO, vagy pedig szétesik. Az iraki beavatkozás kapcsán kipattant feszültségek - főként a frankogermán, illetve angolszász világ közötti éles ellentétek - erős politikai töltetet adtak a mostani megemlékezéseknek. A legnagyobb kérdés az volt, hogyan fog George Bush amerikai, illetve Jacques Chirac francia elnök egymással kijönni, tekintve, hogy utóbbinak még csak fehér házi meghívása sincs az utóbbi időben. A közvéleményt viszont - elsősorban Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban - annyira foglalkoztatja a normandiai partraszállás, hogy a hatvanadik évforduló megünneplése világraszóló eseménnyé vált. 
A két vezető nyilvánvalóan inkább a közös pontokat kereste beszédében. Bush elnök hangsúlyozta: a veteránok örök tisztelet részesei, és Amerika ismét meghozná ugyanazt az áldozatot barátaiért. „A háború megpróbáltatásaiban és a hatalmas áldozatok során elválaszthatatlan szövetségesek lettünk” - hangsúlyozta Bush, aki beszédében megemlékezett az ünnep előestéjén elhunyt egykori amerikai elnökről, Ronald Reaganről is. Ronald Reagan idejében Nyugat-Európa ugyanolyan értetlenül viszonyult az Egyesült Államok „agresszív” külpolitikájához, mint manapság.
Amikor az Egyesült Államok most elhunyt negyvenedik elnöke elhatározta, hogy fegyverkezési versenyre kényszeríti a szovjeteket, és véget vet a hidegháborúnak, ugyanúgy mindenfelől azt harsogták neki, hogy lehetetlen vállalkozás, mint Bushnak, aki az iszlámista terror ellen hirdette meg háborúját. Reaganről is azt mondták, hogy őrültséget csinál, az egész vissza fog ütni, az ellenség pedig csak vérszemet kap.
A Reagan-vonal folytatói hisznek abban, hogy Amerika jótékony és hatékony, az ellenfelek viszont ma is úgy tartják, hogy az Egyesült Államok korrupt, erőszakos és kudarcra van kárhoztatva. Sőt mi több: John Kerry jelenlegi demokrata elnökjelölt már Reagan idejében is arrogánsnak és elnyomónak tartotta az amerikai külpolitikát. Reagan a „gonosz birodalmával” szállt szembe, „Bush pedig a gonosz tengelyével”. 
Chirac francia elnök is inkább a közös múlt üzenetére koncentrált, amikor arról beszélt, hogy Amerika Franciaország „örök szövetségese”. Chirac szerint ugyanakkor a francia-német megbékélés megmutatta a világnak, hogy a gyűlölködésnek nincs jövője, s hogy a békéhez vezető út mindig rendelkezésre áll. A megbékélés jegyében hívták meg most először a normandiai ünnepségekre az orosz elnököt és a német kancellárt. Gerhard Schröder kancellár barátságosan megölelte Chiracot, miután kijelentette: a szövetségesek nem Németország fölött, hanem Németországért arattak győzelmet. Schröder csak a többnemzetiségű ranville-i temetőt látogatta meg, de kihagyta a La Cambe-i német sírkertet, ahová a Waffen SS-katonáit temették, nem kis belpolitikai vitát kavarva ezzel hazájában. Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a mostani meghívó talán feledteti a keserű emléket, amikor tíz évvel ezelőtt nem hívták meg az oroszokat az évfordulóra, pedig a legnagyobb emberáldozatot ők hozták a náci Németország legyőzésében. Putyin elnök volt mindenesetre az egyetlen államfő, akinek arcán az ünnepségek során végig nemigen jelent meg mosoly.