Vissza a tartalomjegyzékhez

Birovecz László
Számítógépet mindenkinek

A nagy népszerűségnek örvendő Sulinet Expressz programban július elsejétől jelentős változások várhatók. A jogosultak köre kibővül, a termékek vételárából pedig önrészt kell vállalni, megszűnik a több-éves konstrukció keretén belül történő vásárlás lehetősége is. Szűkül az adókedvezmény igénybevételének lehetősége is, hiszen ez megszabott jövedelem-plafonhoz lett kötve. 

Az Oktatási Minisztérium a tavaly július elsején útjára indult Sulinet Expressz programban egyéves évfordulóján jelentős változásokat léptet életbe. A program keretében a diákok, azok szülei, valamint a pedagógusok maximum 60 ezer 
forintos adókedvezményt kaphattak számítógép és számítástechnikai alkatrészek, kellékek vásárlásakor. A program elindulása óta tavaly év végéig 200 ezer, idén május 30-ig 240 ezer család élt a lehetőséggel, mely tavaly év végéig összesen 55-60 ezer számítógép- vásárlást jelentett, idén május 30-án pedig ez a szám elérte a 75 ezret.
Az idei júliusi változás három fontos területet érint. 
A jogosultak köre kibővül: gyakorlatilag minden magánszemély igénybe veheti az adókedvezményt. Ám ez csak elvileg áll fenn, ugyanis közbelép a másik fontos változás. Rászorultsági elv érvényre jutása címszóval ugyanis az évi bruttó 4 millió forint (körülbelül havi nettó 200 ezer Ft) jövedelemmel rendelkezők a módosítás hatályba lépése után nem jogosultak az adóvisszaigénylésre. Ezenkívül az évi bruttó 3,4 és 4 millió forint közötti jövedelműek csak sávosan csökkenő mértékben kaphatják vissza adójuk egy részét. Konkrétan ez azt jelenti, hogy a jövedelem 3,4 millió forint feletti részének 10 százalékával csökken az adókedvezmény mértéke. Becslések szerint ezzel az intézkedéssel a jogosultak köre a jelenlegi 1,6-1,8 milliónak több mint duplájára nő.
További változás, hogy a vásárlásokból július elsejét követően már 50 százalékos „önrészt” is kell vállalni, ami azt jelenti, hogy a megvásárolt termék árának felét lehet csak jóváírni az adóbevalláskor. A visszaigényelhető adó mértéke azonban nem változik, továbbra is maximum 60 ezer forint lehet, melyet természetesen több termék megvásárlásával is el lehet érni.
Egy életbe lépett változás szerint május 11-től a lízing, tartósbérlet vagy részletfizetési konstrukció esetén nem lehet élni a Sulinet Expressz által kínált lehetőséggel.
Az említett változások kapcsán június utolsó egy-két hetében a karácsonyihoz hasonló nagy rohamra számítanak a kiskereskedők.