A klasszikus európai ideológiák (kereszténydemokrácia, szociáldemokrácia, liberalizmus) hosszú évek óta igazi forrongásban vannak. A hazai közéletben ebből a forrongásból szinte semmi nem látszik. A „kenyér és cirkusz” ősi elve alapján sokkal fontosabb, hogy mi történt (pontosabban mi nem történt) a brókerbizottságban, mint az a sokkal fontosabb kérdés, hogy milyen változások zajlanak Európában.
A legfontosabb európai változás, hogy az egységesülő Európa idején az ideológiák szerepe és funkciója is átalakul. Nagyon röviden kiemelek néhány fontos momentumot az európai pártcsaládok legújabb dokumentumaiból, amelyek jól példázzák, hogy nagyon sok közös érték körvonalazódik Európában. Az egyik: a korszakforduló tudatosítása. A másik: a társadalmak belső kohéziójára való törekvés. A harmadik pedig az egymástól való tanulás képessége.
Korszakforduló
Az Európai Néppárt, az Európai Szocialista Párt, valamint az Európai Liberálisok dokumentumaiban rendkívül nagymértékben megjelenik a felelősség gondolata. Európa három meghatározó pártcsaládja pontosan tisztában van azzal, hogy az európai politika válaszúthoz érkezett. A hazai nyilvánosságba természetesen ebből a diskurzusból sem túl sok tör be, lévén a mi nyilvánosságunk egyetlen koordinátára (a csatlakozásra) van fixálva. Az EU-n belüli országok pártjai azonban pontosan tisztában vannak azzal, hogy a mostani csatlakozás (bár rendkívül fontos dolog) nem ad megoldást például arra a problémára, amit az 1945 óta létező világrend problémájának nevezhetünk. A legerőteljesebben ezt a dilemmát a Szocialista Internacionálé 2003. októberi, Sao Pauló-i kongresszusán exponálták, ahol egyenesen úgy fogalmaztak, hogy „az emberiség válaszúthoz érkezett. A jelenlegi világrend, amely leginkább unilineárisnak tekinthető, nincs igazán tekintettel az emberi jogokra, a társadalmi igazságosságra és az egyenlőtlen fejlődésre”. Hasonlóképpen kritikusak, sőt nagyon kritikusak a többi pártcsaládhoz tartozók is.
Kohézió
A második elem, amelyet hangsúlyoznék: az európai pártok nagyfokú érzékenysége a társadalmak belső állapotára vagy divatosabban szólva: belső kohéziójára. A mi közéletünkben a kohézió kifejezés az Európai Unió kohéziós alapja kapcsán jön olykor elő, szerveződnek is konferenciák a kohéziós pénzek majdani elosztásával kapcsolatban. A szóban forgó kohézió azonban értéktelített és pénzben alig mérhető. Valamennyi párt keresi a választ arra a kérdésre, hogy a belülről totálisan atomizálódott társadalmak, a kohézió és integráció nélküli társadalmak vajon mire mennek a globalizáció korában. A válasz az, hogy semmire.
Az európai válasz itt sem pusztán az intézményes válasz, hanem - ha tetszik - a közösségépítő válasz. Egy
kohézív társadalom erősen szolidáris belülről, és ez ma már nem vitatéma a fejlett nyugati pártok között. Az Európai Néppárt nemrégiben elfogadott, 2004 és 2009 közöttre tervezett programja ezt így fogalmazza meg: „A politika összes területének (pénzügy, oktatás, szociálpolitika stb.) össze kell fognia, és együtt kell működnie abban, hogy előmozdítsa a társadalmak belső kohézióját”. Mi ez, ha nem annak felismerése, hogy a politikának van egy általános (minden részpolitikai célt felülíró) funkciója, mégpedig a közjó előmozdítása.
Tanulóképesség
Végül ebben az összefüggésben megemlítem, hogy az egyes európai pártcsaládok határozott tanulóképességet is mutatnak. Hadd mondjak két példát az ilyesféle tanulóképességre. Az egyik az emberi jogok ügye. Ezt a témát nagyon sokáig szinte kizárólag a liberálisok tematizálták. Akár az Európai Néppárt, akár a Kereszténydemokrata Internacionálé legújabb állásfoglalásait nézzük, határozott irányvétel történik az emberi jogok keresztény és konzervatív képviseletére. A magyar közélet sajátos állapotaival magyarázható, hogy amikor 2003-ban a Fidesz szövetséggé alakult, és meghirdette (magyar jobboldali pártként először 1990 óta) az emberi jogok védelmének programját, szinte senki sem vette kézbe és elemezte a nemzetközi testvérszervezetek programjait. A Fidesz programja (régi jó hazai szokás szerint) mint kizárólag belpolitikai esemény lett lereagálva, holott a szövetség eszméje, programja, céljainak kijelölése értelmezhetetlen a nemzetközi szinten történő alapvető fejlemények ismerete nélkül.
Mostanában közkedveltté váló itthoni kifejezéssel, itt nem egy korábbi liberális érték „lenyúlásáról” van szó, hanem arról, hogy egy egységesülő világban minden mérvadó párt magára nézve kötelezőnek tekinti azokat a „minimumokat”, amelyeket az európai civilizáció az elmúlt évtizedekben kifejlesztett. Erős kohézióval rendelkező társadalmakat csak úgy teremthetünk, ha semmiféle eltérés nincs a pártok között az emberi jogok tiszteletét és maradéktalan betartását illetően.
A másik példa talán még érdekesebb. Az európai liberálisok egyre több dokumentumában lehet olvasni a szubszidiaritás elvének fontosságát. A liberálisok korábban nem igazán fordítottak figyelmet erre az értékre. A szubszidiaritás elvének tisztelete és felvétele a liberális programpontok közé azonban szintén azt jelzi: a mai európai politikában nem tartható az a régebbi „munkamegosztás”, hogy bizonyos értékeket mondjuk a bal-, más értékeket kizárólag a jobboldal képvisel és megint másokat a liberálisok vagy a zöldek. Számomra ez azért fontos, mert jelez egyfajta - Magyarországon alig tapasztalható - tanulóképességet. Nálunk még szokatlan az, hogy értékeket lehet tanulni és átvenni politikai ellenfeleinktől. Magyarországon igazából az értékekről nem is folyik vita.
Etikus kormányzás, progresszív kormányzás, jó kormányzás
A fentiekkel természetesen nem azt kívántam mondani, hogy íme, elérkeztünk a Kánaánba: Európa pártjai akár meg is alakíthatják az Értékazonos Európai Egypártot. Erről távolról sincs szó. Megítélésem szerint a három klasszikus ideológiát képviselő párt között épp elég különbség van a fent említett hasonlóságok mellett - és nem is elsősorban az aktuálpolitika szintjén. Az Európai Néppárt az összes pártcsalád között a legátfogóbb és legterjedelmesebb programot tette közzé. A program az elkövetkező öt év teendőit veszi számba, miközben kijelöli ennek a programnak az elvi-értékbeli premisszáit is. E program erőteljesen épít etikai alapelvekre. Ezek az etikai alapelvek a keresztény személyiségfogalomból következnek, amely fogalmat a Néppárt nagyon határozottan megkülönböztet a liberális individuum fogalmától. Az egész program a perszonalista társadalmi vízióra alapozódik s mintegy ezt a víziót fordítja át különféle társadalmi cselekvési szférákra. Nagyon részletes és alapos tervekkel rendelkezik az Európai Néppárt a globalizáció hatásainak felmérésére és a szükséges kiegyensúlyozó lépések megtételére. Mégis azt mondhatjuk: igazán az európai szocialisták azok, akik a legátfogóbb és legrészletesebb programot dolgozták ki a konfliktusok kezelésére.
Az Európai Szocialista Párt a globális kormányzás tartalmi és technikai kérdéseire helyezi a hangsúlyt. Itt jóval kevesebb etikai alapelvvel találkozunk, annál erőteljesebb viszont a nemzetközi folyamatok „progresszív” irányba való fordítására való törekvés. Magyar olvasó számára pedig egészen szokatlan, hogy a szocialisták a föld legkülönbözőbb pontjainak gazdasági, kereskedelmi és kormányzási problémáiban is állást foglalnak. A hazai szemlélődő ugyanakkor tudja, hogy az úgynevezett progresszív kormányzás szlogenje a neokonzervativizmussal szemben fogalmazódik meg. Európában számos országban (így nemrégiben Magyarországon is) tartott az európai baloldal konferenciát a haladó kormányzásról. A haladó kormányzás voltaképpen - legalábbis a baloldal önképe szerint - pontosan az egyenlőtlenségeket és egyensúlytalanságokat növelő jobboldali kormányzással szemben megfogalmazódó alternatíva. A baloldal saját ideológiájában ma is középponti szerepet játszik a társadalmi igazságosság, amit a haladó kormányzás lenne hivatott előmozdítani. Mindenesetre itt nagyon világosan elválnak egymástól az egyes ideológiák (különösen a szociáldemokrácia és a konzervativizmus); a szocialisták vélekedése szerint a konzervatív kormányok bizonyos kiemelt társadalmi csoportokat (általában a középosztályt) preferáló politikája vezetett a társadalmak belső kohéziójának megroppanásához.
Míg a szociáldemokraták „haladó kormányzásról” beszélnek, az európai liberálisok eszménye a „jó kormányzás”. Az európai Liberális Párt éppen két éve Budapesten tartotta soron lévő kongresszusát, amely úgy definiálta a „rossz” kormányzást, hogy autoritárius uralom, a hatalommal való visszaélés, korrupció, protekcionizmus és centralizáció. A liberálisok talán a leginkább abban térnek el a másik két pártcsaládtól, hogy megközelítésük erőteljesen jogcentrikus. Míg a kereszténydemokraták etikai elveket, a szocialisták gazdasági elveket preferálnak, a liberálisok jogelvűek. Akármekkora hasonlóságok is vannak a pártcsaládok között (láttuk fentebb), nem mondhatjuk azt, hogy ne élnének tovább közöttük a régóta létező különbségek is. Azt mondhatjuk, hogy a liberális pártcsalád programjaiban jelenik meg a legátütőbben a nyilvánosság, a civil társadalom vagy a szólásszabadság követelménye. Ezek az értékek a legkompaktabbul, a legkoherensebben itt vannak kifejtve.
A kormányok sérülékenysége
Mindezek után nagyon röviden érdemes felvetni azt a kérdést is, hogy milyen jellegzetességet mutatnak az európai kormányzó pártok. Először is nagymértékben sérülékenyek. Vége annak a világnak, amikor egy koalíció vagy egy egypárti kormány három-négy ciklust is végigkormányzott. A ma pártjainak arra kell felkészülniük, hogy jó esetben két ciklust tudnak végigvinni. Két oka van annak, hogy az 1990 előtti hosszabb kormányzási ciklusok drasztikusan beszűkültek. Az egyik maga az egységesülési folyamat vagy a globalizáció. Az egységesülés nem pusztán azt jelenti, hogy a nemzeti sajátosságok bizonyos értelemben visszaszorulnak és uniformizálódik a politika, hanem azt is, hogy pokolian nehéz hosszú távra tervezni és azt végre is hajtani. A szakirodalom azt mondja: a bizonytalanság korában úgy kell tenni, mintha biztos fogódzóink lennének. De nincsenek. Ez kiszolgáltatottá teszi a pártokat és a kormányokat.
Másrészt, ami az egyik szempontból nagy előny, az a másik oldalon hátrány. Előny, hogy a társadalom egyre nagyobb aktivitással van jelen a politikában, de ez éppen a pártok számára jelent állandó bizonytalanságot. A társadalmak türelme gyorsan fogy, tűrésküszöbük egyre alacsonyabb. Sokszor elég egy hiba, s napok alatt megbukhat egy kormány. Gondoljunk a Spanyol Néppártra, amely maga sem gondolta, hogy elbukhatja a nemrégiben megtartott választásokat. Elég volt egy rossz kommunikációs stratégia, amelynek nagyon súlyos következményei lettek.
Van egy másik összefüggés is: ez pedig a biztosan megjósolható trendek kérdése. Az 1980-as évek a neo-konzervativizmus évei voltak, aztán az 1990-es évek elején jöttek a szociáldemokrácia évei. Sok elemző
hosszú távú következtetéseket von le részjelenségekből, szerintem tévesen. Ma pontosan az a lényeg, hogy semmilyen egyértelmű politikai trend körvonalai nem rajzolódnak ki. Graham Watson, az Európai Liberális Párt parlamenti frakcióvezetője nemrégiben Magyarországon járt, és azt mondta: „Manapság a szociáldemokraták visszaszorulóban vannak… Az emberek egyre inkább úgy látják, a konzervativizmus igazi alternatívája a liberalizmus”. Érdekes gondolat, bizonyára van is benne részigazság, de nem gondolom, hogy pontosan fedné a folyamatok lényegét és irányát. Egy dologról viszont mindenképpen tájékoztat: a szándékokról. Talán érdemes odafigyelni arra, hogy az európai liberálisok önmagukat akár második erőként is el tudják képzelni.
Nyitott Magyarország
Elemzésemből egyetlen tanulságot szeretnék levonni hazai viszonyainkat illetően. Ez pedig a magyar politika burok-jellegére vonatkozik. Akármennyit is beszéltünk az elmúlt évtizedben Európáról, a Nyugatról, majd egyre inkább a csatlakozásról, be kellene vallanunk, hogy valódi Nyugat-tapasztalatunk alig van. Réges-régóta minden lélegzetvételünkben benne van a Nyugat, és réges-régóta úgy teszünk, mintha az országhatárokon túli dolgok nem is lennének olyan fontosak számunkra. Pártjaink régóta szinte szó szerint azt mondják, amit nyugati testvérpártjaik, mi mégis megrögzötten úgy teszünk, mintha ezek a pártok Mucsán működnének.
A burok most szétreped. A magyar pártok képviselői ott ülnek majd az európai parlamentben. Kívánjunk sok sikert nekik és magunknak!