Vissza a tartalomjegyzékhez

Eperjesi Ildikó
Alkotmányalku

Az Európai Unió külügyminiszterei közelebb jutottak ugyan az egyezséghez a készülő EU-alkotmánnyal kapcsolatban a hét elején Brüsszelben, a kereszténység szerepe azonban továbbra is akadálya a megegyezésnek. 

A huszonöt európai uniós külügyminiszter annak tudatában ült a tárgyalóasztalhoz, hogy egy héttel korábban hiába próbálkoztak az alkotmányterv miatti mély ellentétek oldásával, pedig a kormányfők június 17-18-i találkozójára véglegesíteni kellene a szöveget. Ezúttal azonban a Brüsszelből távozó külügyminiszterek hangsúlyozták: sikerült a szavazati arányok kérdésében haladást elérni, amivel elhárult az egyik legnagyobb akadály az elől, hogy az EU alkotmánya valósággá váljon. Az új alkotmány igyekszik egyszerűbbé tenni a döntéshozatalt az Európai Unióban, valamint elejét venni, hogy a tagállamok egy kisebb csoportja megakadályozza a döntéseket. A tervezet alapján az EU Miniszteri Tanácsában a lakosság legalább hatvan százalékát s egyben az uniós tagállamok ötven százalékát képviselő szavazatok kettős többsége dönt. Az olyan országok viszont, mint Lengyelország és Spanyolország elutasítják ezt a tervet, mivel túl nagy súlyt biztosít a nagyobb államok számára. Németország, Franciaország és Nagy-Britannia azonban igyekszik minél inkább ragaszkodni az eredeti elképzeléshez.