Hack Péter
A meglepetés esélye

Két héttel a június 13-ai európai parlamenti választások előtt kezd világossá válni, miért utálják annyira a Fidesz politikusai Ron Werbert, az MSZP izraeli kampánytanácsadóját. Míg a Fidesz egy hónappal ezelőtt is biztos nyertesnek érezhette magát, addig a kampány finiséhez közeledve egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy a választásoknak szoros eredménye lesz, sőt, az MSZP győzelme sem kizárható. Az Eb-ben pedig nagy szerepe van a tanácsadónak. 

Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke. Jó vezetőnek tartják Fotó: Vörös Szilárd

Miközben a politikusok egyrészt azt bizonygatják, hogy az európai parlamenti választások arról szólnak, hogyan tudjuk Magyarország érdekeit jobban képviselni Brüsszelben és Strasbourgban, a szemünk előtt egy mind élesebbé váló kampány bontakozik ki. Ez nem is lehet másként, hiszen a rendszerváltás óta most először fordul elő, hogy a kormányzás félidejében ilyen széles körű megmérettetésen kell átesniük a parlamenti pártoknak. Bármilyen alacsony is lesz a részvételi arány a 13-ai szavazás alkalmával, bizonyos, hogy eredményei hitelesebben tükrözik majd az ország politikai térképét, mint bármilyen közvélemény-kutatás. Az is előre látható, hogy amelyik párt megnyeri ezt a választást, nagy lépést tesz a 2006-os választások megnyerése felé.
Az elemzések világosan mutatják, hogy az emberek jelentős része szeret a győztes oldalon állni, ezért tapasztalható az, hogy a választásokat követően megtartott közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a választók szívesen emlékeznek úgy, hogy a győztesre szavaztak. Amikor a kutatók felteszik néhány héttel a választás után a kérdést, hogy melyik pártra szavazott a megkérdezett a választásokon, a tényleges győztes szavazati aránya mindig magasabb, mint a választásokon elért tényleges eredmény. Ezért adhat az európai parlamenti győzelem nagy lendületet a legtöbb mandátumot szerző pártnak.
A Fidesz politikusai a néhány héttel ezelőtti, a számukra nagyon kedvező közvélemény-kutatási eredmények láttán már fel is vetették az időközi országgyűlési választások szükségességét. Az akkori adatok fényében úgy tűnt, hogy a 24 európai parlamenti hely közül a Fidesz 14 vagy akár 15 helyet is megszerezhet, míg az MSZP mindössze 8-10 helyre számíthat, a kisebb pártok közül az SZDSZ-nek mutatkozott esély 1 hely megszerzésére. 
(Volt ugyan egy olyan felmérés is, amely az MDF mandátumszerzését sem zárta ki, ezt azonban más kutatások nem támasztották alá.)
A Fidesz biztos sikerét előre vetítő márciusi helyzet sajátos politikai fejlemények következtében állt elő. 2003-ban az MSZP fokozatosan elvesztette támogatóinak egy jelentős részét, miközben a Fidesz támogatottsága hosszú hónapokon keresztül nem, vagy csak alig növekedett. A költségvetés elfogadását követő pénzügyminiszter-váltás, a kedvezőtlen gazdasági mutatók és az ezek következtében szükségessé váló megszorító intézkedések tovább taszították az MSZP-t a lejtőn, miközben a Fidesz támogatottsága elkezdett emelkedni. Ebben jelentős szerepe volt a 2002-es választási vereség után háttérbe vonuló Orbán Viktor újbóli színre lépésének, aki az év elején intenzív kampányba kezdett, szinte minden televízió- és rádiócsatorna jelentős műsorában megjelent, majd a „Nemzeti petícióval” országos road-show-t is kezdett.
Ebben a helyzetben szólalt meg az MSZP leghűségesebb szövetségese, Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke, aki jól sikerült megnyilatkozásaival már az előző választás előtt is nagy szívességet tett az MSZP-nek. Ezúttal arról nyilatkozott, hogy az MSZP választási veresége esetén nyilvánvalóvá válik a jelenlegi kormány alkalmatlansága, és indokolt lehet egy új választás. Ez a nyilatkozat ismét az MSZP-nek kedvezett, hiszen a Fideszt kifejezetten destruktív színben tüntette fel, ráadásul, ha van valami, amit a választók többsége és mindenekelőtt a gazdaság szereplői nem szívesen látnának, az a folyamatos választási kampány a 2004-es évben. A csatlakozást követő politikai de-stabilizáció szinte behozhatatlan hátrányt jelentene az ország számára a Magyarországgal együtt csatlakozó országokkal szemben. 
A Fidesz helyzetét további három tényező nehezítette. Az első az európai csatlakozáshoz fűződő viszonyuk. A párt stratégái láthatóan elbizonytalanodtak abban, milyen politikát folytassanak a csatlakozás ügyében. Az egyik lehetséges irány a csatlakozás ellenzőinek és a csatlakozás veszteseinek megnyerése. Ezen felfogás szerint a csatlakozást követően viszonylag nagy arányú kiábrándultságra lehet számítani, a csatlakozás egyes csoportok számára helyzetük romlását, mások számára helyzetük vártnál kisebb mértékű javulását eredményezi, ami összességében egy jelentős szavazói csoportot képezhet. Ezt a várakozást alátámaszthatják a korábbi csatlakozások tapasztalatai, amik azt mutatják, hogy minden kormány, amely bevezette országát az Európai Unióba, a csatlakozást követő választást elvesztette. A Fidesz retorikájában 2003-ban megjelentek olyan euroszkeptikus elemek, amelyek hosszú távon gondolkodva, már a 2006-os választásra készülve a csalódottak voksait voltak hivatottak biztosítani. Az Unióhoz kötődő pozitív várakozások közepette azonban erről a platformról hamar lehátráltak, és leendő pozíciójukat azzal kívánták megalapozni, hogy „a csatlakozás jó, csak ahogyan a szocik csinálják, az rossz” érveléssel állhassanak elő a következő választásokon. 
Ez a hosszú távú elképzelés azonban a május 1-jei csatlakozást megelőző és azt követő eufóriában, és az európai parlamenti választások kampányában disszonánsan cseng. Látható, hogy nem is tudott a párt megbirkózni a „fanyalogva örüljünk” hozzáállással. Ehhez kapcsolódik az a körülmény, hogy a jobboldali párt szavazóit nehezebb mozgósítani egy európai célért, nevezetesen a parlamenti választásokért, mint az unió iránt elkötelezettebb és sokkal lelkesebb baloldali és liberális szavazókat. Azok a közvélemény-kutatások, amelyek a választókat kifejezetten az európa parlamenti választásokról kérdezik, az MSZP-t és az SZDSZ-t jobb helyzetben mutatják, mint azok, amelyek egy most vasárnapi országgyűlési választások szavazási hajlandóságát firtatják.

Euforikus hangulat a csatlakozás éjszakáján. Még nem világos, kinek áll a zászló Fotó: Reuters

A második körülmény, ami nehezíti a Fidesz helyzetét, Schmitt Pál személye. A Fidesz a kampányát teljes mértékben Schmitt személyére építi, kevesen tudják, hogy rajta kívül kik is vannak a Fidesz listáján. Ezzel szemben az MSZP a párt nevével és nem a listavezetőkkel kampányol, annál is inkább, mivel a párt listájának első helyein szereplő Kovács László és Horn Gyula jelezte, hogy nem kíván Brüsszelben politizálni, így az első bejutó az a Lévai Katalin, akit a közvélemény alig ismer, és nem is köt a párthoz. Az eddigi választásokon (legyen szó országgyűlési, vagy önkormányzati választásról) a személyiségnek mindig nagy szerepe volt. 1990-ben Antall, 1994-ben Horn, 1998-ban Orbán, 2002-ben Medgyessy személyesítette meg a győztes pártot. A Fidesz ezért vette most is „személyesre” a kampányt. Az egyébként megnyerő modorú Schmitt azonban több szempontból is előnytelen jelölt. Mivel az előző rendszerben is vezető pozíciókat töltött be, személye kevésbé mozgósítja a Fidesz radikális szavazóit. Mivel 2002-ben még pártoktól független jelöltként a Fidesz és az MDF támogatásával indult a főpolgármesteri választásokon, személye az időközben bekövetkezett Fideszbe való belépése és alelnökké választása ellenére sem személyesíti meg a Fideszt.
A kormánypártok a kampány során Schmitt szemére vetették az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja idején tanúsított magatartását, ezzel kirántották a szőnyeget a Fidesz esetleges antikommunista kampánya alól.
A harmadik tényező, ami nehezíti a Fidesz helyzetét, a „Nemzeti petíció” sikerének korlátozott volta. A párt ugyan bejelentette, hogy több mint egymillió szavazat gyűlt össze, de mivel ezek valódiságának hitelt érdemlő igazolása nem történt meg, a kormánypártok sikeresen tudnak kételyeket ébreszteni a számok hitelességét illetően. Mivel a kérdések viszonylag nagy száma nehezen kommunikálhatóvá teszi, hogy mit is akar a Fidesz, a választók nehezen tudnak azonosulni a párt programjával, ráadásul a petíció kampányát Orbán Viktor, a választási kampányt Schmitt személyesíti meg, és az sem világos, hogy a két kampány hogyan kapcsolódik egymáshoz.
A héten a Fidesz sikertelenül próbálta a petíció ügyét az országgyűlés napirendjére vetetni, ez pedig a gyengeség jele. Pokorni Zoltán ugyan azt állította, hogy a kormánypártok alkotmányellenesen jártak el, amikor a Fidesz javaslatát nem vették napirendre, ez azonban nem igaz. A Fidesz nem véletlenül választotta az aláírásgyűjtés ezen, jogilag szabályozatlan formáját. A hatályos törvények ugyanis a népszavazás és a népi kezdeményezés esetén az Országos Választási Bizottság és az Alkotmánybíróság kontrollja alá helyezik ezeket az aláírásgyűjtéseket. A jogszabály szerint azokban a kérdéseket, amelyekhez a Fidesz a választók támogatását kérte, nem lehetett volna népszavazásra bocsátani, vagy népi kezdeményezés tárgyává tenni. A törvény ugyanis kizárja, hogy a költségvetési kérdésekben népszavazás döntsön. Ennek a tiltó szabálynak az az indoka, hogy a jogalkotó tisztában van azzal, hogy arra a kérdésre, hogy „akar-e ön több pénzt kapni a költségvetésből” mindenki igennel válaszol. Az ilyen népszavazás rövid idő alatt tönkre tudná tenni az országot.
A szocialisták nem sikertelenül hivatkoznak arra, hogy a Fidesz kezdeményezésének elfogadása az adófizetőkre jelentős terheket róna.
Ráadásul az Alkotmánybíróság azon döntése, amely a héten alkotmányellenesnek nyilvánította a gyógyszerárak befagyasztásáról szóló kormányrendeletet, furcsa módon szintén az MSZP-nek kedvez, hiszen ismét ráirányítja a figyelmet arra, hogy míg a Fidesz csak senkit semmire nem kötelező aláírásokat gyűjt a gyógyszerárak emelése ellen, addig a kormány minden igyekezetével - még az alkotmányellenességet is kockáztatva - próbál tenni valamit a gyógyszerárak mérséklésére.
A választások eredményét nagymértékben befolyásolhatja az MSZP újfajta kampánystratégiája is. A korábbi választásokon a pártok általában hosszan elnyúló, költséges kampányt folytatattak. Ezt az utat választotta most az SZDSZ, amely már márciusban megkezdte kampányát, kihasználva azt a lehetőséget, hogy ekkor még egyedül volt jelen az utcai plakátokon és a televíziós és rádiós hirdetésekben.
A Fidesz is hosszú kampányt választott, immár hetek óta láthatjuk hirdetéseit, éppen a napokban jelent meg legújabb plakátjuk. Az MSZP azonban a kampány utolsó részére koncentrálja jelenlétét, és ha csak ugyanannyit költ a hirdetésekre, plakátokra és szórólapokra, mint riválisa, akkor is rendkívül intenzív jelenlétet tud biztosítani, amit az idő rövidsége miatt a jobboldal csak nagyon nehezen tud kiegyenlíteni.
Az MSZP helyzetét javítja, hogy az országgyűlési választásoktól eltérően ezúttal tiszta listás választás lesz, vagyis a választóknak csak egy szavazatuk lesz, nem fognak az egyéni jelöltekről szavazni. Márpedig a listás szavazás az MSZP-nek kedvez. A szocialisták 1994 óta minden választáson országgyűlési választáson megnyerték a listás részt. (Ez a Fidesz 1998-as választási győzelme idején is így volt, a listás szavazást akkor is az MSZP nyerte, a Fidesz csak a kisgazdák visszalépése folytán megnyert egyéni körzetekkel tudta a mandátumok számában megelőzni az MSZP-t.)
Amennyiben az elkövetkező napokban valamilyen drámai fordulat nem következik be, akkor a kormánypártok választási eredményei meglepetést okozhatnak, a jelenlegi adatok a Fidesz nagyarányú győzelme helyett már kifejezetten szoros eredményt vetítenek előre. Eszerint a Fidesznek 12 hely megszerzésére van esélye, az MSZP-nek 11, az SZDSZ-nek pedig 1 hely látszik valószínűnek. Az előzetes várakozásokhoz képest ez már a kormánypártok sikere lenne, ha pedig a két kormánypárt együtt megszerzi a mandátumok több mint felét, akkor az már igazi meglepetés lenne, amely a jelenlegi kormánypártok megerősödését eredményezheti.