Hazafi Zsolt
Tét: a 24 közé jutás

Olyan a magyar politika, mint a magyar foci. Menet közben unalmasnak, feleslegesnek érezzük, fogadkozunk, hogy a produkció „minősége” miatt több meccset nem nézünk, aztán a szezon vége újabban mindig izgalmasra sikeredik. Az EP-választás is egy gyenge meccsnek nézett ki, de végül a „brazil világsztárok” nélküli magyar csapatok okoznak némi izgalmat. Az év közben gyengélkedő „vörösök” (MSZP) mintha újra esélyesek lennének a győzelemre, s kérdéses, hogy az előző bajnokságban második helyre befutó „narancsmezesek” (Fidesz) tudják-e tartani év eleji jó formájukat, míg a kieső helyről menekülő kis csapatok (SZDSZ, MDF) is mindent beleadnak némi pluszpontokért. 

Magyar szurkolók öröme. Hazánk a rendes játékidőben bejutott Fotó: Reuters

Az MSZP - miután rendezte az edzőkérdést, és a bajnokság közben elbocsátott, korábban csodákat művelt Ron Werbert visszahívta trénernek -, úgy tűnik, az ellenfél „lerohanására” teszi a hangsúlyt. Lapzártánkig a legnagyobb kormánypárt nagyon visszafogottan kampányolt. Június 1-jétől „indítanak”, amikor is egy rövid, de nagyon koncentrált reklámkampánnyal találkozhatnak a választók. Az akcióban televíziós reklámszpotok, óriásposzterek segítik az utcákat és tereket ellepő szocialista politikusokat és pártaktivistákat.

A szocialista pártra választási időszakban jellemző módon a közelmúltig vitatkozós, némileg szétesőnek és sodródónak tűnő szervezet tagjai ismét zárták soraikat. Mintha az év közbeni gyenge eredmények - alacsony népszerűségi mutatók, a vereség lehetősége - doppingszerként hatnának a szocialista politikusokra, hiszen félretették a nézeteltéréseket, a könyököket kivették egymás derekából, és egységesen nekifogtak a kampánynak. 
A stratégia könnyen észrevehető: elsősorban nem új társadalmi rétegeket és csoportokat kívánnak megnyerni, hanem a várhatóan alacsony részvétel miatt elég számukra, ha a 2002-ben rájuk szavazók jelentős része újra mellettük teszi le a voksot. Fő kampányszövegük, a nem különösebben attraktív „Újra MSZP”, az egykoron a szocialistákra szavazók megszólítását és korábbi döntésük megerősítését szolgálja. Igazából tőrőlmetszett néppárti kampányt alkalmaznak, hiszen nem osztották fel az üzeneteiket rétegcsoportokra - nyugdíjasok, vidékiek, gazdák -, hanem három-négy központi üzenetet fogalmaznak meg. (Újra MSZP, Európában otthon vagyunk stb.) 
A kampány hatásában egyébként nagyon bizakodóak a szocialisták, mivel január óta meglepően javítottak népszerűségi eredményeiken. Ráadásul a szocialista szavazók körében alacsonyabb az EU-szkeptikusok aránya, így vélhetően könnyebben lehet őket mozgósítani az EP-választásokra. 

Plakáttervek a Fidesz, illetve az MSZP honlapjáról. Vajon melyik kié?

Némi taktikai zavar jelei látszanak annak tekintetében, hogy az ellenfél csapatában a hazai viszonylatban „legeredményesebb csatár”, Orbán Viktor más poszton játszik, mint korábban, és helyét a kampányban Schmitt Pál tölti be. Így nehezebb energiákat mozgósítani, hiszen a Fidesz legyőzése nem jelenti egyértelműen Orbán Viktor legyőzését. A választási „csata” központi elemévé nehezebben tehető az, hogy „ne engedjük Orbán Viktort visszajönni”, mely vélekedés sokak szerint továbbra is erőteljes mozgósító erővel bírna az egykoron MSZP-re szavazók táborában. 
A Fidesz taktikája talán arra épül, hogy a korábbi választásokon több „sérülést” összeszedő Orbán Viktort tehermentesítse és pihentesse a következő bajnokságra, illetve hogy a „csapat” szimpátiaindexét növeljék. Úgy tűnik: a Fidesz év elején, látva a számukra nagyon kedvező közvélemény-kutatási adatokat úgy döntött, hogy megengedhetik maguknak, hogy a kampány első emberévé nem Orbán Viktort teszik, hanem Schmitt Pált. Az évet eközben arra használják fel, hogy a volt miniszterelnök népszerűségi mutatóin és az úgynevezett elutasítottsági-indexén javítsanak. Ha Orbán lenne a kampány első embere, akkor konfrontatív szerepre kényszerülne, és ellenfeleik - hasonlóan a 2002-es választásokhoz - ellene szóló kampányt építhetnének. 
Ha figyeljük a Fidesz-politizálást, akkor észrevehetjük, hogy a jobboldali radikális újságírókat - Lovas István, Bencsik András stb. - a táborukon belül háttérbe szorították, a párt tagjai a holokauszt emléknapok alkalmával az antiszemitákat élesen bíráló kijelentéseket tettek. A volt miniszterelnök pedig interjút adott olyan sajtóorgánumoknak, amelyek korábban „ellenséges” minősítés alá estek. Az eredmény sem maradt el: az elmúlt hónapokban javult Orbán Viktor népszerűsége, csökkent az elutasítottsága. 
A kérdés persze az, hogy ez a kommunikációs taktika nem jelent-e egyben csapdát is? Fideszes politikusok maguk is elismerik, hogy bármennyire szimpatikus ember Schmitt Pál, de politikusként még kezdőnek számít, ráadásul még nem győzött soha. Egyrészt némely helyzetben kissé esetlenül nyilatkozik, másrészt nem biztos, hogy mozgósítani képes az EU-szkeptikusokat is magába foglaló jobboldali szavazókat. Ha viszont a helyzetet mentendő, Orbán Viktor újra nagy erővel bekapcsolódik a kampányba, akkor beindulhatnak a régi, 2002-es reflexek, és ez teret engedhet az ellenfél negatív kampányának. 
A két kiesést elkerülni igyekvő kis csapat közül - SZDSZ és MDF - a „kékmezes” liberálisok vannak kevésbé rossz helyzetben. Először is a szabaddemokratáknak az EP-választások idejére sikerült félretenniük az amúgy meglehetősen kínzó belső feszültségeiket. Emberemlékezet óta nem voltak ilyen egységesek. A kampány és a szlogenek megtervezését a Szabó Miklós Politikai Alapítvány köré szerveződő fiatal politológusokra bízták, akik szemmel láthatóan leszűkített rétegkampányt terveztek. Mintha a párt végleg lemondott volna a vidékiekről, a nyugdíjasokról, és csak a városi értelmiségieket és az alternatív életmódot folytató egyetemistákat céloznák meg. 
Az SZDSZ-esek régi vesszőparipája, hogy a szociológiai felmérések szerint jóval többen vallják magukénak a liberális értékeket, mint amennyien a pártot támogatják. Így a magyar választások történetében először reklámoznak egy pártot az abortusszal, illetve a meleg büszkeség napjával kissé áthallásosan „Vállald büszkén, hogy liberális vagy!” szlogennel. Hátha így sikerül magukra vonni a választók figyelmét. A kampányüzenetre jellemző, hogy az SZDSZ belső ellenzékéhez tartozó Fodor Gábor fémjelezte szárny is elégedett. Ők azt mondják, hogy végre értékalapú kampányt folytat a párt. 
A valamikor réges-régen bajnokságot nyerő MDF helyzete a leginkább reménytelennek tűnő. Ellentétben az SZDSZ-szel, esetükben nem tudtak a vitázó felek megegyezni. A gyakorlatban az történik, hogy míg Dávid Ibolya szónokol a „70-30 százalékos kétpártrendszer” ellen, addig Lezsák Sándor egykori elnök és társai erőteljesen fűrészelik a pulpitust, és az elnök asszony székét. Ha és amennyiben az MDF elbukja a selejtezőt, akkor sokak szerint a csapatkapitánynak mennie kell. A helyzet komikuma, hogy maga a párton belüli fűrészelős állapot mond ellent a párt fő üzenetének, miszerint: Normális Magyarországot!