Novák Ilona
Ember az embertelen környezetben

Heten vágtak neki a fagyos sivatagnak, mindannyian kutatók, geográfusok, természetfilmesek - egy közülük tengerbiológus -, hegymászók is, az extrém sportok kedvelői, akiket nem riasztottak vissza a zord körülmények. 2003-ban három nyári hónapot töltöttek a jeges kontinensen. Az expedíció tagjai közül Bugya Éva geográfus kutatóval és Fiar Sándor geográfussal, természetfilmessel beszélgettünk nem filmbéli, hanem valóságos jégkorszaki élményeikről.

A magyar Antarktisz-expedíció tagjai. Három hónap jégkorszaki körülmények között Fotók: Illyés László Péter

- Hogyan született meg az expedíció terve? Milyen előzményekre, kutatásokra épült? 
Fiar Sándor: - Filmesek és kutatók, összesen heten vállalkoztunk erre az első magyar antarktiszi expedícióra. Magyar kutatók ugyan jártak már az Antarktiszon, Nagy Balázs is volt kint korábban egy lengyel expedícióval. Az ő előző munkáira épült végül is az a tudományos kutatóprogram, amiben két földrajzos, Bugya Éva és Illyés László Péter vett még részt segítőként. A kutatási területeket Balázs jelölte ki, ezekre most ismét visszalátogattunk, és ott előre meghatározott metodika szerint mértünk. Filmes oldalról is volt már előzménye a mi expedíciónknak, hiszen harminckét évvel ezelőtt magyar filmesek jártak az Antarktisz peremén, egy szovjet expedíció részeként. Mi úgy terveztük, hogy három hónapot töltünk ott, és ez idő alatt a lehető legnagyobb területet bejárjuk a szigeten. 
- Hol volt a táborhelyük, a kutatás bázishelye?
Bugya Éva: - Több mintaterületünk volt, de az alaptáborunk a King George-szigeten, az Olasz-völgy völgyfőjében volt. Itt végeztünk rendszeres méréseket. Ezekből a gyűjtött adatok alapján már itthon térképeket rajzoltunk és folyamatábrákat készítettünk.
- Miért pont a King George-szigetet választották fő megfigyelési és kutatási területnek?
F. S.: - Jelenleg az Antarktiszon a legizgalmasabb jelenség a globális felmelegedés, mi pedig az ennek következtében létrejövő folyamatokat vizsgáltuk, amikből meg lehet jósolni a klímaváltozás trendjét. Egész pontosan a partvidéken nyílik erre jó lehetőség, hiszen az Antarktisz nagy részét, 98 százalékát jég burkolja, és csak a partvidékeken van egy olyan sáv, ahonnan már a jég visszahúzódott. Azt kutattuk, hogy ez egy ritmikus visszahúzódás, illetve térfoglalás-e, vagy egy határozott, egyirányú folyamat, melynek során a jég pereme folyamatosan hátrál. Mindezek megfigyelésére a King George-szigeten nyílik kiváló lehetőség.
A szakembereink az eddigi kutatókhoz képest egy teljesen új nézőpontot választottak. Azt figyelték, hogy itt, ezen a szigeten a jégsapka pereménél kialakult kis oázisok jégmentes foltjaiból mikor tűnik el véglegesen a jég. Nem akkor tűnik el, amikor már nem látható, hiszen akkor a talajban, a földmélyi üledékekben még sokáig teret foglal. Ezt permafrostnak, állandóan fagyott altalajnak hívják. Amikor a jég onnan a mélyből is eltűnik, akkor kezdődik meg a felszín teljes átalakulása és benépesedése is. Ekkor már meg tudnak jelenni olyan növények, amelyek nemcsak a rövid nyári periódusban élnek itt, hanem egész éven át, és megjelennek olyan állatfajok is, amelyek egyébként nem jellemzőek az Antarktiszra. Mi folyamatosan fúrtuk az altalajt, és figyeltük ennek a mélyen fagyott rétegnek a változását. 

Az Antarktisz jelképei a pingvinek. A tápláléklánc csúcsán Fotó: F. S.

- A látszólag növényzet nélküli szigeten igen gazdag élővilág él. Milyen fajokkal találkoztak, melyeket volt alkalmuk közelebbről is megfigyelni?
B. É.: - Főleg a nagy fagy- és hidegtűrő képességű mohákkal, zuzmókkal, algákkal, ezek fantasztikusan beszínesítik a partvidéket. Két edényes és két virágos növény is van a partvidéken: a sédbúza (Deschampsia antarctica) és az apró, felemás virágú szegfű (Colobanthus quitensis), ezek esetenként összefüggő gyepet is alkotnak. 
- Hogyan képesek ezek a növények fennmaradni a fagyos oázisokban? 
F. S.: - Ezek a növények egészen speciális életformák, képesek arra, hogy mondjuk egy esti hóvihar során teljesen jégbe burkolózzanak, befagyjanak, és így tovább éljenek. A téli időszakban több mint egy fél évet töltenek a jégbe fagyva, ahol egyfajta csökkentett életvitelt mutatnak, ugyanakkor pedig olyan fagyásgátló anyagokat halmoznak fel a testükben, amelyek segítségével a hideget átvészelik, és nyáron aztán szaporodnak.
- A szigeten gazdag madárkolóniák élnek…
B. É.: - A madarak közül nagyon érdekes kalandjaink voltak a halfarkasokkal. Ezek nagyon intelligens, kíváncsi és területüket védő élőlények. Ha áthaladunk a területükön, támadó viselkedést mutatnak, védik a fészküket, a kicsinyeiket, de egymást is megtámadják, ha veszélyt éreznek. Ugyanakkor annyira kíváncsiak voltak, hogy bármit széthagytunk a sátor körül, azt egyből fölszedték, és elvitték. Elloptak tőlünk még egy mogyorókrémet is. 
- A jéghideg tengervízbe merüléskor milyen közvetlen kapcsolatba kerültek az ott élő állatokkal?
F. S.: - Volt velünk egy búvár operatőr, akit először nagyon féltettünk beengedni a vízbe, mert ezek a sarkvidéki vizek tényleg csak néhány fokosak, ugyanakkor, mivel a tengervíz folyamatosan cserélődik a nyugati áramlásból kapott utánpótlással, tápanyagban, oxigénben nagyon gazdagok is. Ezért ezeket a helyeket nagyon szeretik az élőlények. Attila első merülései után arról számolt be, hogy rengeteg medvefóka úszta őt körbe. Kíváncsian megvizsgálgatták a kameráját, az öltözékét…
- Nem volt ez veszélyes?
F. S.: - Nem volt veszélytelen, mivel egyedül búvárkodni eleve veszélyes. A búvárnak mindig kell, hogy tudjon számítani a társaira. Attila pedig egyedül volt, és búvárfelszerelés is csak egy volt nálunk. Ugyanakkor ezek az állatok nem félnek az embertől. Ez igaz ott a szárazföld és a tenger állataira is. Nem is nagyon ismerik ezt a nagy élőlényt, úgyhogy vagy prédának nézik, vagy játszótársnak, vagy elzavarandó ellenfélnek, és nagyjából így viselkedtek a szárazföldön és a vízben is. 
A medvefókák például játszani próbáltak Attilával. Látták, hogy milyen esetlenül mozog a vízben, hogy ők háromszor körbeússzák, mire ő megmozdítja a fejét. Megharapdálták egy kicsit, de remek felvételek készültek közben. Az elefántfókákat, amik jóval nagyobb termetűek, Attila próbálta elkerülni a vízben, velük inkább a szárazföldön foglalkoztunk, mivel nagy testük, esetlen mozgásuk miatt remekül lehet őket filmezni. 
Az Antarktisz jelképei a pingvinek. Ezek a madarak teljesen felhagytak a repüléssel, és vízi életmódra tértek át. Viszont a vízben, mint a madarak a levegőben, úgy siklanak. Fantasztikus gyorsasággal szedik össze azokat a krilleket, amik az egész antarktiszi tápláléklánc alapját képezik. A fókák és a pingvinek is majdnem mind kizárólag ezzel táplálkoznak.
- Említette a jégtakaró fokozatos visszahúzódása következtében történő átalakulást. Milyen következményekkel jár ez ránk nézve? 
F. S.: - Az állapot, amit most Éváék vizsgáltak, valaha itt a Duna-Tisza-hordalékkúp vidékén is megjelent. Persze akkor, amikor a körben lévő magashegységek, az Alpok, Kárpátok koszorúját még jég borította, és gleccserek ereszkedtek alá. Ugyanilyen, úgynevezett jégkörnyéki környezetben kutattuk a formákat ott a King George-szigeten. Ez azért érdekes, mert bizonyos formák itt a Kárpát-medencében már csak a lepusztult, vagy úgynevezett fosszilis formában vannak meg, ugyanakkor az Antarktiszon ezeket a formákat élőben lehetett vizsgálni. Ott alakultak ki a szemünk előtt, ott változtak, hiszen ezek mozgó, legtöbbször talajcsuszamlással, kúszással, fagyjelenségekkel érdekessé tarkított formák. Nagyon izgalmas a létük és az életük.
A globális felmelegedésről még annyit hadd mondjak, hogy az ember erről általában azt gondolja, hogy ez azt jelenti, hogy egyre melegebb van. De azért tudjuk a földtörténetből, hogy ez nem így van. Tehát a világméretű felmelegedések egy-egy időszakában az éghajlat kisebb területekre lebontva nagyon is változatos volt, inkább a szélsőségek erősödtek, erősebb lett a nyár, de rövidebb; hosszabb, és kitartóbb lett a tél. És ráadásul ez nem is mindig egyirányú folyamat volt, hanem nagyon gyakran visszacsapott az ellentétébe. 
A rövidebb idejű kilátásokkal, amikor jósolgat az ember, csínján kell bánni. Az, hogy most éppen milyen ciklusban vagyunk? Lehet most egy erőteljes felmelegedés, ami aztán átcsap egy hirtelen lehűlésbe.
- Sok tudós úgy gondolja, hogy a marsi környezet földi analógiája az Antarktisz-parti fagyos oázis. 
B. É.: - Ennek a témának Sík András kollégánk a szakértője. Én annyit tudok erről, hogy a marsi formák arra utalnak, hogy valamikor ott is volt víz, jég, és mélyen még most is megtalálható a jég, tehát néhol hasonló környezet uralkodik ott, mint ma az Antarktiszon.
- Hogyan kerül a Marsra a víz? 
F. S.: - A marsi egyenlítő környékén meglepően hasonló körülmények uralkodnak, mint például az Antarktiszon. Nem véletlen, hogy az odautazó szondák robotjárműveit is fagyos vagy száraz sivatagokban próbálják ki. Hogy honnan került a Marsra a víz, ez teljesen egyértelmű. A Naprendszer kialakulása során bizonyos bolygóövezetben előfordult folyékony halmazállapot. Ide tartozik a Föld, de a Vénusz és a Mars is. A Merkúr már túl közel van a Naphoz, tehát ott már elillant a víz, a többi bolygón pedig a hőmérsékleti viszonyok nem teszik lehetővé a folyékony állapotban történő megjelenését. Persze az is nyilvánvaló, hogy az ember, mikor a földi típusú élet után kutat, először azt a bolygóövezetet vizsgálja meg, ami nagyon hasonló a földi fagyos sivatagokhoz, oázisokhoz, ilyen területek pedig a Marson éppen úgy előfordulnak, mint az Antarktiszon.
- Ezekben az antarktiszi fagyos sivatagokban mi az édesvíz forrása?
F. S.: - Csapadékból lesz édesvíz, és összegyűlik a hatalmas méretű jégsapkában, amiből olvadékvizek formájában indul a tenger felé. Ugyanez a helyzet a Marson. A Mars két pólusán óriási jégsapka található, aminek egyik nagy része víz, a másik széndioxid-jég és természetesen a felszín alatt is ott van a jég a fagyott altalajban. Tehát ugyanarról a permafrost rétegről van szó, mint a Földön. Nagyon-nagyon sok hasonlóság van. 
- Hogyan lehet bővebb információkhoz jutni az egyedülálló expedíciójuk kutatási eredményeit illetően?
F. S.: - Műhold segítségével folyamatosan küldtünk haza ismeretterjesztő anyagot a Sulinet oldalaira, ott az megtalálható, illetve a honlapunkon és az „Olvadó jövő” címen kiadott könyvünkben. A következő, fényképekkel illusztrált könyvünkben pedig kifejezetten ismeretterjesztő célú szócikkeket közölnénk azokról a jelenségekről, amik feltétlenül izgalmasak és egyediek. Óriási mennyiségű filmanyagot is hoztunk magunkkal, ennek egy részét az MTV már bemutatta múlt nyáron.
- Önök mindannyian kedvelik az extrém sportokat, és komoly hegymászómúlttal rendelkeznek, tehát felkészültek a fizikai erőpróbákra is. Mégis, hogyan bírták ezt a klímát, a szélsőséges időjárást?
B. É.: - A hideghez hozzá lehet szokni, a szélhez már kevésbé. A hőérzetet inkább a szél csökkenti le. Tehát hiába -5 fok és +5 fok között ingadozik a hőmérséklet, az erős szél miatt az ember sokkal hidegebbet érzékel.
- Mi volt az ott töltött idő alatt meghatározó, felejthetetlen élményük?
B. É.: - Számomra a legmeghatározóbb élmény az, hogy a természet itt igazán megmutatja az erejét. Itt az ember igazán védtelen az elemekkel szemben. Nagyon jól kell alkalmazkodni a túléléshez.
F. S.: - Igen, a legmodernebb, a legjobb felszereléssel is éreztük, hogy egy kétnapos hóvihar alaposan kifog rajtunk. Mi, mai emberek már nem tudjuk azt, hogyan kell alázattal alkalmazkodni a természet erőihez, hanem általában megpróbálunk úrrá lenni rajtuk. Az Antarktiszon fejet kell hajtani, ki kell várni, amíg a szélsőséges időjárás lehetővé teszi, hogy egy kicsit kutassunk, és vallassuk a természetet.
A másik pedig az élővilág, hiszen olyan élőlények talán már egyetlen kontinensen sincsenek. Itt csak az utóbbi évtizedben háborította őket a tudományos ambíciókkal partra lépő emberiség, és a mai napig ez a háborítatlanság érezhető. Szólnom kell azokról is, akik kutatókként élnek itt, és vannak, akik két-három évet is huzamosan. Az Antarktisz nagy részén a tél egyet jelent a sötétséggel, a nap fel sem kel. Ha nem tartanák karban az állomásokat áldozatos munkával, akkor a következő évben mindent újra kellene építeni. Nekik ott folyamatosan küzdeni kell azért, hogy a tudományos megismerés a rövid nyarakon működni tudjon.
B. É.: - Szeretnénk visszamenni az Antarktiszra, folytatni a megkezdett kutatásokat, méréseket. Hogyha a következő télen nem jön össze, akkor utána mindenképpen.