Hetek - VIII. évfolyam, 21. szám, 2004. május 20

Az iraki foglyok megkínzásának hírei mellett kevés szó esett egy másik, szintén Irakot érintő, és nem kevésbé botrányos ügyről: az „Olajat élelemért” ENSZ-program körüli állítólagos visszaélésekről. Az utóbbi hónapokban a CNN hírtelevízióban is közzétett vallomások és dokumentumok megkérdőjelezik a világszervezet tevékenységének tisztaságát és a több éven keresztül folytatott segélyprogram hitelességét, hiszen egyes állítások szerint nemcsak Szaddám Huszein volt iraki diktátor, de számos ENSZ-tisztségviselő és „üzleti partner” is jelentős - tisztességtelen - hasznot húzott a több mint százmilliárd dolláros segélyprogramból.

Élelmiszersegélyre várók Bagdadban. Ide már csak a morzsa jut Fotó: Reuters

Szaddám Huszein személyesen több milliárd dollárral gazdagodott az ENSZ „Olajat élelemért” programja révén, melyet egyebek mellett nagy valószínűséggel a terrorizmus támogatására is felhasznált - derül ki egyes nyilvánosságra került dokumentumokból.
A tavaly véget ért „Olajat élelemért” program nyolc évvel ezelőtt kezdődött azzal a humanitárius céllal, hogy a kuvaiti háború után gazdasági embargóval sújtott Irak civil lakosságát élelemhez és gyógyszerekhez juttassa. A program lehetővé tette Irak számára, hogy ellenőrzött körülmények között olajat adjon el, és cserébe szintén ellenőrzött élelmiszer- és gyógyszerszállítmányok érkezzenek az országba. Az első olajexportra 1996 decemberében került sor, az import pedig a következő év márciusában indult el. A program 2003. novemberi hivatalos lezárásáig az ENSZ adatai szerint mintegy 38 milliárd dollárnyi humanitárius célú szállítmány érkezett Irakba. Az „Olajat élelemért” programot kezdettől kísértő korrupciós vádak akkor erősödtek meg, amikor nyilvánosságra került iraki dokumentumok rámutattak: az ENSZ egyes munkatársai és mások is részesültek az olajeladás profitjából.

Márciusban a világszervezet Általános Könyvviteli Irodájának dolgozója az amerikai képviselőház egyik albizottsága előtt elmondta: Szaddám Huszein személyesen 10,1 milliárd dollárral gazdagodott 1997 és 2001 között: ebből 4,4 milliárd az eladott olajból származott, a többi csempészésből.

A vádakra Kofi Annan ENSZ-főtitkár korábban a következőképpen válaszolt: „Ezek komoly vádak, melyeket komolyan veszünk, ezért egy nagyon komoly csoportot hoztunk létre a kivizsgálásukra.”
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a múlt hónapban néhány perces ülésen egyhangúlag döntött egy vizsgálóbizottság létrehozásáról, melynek vezetője Paul Volcker, az Egyesült Államok központi jegybankjának volt elnöke lett. „Nem tudom, meddig juthatunk, és hány feljegyzést semmisítettek meg eddig… Nyilvánvaló, hogy vannak, akik megpróbálnak elrejteni bizonyos dolgokat” - nyilatkozta Volcker a megbízása után.
A bizottság munkájában szintén közreműködik Richard Goldstone bíró, aki ügyészként vett részt a ruandai és jugoszláviai háborús bűnösök ügyének tárgyalásában, valamint Mark Pieth svájci jogászprofesszor, a pénzmosási ügyek szakértője. A bizottság hozzáférési jogot kapott minden ENSZ-feljegyzés megtekintésére és a tisztségviselőkkel való beszélgetésre, valamint arra, hogy olyan, a szervezethez nem tartozó személyektől is információkat szerezzen, akiknek tudomásuk lehet a vizsgálat tárgyához tartozó dolgokról, ide értve a helytelen eljárásokra vonatkozó adatokat is. A bizottság munkáját azonban jelentősen megnehezíti, hogy nincs joguk tanúkat beidézni, így a vizsgálóbizottsággal való együttműködés csak teljesen önkéntes alapon történhet. Az amerikai kongresszus szintén vizsgálatot folytat az ügyben.

A jelek szerint azonban az ENSZ-nek nem feltétlenül áll érdekében a teljes igazság nyilvánosságra kerülése. Az első vádak felmerülését követően ugyanis több, a programban részt vevő cég olyan leveleket kapott a világszervezettől, melyekben az üzleti titkok megtartására és a kongresszusnak történő bármiféle adatszolgáltatás előtt a szervezettel való konzultációra hívnak fel. E levelek egy része a nyilvánosság elé került. Ilyen levelet kapott többek között a holland Saybolt vállalat. A levelet április 14-én az „Olajat élelemért” program volt vezetőjének, Benon Sevannak a munkatársa küldte azzal a szándékkal, hogy figyelmeztesse a vállalat illetékeseit „a program során nyújtott szolgáltatásaival kapcsolatos minden dokumentáció és információ bizalmas kezelésére”. A Saybolt független cégként az ENSZ megbízásából ellenőrizte az iraki nyersolaj hordókba töltését a szankciók által sújtott két helyszínen. A világszervezet egyik szóvivője a sajtó előtt tagadta, hogy mindez bármiféle nyomok eltüntetését célozná. „A levél nem tiltotta meg az információk kiadását, pusztán azt kérte, hogy az érintettek konzultáljanak velünk, hogy a szerződésekben foglalt kívánalmaknak megfelelően járhassanak el” - jelentette ki a szóvivő.
A segélyprogramot hat éven át vezető Benon Sevant is érték vádak, melyek szerint Szaddám Huszeintől olajvásárlásra feljogosító „utalványokat” kapott ajándékba, és ezekből több millió dolláros haszna származott. Az egyébként ciprusi illetőségű Sevan neve 270 más személlyel, céggel, szervezettel és politikai párttal együtt szerepel azon a listán, amelyet az Iraki Olajügyi Minisztérium dokumentumai alapján állítottak össze, és amelyet elsőként az al-Mada nevű arab nyelvű lap közölt.
Az Egyesült Államokban Claudia Rosett egyike volt azoknak, akik a közelmúltban több újságcikkben is igyekeztek felderíteni a komoly visszaéléseket sejtető ügyet. Rosett, a tekintélyes Wall Street Journal szerkesztőbizottságának volt tagja, az Alapítvány a Demokrácia Védelmére egyik vezetője, azt állítja, hogy az „Olajat élelemért” programot teljes mértékben átszőtte a korrupció. A program során az ENSZ összesen 111 milliárd dollár értékű üzleti tevékenységet felügyelt, melyet Szaddám Huszein folytatott a program keretében. Ebből 65 milliárd az olajból származott, a többi 46 milliárd pedig a világszervezet által jóváhagyott segélyszállítmányokra vonatkozó szerződésekből. Rosett úgy értékeli, hogy ezzel az ENSZ átvette az irányítást Irak teljes külkereskedelme fölött, és a program vége felé az iraki lakosság mintegy hatvan százaléka a programban foglalt kereskedelmi tevékenységek eredményétől függött. Véleménye szerint az egyik legnagyobb hiba az volt, hogy a szervezet alapvetően elfogadta azt a helyzetet, miszerint Szaddám Husszeinnek joga van a teljes iraki olajkészlet ellenőrzéséhez, ezáltal a diktátor - az ENSZ jóváhagyásával - szabadon kereskedhetett az ország olajával.
Szaddámnak jogában állt kijelölni azokat a cégeket, vállalatokat, amelyek a program keretében élelmiszereket és gyógyszereket szállítottak Irakba, és akik számos esetben „meghálálták” a választást. Az ENSZ ilyen módon tiszteletben tartotta a diktátor döntési jogát, kevésbé ügyelve az - iraki, amerikai vagy világméretű - nyilvánosság jogaira, hogy ezekről információhoz jusson - kifogásolja Claudia Rosett.
Felmerül a kérdés, hogyan folytathatott Szaddám Huszein kiterjedt kereskedelmi tevékenységet számos olyan céggel, amelyeknek székhelye Svájcban, Liechtensteinben, Cipruson vagy éppen Panamában volt, tehát olyan államokban, amelyek pénzügyi tekintetben a lehető legnagyobb diszkréciót biztosítják. Kézenfekvő, hogy ezek elsősorban fedőszervezetekként működtek, melyeken keresztül Szaddám saját céljait valósíthatta meg. Az üzleti manőverek jelentős titkos jövedelemhez is juttatták Szaddámot, aki részben a saját zsebét tömhette meg ilyen módon, részben pedig - nagy valószínűséggel - a terrorizmust támogatta.
A Szaddám által választott és az ENSZ által jóváhagyott kereskedelmi partnerek között szerepelt egy liechtensteini tröszthöz kapcsolódó cég, amelyről azóta maga az ENSZ állapította meg, hogy „kapcsolatban áll vagy része az al-Kaidának”. Szaddám szintén üzletelt egy szaúdi olajcég Svájcban bejegyzett leányvállalatával, amelynek a kilencvenes években közeli kapcsolatai voltak az afganisztáni tálib rezsimmel - abban az időben, amikor Oszama bin Laden is Afganisztánban tartózkodott. Hasonló, a terrorizmushoz kötődő szálak egyre világosabban látszanak, ahogyan fény derül arra, milyen partnerekkel kereskedett Szaddám Huszein az ENSZ jóváhagyásával. „Egyértelműnek tűnik, hogy az iraki diktátor »nagyrészt azt tehette, amit akart«, ezzel a terrorizmus jelentős támogatójává válva” - állapítja meg Rosett.