Vissza a tartalomjegyzékhez


A macskájáért tette?

Egy negyvennégy éves nő azt vallotta, hogy azért lopott bankokban, hogy macskája orvosi kezelésére elő tudja teremteni a szükséges összeget. A brooklyni bíróságon a nő azt nyilatkozta, hogy ő lopás bűntettében nem bűnös.

Catherine Kaczanowski, akit múlt hónapban tartóztattak le, állítása szerint akkor indult el a bűnözői pályán, amikor megtudta, hogy az általa befogadott kóbor macskának, Smoochienak, rákos daganata van, és orvosi kezelésre van szüksége. A nő öt alkalommal összesen 7,500 dollárt lopott, amit Brooklyni otthona közelében rejtett el. Kaczanowski cáfolta a rablást és a lopott pénz birtoklását is. A rendőrség szerint a bankokban rövid leveleket csúsztatott a dolgozókhoz pénzt követelve és hozzátéve „senkit nem akarok bántani”. Amikor letartóztatták a 45 kilós 1,60 centis törékeny magányos nőt, azzal mentette magát, hogy kétségbeesetten próbálta megmenteni kóbor macskáját, akit három éve fogadott be. A macska operációja sikerült, ahogy erről a NewYork Post is beszámolt. A bankrablás ötlete akkor jutott eszébe, amikor más „sikeres” bankrablókról olvasott. A rendőrség azt nyilatkozta, hogy a nő történetét még jóindulattal sem tudják megváltoztatni. (Reuters)