Vissza a tartalomjegyzékhez


A műfogsor ideje lejárt

Brit tudósok egy csoportja szerint a műfogsor, a protézis felhelyezéséhez használt ragasztóanyag, valamint a csupasz fogínyre helyezett tapadókorong hamarosan már a múlté lesz. A londoni King’s College tudósai ugyanis sikeresen zárták azt a kutatásukat, melynek során őssejteket ültettek be állatok fogínyébe, aminek eredményeként ismét kinőttek a fogak.

Az első kísérleteket egereken végezték, és az új fogak alig néhány hét elteltével már ki is bújtak. Az eljárás lényege, hogy egy élőlényből őssejteket nyernek, melyeket ezután laboratóriumi körülmények között nevelnek mindaddig, amíg fel nem veszik a rügy néven is ismert labdaformát. Ezt követően a sejtet a fogíny azon részére ültetik be, ahol új fog szükséges. A kutatók becslése szerint felnőtt emberek esetében megközelítőleg két hónapot venne igénybe a fog teljes kifejlődése. Az őssejtek rendelkeznek azzal a képességgel, hogy a testben bármilyen típusú sejtté alakuljanak. A vállalkozás kivitelezéséhez a főiskolán létrehoztak egy Odontis elnevezésű társaságot, melynek részére 500 ezer font (750 ezer euró) összegű kezdősegélyt juttattak. A cég feladata, hogy az emberek számára is használható kereskedelmi terméket hozzanak létre az új felfedezés alapján. Az embereken végzendő kísérletek megközelítőleg két éven belül kezdődhetnek el. „Nem látunk semmi magyarázatot arra nézve, hogy ez az eljárás miért ne működne az emberi szervezetben is. Az alapelvek az emberek esetében is ugyanazok” - nyilatkozta Paul Sharpe, a regeneráló fogorvoslástan területének egyik szakértője, valamint a technológia kifejlesztője. Amennyiben a kísérletek sikerrel zárulnak, az új eljárás biztos szívélyes fogadtatásra számíthat Nagy-Britanniában, ahol az ötven év felettiek átlagosan húsz igazi foggal rendelkeznek a harminckettőből. A sejtek beültetéséhez csupán helyi érzéstelenítésére lesz szükség, sőt a kezelés költsége sem lesz számottevően magasabb a mostani műfog beültetésénél. Egy-egy új fogért 1500-2000 font körüli összeget kell majd előreláthatólag fizetni. Az optimista tudósok remélik, hogy az új eljárás öt éven belül elérhetővé válik a brit lakosok számára. „Az általunk kifejlesztett új technológia legfontosabb előnye, hogy az élő fog sokkal jobban képes megőrizni a környező szövetek épségét, mint a műfogsor” - tette hozzá Sharpe. (AFP - Meleg Viktória)