Vissza a tartalomjegyzékhez


Rap, hit, háború

Ha újra május, akkor Örökmozgó, ahol megint beköszöntött az Izraeli Filmtavasz. Az idén túlsúlyban lévő, igen színvonalas dokumentumfilmek révén a korábbi fesztiválokhoz képest nagyobb hangsúlyt kapnak a legkülönfélébb, izgalmas társadalmi kérdések.


Jelenet a James utazása Jeruzsálembe című filmből (2003). Az alkotás hazáján kívül Cannes-ban, Velencében, Indiában egyaránt első díjakat nyert a tavalyi nemzetközi filmfesztiválokon 

- Immár hagyománynak számít az Örökmozgó Filmmúzeumban évente megrendezett fesztivál, melynek során az aktuális izraeli filmtermés legjavából láthat válogatást a nagyérdemű. Most is ez a helyzet, az elmúlt év legjobb, nemzetközileg is elismert díjnyertes alkotásait mutatjuk be - mondta el érdeklődésünkre Surányi Vera filmtörténész, a program szervezője. - Olyannyira friss a kínálat, hogy a Kövek című filmet például csak két hónap múlva mutatják be Izraelben, eddig mindössze a berlini fesztiválon szerepelt februárban. Az örökmozgós palettán ezúttal két játékfilm és négy dokumentumfilm látható. Az idén erőteljesebb a dokumentumfilmek jelenléte - még az egyik játékfilm, a James utazása Jeruzsálembe is dokumentumfilmes rendező alkotása. Bizonyos fokig hiánypótló a szándék, hiszen a műfaj izraeli képviselői nálunk kevéssé ismertek, viszont a művek rendkívül magas színvonalúak, könnyedén fölveszik a versenyt a játékfilmekkel. A dokumentarista műfaj sajátságainak megfelelően idén hangsúlyozottan előtérbe kerülnek a társadalmi problémák, konfliktusok, és kevésbé a játékfilmekre jellemző privát szféra áll a figyelem fókuszában. 
Néhány megjegyzés a filmekről. A május 17-én záruló filmhét egyik nagy érdeklődéssel kísért filmje, a Kövek című játékfilm rendezője, Raphael Nadjari igazi multikulturális alkotónak számít. Ahhoz képest, hogy műve cselekményét ezúttal szefárd vallási közegbe helyezi, meglepően ironikus hangvétellel szemlélteti a vallási élet fonák oldalait, valamint a hagyományos családi együttélést. S mindezt úgy, hogy az ábrázolásban igyekszik egyensúlyt tartani a bírálat és az együttérzés között. A történet középpontjában egy 30 éves nő áll, aki átértékelni kényszerül az életvezetését jellemző kettős mércéket. (Vetítés: május 16., vasárnap 20:30)
A James utazása Jeruzsálembe szatirikus hangvételű történet egy naiv fekete fiúról, aki egy nigériai kis faluból érkezik Jeruzsálembe, hogy megtalálja a tejjel-mézzel folyó Kánaánt. A játékfilm végigkíséri, amint a főszereplő lassan hozzáidomul a valósághoz, elbúcsúzva álmaitól, illúzióitól. (Május 17., hétfő 20:30)
A dokumentumfilmek kivétel nélkül Izrael jelenével foglalkoznak. David Ofek A tizenhetedik című filmje egy 2002-ben történt öngyilkos buszmerényletet dolgoz fel. A filmesek arra vállalkoztak, hogy kiderítsék az akció tizenhetedik, azonosíthatatlan áldozatának a kilétét. (Május 16., vasárnap 18:00) 
A titok azoknak a lengyeleknek a tragédiáját tárja elénk, akik felnőtt korukban tudták meg, hogy zsidó származásúak, miközben szüleiknek hitt nevelőik hithű katolikusokként nevelték fel őket. (Május 15., szombat 18:00)
A hasszidok rabságában ismert történet, pár évvel ezelőtt sokat foglalkozott vele a sajtó. Egy hatalommal és pénzzel rendelkező hasszid közösség jemeni családokat csábított Amerikába, mondván, hogy saját népük körében élhetnek. Egy család vesszőfutását kísérhetjük nyomon a kamera segítségével. (Május 14., péntek 20:30)
A harag csatornáiban című filmben megismerkedhetünk két manapság rendkívül népszerű zenésszel, egy zsidó és egy palesztin fiúval, akik együtt rappelnek Izrael-szerte, a megbékélés sajátos példázataként járva az országot. (Május 15., szombat 18:00)
A filmbarátok és nyelvtanulók számára egyaránt jó hír, hogy a filmek héber nyelven hallhatók, angol feliratozással, és az Örökmozgó Filmmúzeum fordítógépet is rendelkezésre bocsát magyar nyelvű tolmácsolással. (PoE)