Morvay Péter
Dántól az Antikrisztusig

Nem csak az elveszett frigyládának próbáltak az elmúlt évszázadokban sokan nyomába eredni, a Biblia további rejtélyei is kitartóan foglalkoztatják kutatók és kalandorok fantáziáját. A jövő hónapban tudományos expedíció indul az Ararát hegyére, hogy Noé bárkájának a feltételezett maradványait vizsgálja. Mások arra igyekeznek választ keresni, hogy mi történhetett a diaszpóra után eltűnt zsidó törzsek egyikével. Mióta 1800 évvel ezelőtt az egyik legismertebb egyházatya, Irenaeus azt írta egy művében, hogy a történelem végén fellépő Antikrisztus Dán nemzetségéből fog származni, ezt a törzset számos néppel próbálták már azonosítani. Az elveszett törzs nyomait újabban a hajdani spártaiak és a kelták leszármazottai között vélik felfedezni.

A Hermon-hegy Izrael legmagasabb pontja. Ősi idők óta folyik a harc körülötte Fotó: WBS

Jákob pátriárkának a fiaira mondott áldásai közül zsidó és keresztény írásmagyarázók régóta próbálják megfejteni a Dánnak adott prófécia értelmét: „Dán ítéli az ő népét, mint Izráel akármelyik nemzetsége. Dán kígyó lesz az úton, szarvaskígyó az ösvényen, mely a ló körmébe harap, hogy lovagja hanyatt esik. Szabadításodra várok, Uram!” (1Mózes 49: 16-18) 
A Dánnal kapcsolatban hangsúlyosan említett kígyó képe a Bibliában szinte mindig negatív összefüggésben szerepel, kezdve természetesen az édenkerti történettel. Az Újszövetség is a kígyóval azonosítja Isten ellenségét, az ördögöt: „a nagy sárkány, ama régi kígyó, aki neveztetik ördögnek és a Sátánnak…” (Jelenések 12:9). Egy másik próféciában Mózes úgy beszél Dánról, mint „oroszlánkölyök”-ről. (5Mózes 33:22) Ha e két kép (a kígyó és az oroszlán) mellé - írja a Zsidó Enciklopédia - odatesszük Jeremiás próféta szavait, érthető, hogy miért gondolták a keresztény egyházatyák közül is többen azt, hogy a történelem végén feltűnő Antikrisztus zsidó származású lesz, és Dán törzséhez fog tartozni. 
Egy jeremiási idézet („Dántól fogva hallatszik az ő lovainak tüsszögése… eljönnek és megemésztik e földet, mindenét és amije van, a várost és annak lakóit. Mert íme én viperakígyókat bocsátok reátok, amelyek ellen nincs varázslás, és megmarnak titeket, azt mondja az Úr.” Jeremiás 8:16-17.) összecsengeni látszik Jákob szavaival az álnokul a ló körmébe maró kígyóról. A 3. században élt keresztény egyházatya, Hyppolytus e bibliai idézetekre hivatkozva le is vonta a következtetést A Krisztusról és az Antikrisztusról című művében: „Valóság az, hogy Dán törzséből fog a zsarnok és király, a rettegett bíró, az ördög ama fia eleve elrendelés szerint származni és támadni.” Ugyanezt erősíti meg Irenaeus is Az eretnekek ellen című művében: „Jeremiás pedig nemcsak váratlan eljövetelét, hanem a törzset is nyilvánvalóvá tette, amelyből el fog jönni, amikor így szólt: »Dánból hallottuk gyors lovainak hangját, rohanó lovainak nyerítő hangjától megrendül az egész föld; eljön és megemészti a földet és annak teljességét, a várost és a benne lakókat.« Ezért is nincs felsorolva a Jelenések könyvében ez a törzs azokkal együtt, akik üdvözülnek” - írta Irenaeus.
A korai keresztény szerzők gyanúját - miszerint a Jézus Krisztus visszajövetele előtt és vele szemben fellépő diabolikus világuralkodónak, az Antikrisztusnak köze lehet Dán törzséhez - az Irenaeus által említett újszövetségi utalás (pontosabban annak hiánya) is erősítette. A Jelenések könyvében ugyanis János apostol felsorolja azokat a zsidó törzseket, amelyekhez az apokaliptikus időkben élő 144 ezer „elpecsételt” fog tartozni. Tizenkét törzs neve szerepel, Jákób fiai szerint, azonban hiányzik közülük Dán. (Helyette József egyik fia, Manassé szerepel). Egyes vélemények szerint a Dán törzséből származó Antikrisztus szembefordul a nemzetségével, és a történelem végén a zsidók és a keresztények ellen támad. Utalnak Júdásra is, aki egy volt a tizenkettő közül, mégis azt mondta róla Jézus, hogy „egy közületek ördög”. 
Ezeket a feltételezéseket természetesen ma nem lehet sem megerősíteni, sem cáfolni. Dán törzsével kapcsolatban azonban a Biblia és a történelmi feljegyzések így is számos érdekességet tartalmaznak. A dániták között találunk igen pozitív szereplőket is, nem is egyet. Az Egyiptomból való kivonulás után Isten Mózesen keresztül mesterembereket hívott el arra, hogy a pusztában elkészítsék a templom előképeként a szent sátort és annak berendezési tárgyait, köztük a frigyládát. A két név szerint is megnevezett vezető egyike Aholiáb, „Akhiszamáknak fia a Dán nemzetségéből”. Isten a Júda törzséből származó Besaléellel együtt „betöltötte őket bölcsesség lelkével, hogy tudjanak mindenféle faragó, és kötő, és hímző munkát készíteni, kék és bíborpiros, karmazsinszínű és lenfonálból, és takácsmunkát, akik készítenek ilyenféle munkát és kigondolnak mesterműveket”. (2Mózes 35:35)
Úgy tűnik, Dán fiainak nemcsak Mózes idejében volt tehetségük a művészetekhez. Amikor Salamon király elhatározta a jeruzsálemi templom felépítését, részletes szerződést kötött a szomszédos Tírus királyával. Salamon építőanyagok mellett szakembereket is kért Hirámtól az építkezéshez, jelezve, hogy kész bőkezűen megfizetni őket. (A bibliai szövegből kiderül: a két király olyan pontos külkereskedelmi szerződést kötött egymással, amely még az áru átadásának a pontos helyét is rögzíti, a vételár és a szolgáltatásért fizetendő díj mellett.) A tírusi király elfogadta az ajánlatot, és levelében a legjobb mesteremberét ajánlotta fel a templomépítéshez: „Ímé küldöttem azért bölcs, tudós és értelmes férfit, aki az én atyámé, Húrámé volt; a Dán nemzetségének leányai közül való aszszony fiát (és az ő atyja Tírus városából való), aki tud készíteni aranyból, ezüstből, rézből, vasból, kövekből, fákból, bíborból, kék bíborból, lenből és karmazsinból és mindenféle metszést metszeni és minden remekművet elkészíteni, amelyekkel megbízatik.” (2Krónika 2:13) 
A szövegből jól látszik: a tírusi király igyekezett megnyugtatni Salamont, hogy a templom leendő főépítésze részben zsidó származású. Salamon temploma a szerződésben foglaltak szerint felépült, teljes pompájában. A mesterember nevét a Biblia nem jegyezte fel, egyes hagyományok szerint azonban Hirám Abiffnak hívták. A szabadkőműves mozgalom - amely eredetét Salamon templomáig vezeti vissza - egyik alapítójának tekinti a tírusi építészt.
Korábban élt, de szintén Dán törzséből származott Sámson, a híres harcos. A születését egy angyal ígérte meg anyjának, aki korábban meddő volt. Cserébe az angyal azt kérte a szülőktől, hogy a gyermeket Istennek szenteljék és „beretva ne érintse annak fejét”.
Dán törzse a honfoglalás során a Földközi-tenger partján, a mai Tel Aviv-Jafó környékén telepedett le. Mivel a hely a törzs viszonylag magas létszámához képest kicsi volt, ráadásul délről a filiszteusok állandó támadásainak volt kitéve, ezért Dán nemzetségének egy része északra vonult, és a Jordán felső szakasza mellett foglaltak el újabb területet maguknak. Az egyik várost Dánnak nevezték el, amely Izrael legészakibb pontjának számított. Josephus Flavius szerint a Jordán egyik forrásának a közelében, a római kori Paneas (későbbi nevén Caesarea Philippi) közelében terült el. Az apokrif Énok könyve megjegyzi, hogy Dán földje a Hermon-hegy nyugati oldalán fekszik. 
Ez volt az a hely, ahol a Salamon király után a tíz északi izraeli törzset elszakító Jeroboám egy aranyborjút állított fel. Jeroboám ezzel a tettével a riválisnak tekintett jeruzsálemi templomtól való teljes elszakadást hirdette meg, és mindenben egy új kultusz alapjait vetette meg. Nemcsak az istenimádás helyszínét változtatta meg, hanem új, nem a Lévi törzséből álló papságot állított fel, és más időpontot jelölt ki az ünnepek számára is. A Biblia többször hangsúlyozza, hogy Jeroboám bálványimádása bűnbe vitte egész Izraelt, aminek az asszíriai fogság lett a következménye. (Nem ez volt az első eset, hogy Dán törzséhez tartozók súlyos vallási bűnbe keveredtek. Mózes harmadik könyvében szerepel egy férfi, aki átkozódott Isten ellen a pusztában. „Az ő anyjának neve pedig Selomith vala, Dibrinek leánya, Dán nemzetségéből” - 3Mózes 24: 11. A Bírák könyvében pedig egy egész fejezet foglalkozik azzal, hogy Dán törzséből származó férfiak egy harcban zsákmányolt bálványt állítottak maguknak saját papsággal, messze megelőzve Jeroboámot ezzel a tettükkel.)
Észak felől támad a veszedelem Izraelre - figyelmeztetett Jeremiás próféta. Izrael történetében az elnyomó hatalmak - az asszírok, a babilóniak, a rómaiak - mind északi irányból érkeztek. A rabbinikus hagyományban azonban Izrael északi részét is a sötétség és gonoszság földjével azonosították. A Hermon-hegy - amelynek a lábánál az északra vándorolt dániták letelepedtek - neve az Encyclopedia Britannica szerint „tiltott helyet jelent”. Szent Jeromos szerint pedig a hegy nevének magyarázata „anathéma” (elátkozott). A New Catholic Encyclopedia a hegyet a Baál-imádás központi helyének nevezi.
A már említett apokrif irat, az Énok könyve szerint, amikor az özönvíz előtt az „istenek fiai” a földre érkeztek, hogy az emberek leányaival összeházasodjanak, a Hermon-hegyén vetették meg először a lábukat. A hegy nevét a görögök egy istenükkel, Hermésszel hozták kapcsolatba. Hermész fia volt Pán („a minden dolgok” istene), akinek kultuszhelye Paniasz (mai nevén Banias) városa volt. Egyes értelmezések szerint megkísértésekor Jézust az ördög a pusztából erre az „igen magas hegyre”, az anti-Sionra vitte fel, hogy megmutassa neki „a világ minden országát és azok dicsőségét”. (Máté 4:8)
A Hermon-hegy lábánál fekvő Paniaszt Nagy Heródes fia, Fülöp tetrarcha építette újjá, és nevezte el Caesarea Philippinek. Ez a hely a libanoni határ közelében ma is látogatható. A magas szikla egy Pán-szentély maradványait őrzi. Ezen a sziklán állva kérdezte meg Jézus a tanítványait arról, hogy kinek mondják őt az emberek. „Ők pedig mondának: némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek; némelyek pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül. Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.”(Máté 16:14-16)
A római kori diaszpórát követően a zsidók néhány város kivételével kiszorultak ősi földjükről. A többi diaszpórába került törzshöz hasonlóan Dán törzsét is sokan próbálták már beazonosítani, és megtalálni, hogy hova kerülhettek. Az egyik elmélet a spártaiak őseivel hozza összefüggésbe Dán leszármazottait. A legenda szerint Danaus király hajókon érkezett leányaival Görögországba. Robert Graves, a népszerű brit történész-regényíró szerint a bevándorlók „Palesztinából érkezett gyarmatosítók voltak”, akik Baál kultuszát honosították meg a Peloponnészoszi félszigeten. A spártaiak ugyanolyan hosszú hajat viseltek, mint a Dán törzséből származó hős, Sámson, és ennek a csatákban mágikus erőt tulajdonítottak. A Makkabeusok könyve is ezt a kapcsolatot erősíti meg. Areusz, a spártaiak királya a jeruzsálemi főpapnak küldött levelében azt írja, hogy a spártaiak és a zsidók testvérek, és Ábrahám családjához tartoznak. (1Makkabeusok 12:21)
Ennek az elméletnek egy variációja szerint Dán nemzetsége a spártaiakon keresztül a keltákkal került kapcsolatba, akik a mai Franciaország területéről vándoroltak északra. A kelták a Római Birodalom bukása utáni zavaros korszakban kerülhettek kapcsolatba a keletről bevándorló népekkel. 
A 6-7. században legbefolyásosabb uralkodói család tagjai, a Merovingok azt állították magukról, hogy zsidó származásúak. Ma is vannak, akik azt gondolják, hogy ebből az ősi európai uralkodóházból - amelynek a tagjai a feltételezések szerint többek között a Habsburg és a Stewart-ház ősei közé is bekerültek - származhat majd egy nagy befolyásra szert tevő politikai vezető.