Vissza a Hetek archívum borítólapjára
VIII. évfolyam, 18. szám, 2004. április 29

Belpolitika

Hajdú Sándor
Katonák voltunk

A magyar katonák nagy része szívesen vállal külföldi szolgálatot - állítja egy Irakot is megjárt magyar tiszt. K. A. neve és rendfokozata titok, mert szerződés köti a Honvédelmi Minisztériummal - ha beszélne az iraki misszióról, szerződésszegést követne el, aminek súlyos következményei lennének. Marad tehát az inkognitó, de így is óvatosan fogalmaz az iraki történésekről. 


Munkatársunktól
A politizálás válsága

- Annál azért bonyolultabb a helyzet, hogy egy mondattal válaszolhatnék. Az egész politizálás átalakulóban, válságban van Magyarországon. Az utóbbi időben egyre gyorsuló ütemben cserélődik le, újul meg a pártok szervezési logikája, így felépítésük, működésük is. Mindez szoros összefüggésben van a társadalmi aktivitás változásával. Összefoglalóan azt is mondhatnánk, hogy miután a demokrácia lényege a részvétel, a magyar demokrácia van válságban. Nem véletlen, hogy egyre többen beszélnek demokratikus deficitről Magyarországon. Az azonban már kicsit vicces, hogy gyakran hivatkoznak erre a nagy pártok, miközben éppen ők fojtják meg, gyűrik tudatosan saját párt- és hatalmi érdekeik szerint maguk alá a civil társadalmat.


Hazafi Zsolt
Pártatlan páros

A közelmúltban alakult meg a Protestáns Újságírók Szövetsége, mellyel kettőre növekedett azon újságíró-szervezetek száma, melyek felekezeti alapon szerveződnek. A világnézeti alapon álló újságíró-szervezetek létrehozása egy sor etikai kérdést is felvet. 


„Van az ember életében olyan, hogy ugyanattól a hölgytől kétszer is kosarat kap rövid időn belül” - értékelte Orbán Viktor a Dávid Ibolyával folytatott „érdekegyeztető tanácskozás” eredményét. Az MDF elnök asszonya ugyanis megerősítette, hogy pártja önállóan, külön listán indul az európai parlamenti képviselő-választáson. A találkozó azért teljesen nem volt eredménytelen, ugyanis a két párt megállapodott, hogy az elkövetkező két évben megüresedő parlamenti képviselői hely esetén a Fidesz garantálja, hogy a Magyar Demokrata Fórum jelöltjéé lesz a megüresedett hely. A területi és az országos listán megüresedett helyeknél az elkövetkezendő időszakban az fog jelöltet állítani, akinek a mandátuma megszűnt. (MTI) Fotó: V. Sz.


Az ellenzék vezet, az SZDSZ jelentősen erősödött

Negyvenhét százalék ígérte biztosra a részvételét az EP-választáson a Gallup 2004. április 15-e és 20-a között végzett közvélemény-kutatása során. A választókorú népesség 32 százaléka a Fidesz listájára szavazna, 21 százaléka a szocialistákéra adná a voksát.


Életmód

Makki Marie-Rose
Családkarrieristák

Vannak olyan házaspárok Magyarországon, akiknél működik az örömteli nagycsaládos élet - ha másként nem, hát úgy, hogy kicsit sem görcsölnek azon, ha soha nem működik úgy, ahogy ők azt szeretnék. 


Fókusz

Mészáros István László
Egy lobogóval több

Uniós polgárként ébredünk május 1-jén. Ezzel megvalósul a szabadon választott magyar kormányok nagy külpolitikai célja. Egyes politikusok szerint az EU-csatlakozás jelentősége az államalapításhoz mérhető. A parlament a héten 339 szavazattal 3 ellenében a csatlakozást méltató ünnepélyes politikai nyilatkozatot fogadott el, és döntött a csatlakozási szerződés kihirdetéséről. A magyar választók az ország történetében először, június 13-án megválaszthatják azt a 24 magyar képviselőt, aki az Európai Parlamentben hivatottak hazánkat képviselni.A politikai frontemberek elégedettek, a parlamenti pártok optimisták. Hazánkban ritka az olyan széles pártpolitikai konszenzus, mint ami a csatlakozást övezi. A belépési dátum elérkezése még azt a tényt is feledtetni láttatja, hogy a csatlakozásról szóló magyar népszavazástól a szavazók több mint fele távolmaradt, és a közvéleménykutatási adatok most is csak 50 százalékot alig meghaladó választási részvételt prognosztizálnak.


Somorjai László
Körkérdés a május elsejei belépés kapcsán

Körkérdésünkben arra kerestük a választ, milyen érzéssel fogadják hazánk politikusai az ország európai uniós csatlakozását, és mire számítanak az elkövetkezendő négy-öt évben.


Tihanyi Péter
Nem ez lesz a földi paradicsom

„Európa, az emberiség idáig csak azt mutatta meg, hogyan tudja ezt a darab földet pokollá változtatni. De arra nem vállalkozik, hogy megmutassa, a pokolból hogyan lehet paradicsomot csinálni. Biztos vagyok benne, hogy komoly krízisek és konfliktusok várnak ránk.”


Kovács Klára
Ugrásra készen

„Nem a pokolba és nem is a paradicsomba fogunk belépni - mondta a Heteknek Gottfried Péter, a Külügyminisztérium Integrációs és Külgazdasági Államtitkárságának vezetője. - Nem negatív megállapítás, ha azt mondjuk, május 1-je április 30-ához képest nem sokban fog különbözni, s ez azt mutatja, hogy nem egy totálisan új, váratlan és idegen közegbe csöppenünk, hanem egy tízéves felkészülés eredményeként egy új közösségbe.” 


Korbuly Dezső, München
Quo vadis, Európa?

2004 csodálatos évnek készül. Az Európai Unió egy csapásra tíz új taggal bővül, és talán modern, demokratikus alkotmányt is kap. Ez a reményteljes elképzelés. De mi a valóság?


Gazdaság

Major Nóra
E-kereskedelem a kis- és középvállalkozóknak

Új kis- és középvállalkozást fejlesztő programot indított a héten a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és az Európai Unió Phare Előcsatlakozási Alapja. A projekt célja, hogy megismertesse a magyar vállalkozókkal az internetes kereskedelem (e-com, e-commerce, e-kereskedelem) eszközeit és lehetőségeit. Ennek keretében közel ezer vállalkozásnak lesz alkalma arra, hogy részt vegyen egy általános és specifikus oktatáson, illetve hogy egy szakmai tanácsadók által vezetett műhelymunka révén saját e-stratégiáját elkészítse. 


Kalmár Erika
Uniós támogatás a felnőttképzésre

Pályázatokról szóló sorozatunkban ezen a héten bemutatjuk az oktatás egy speciális, sokak számára talán az egyetlen elérhető képzési mód uniós támogatását. A művelődési házakban, illetve ehhez hasonló intézményekben folyó felnőttképzés létrehozásáról és meglévők fejlesztéséről szól a Munkaügyi Minisztérium által kiírt pályázat.


Danka Ildikó
Munkák és viszonyok

2004. május 1-jével az Európai Unióba való belépésünkkel sokakban felmerülhet a kérdés: mit jelent majd uniós állampolgárként élni ezután; többletjogokat biztosít-e számunkra ez, esetleg valamilyen többletkötelezettséggel jár-e? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre próbál választ adni most induló sorozatunk, amelyben az Európai Tájékoztatási Központ segítségével készítettünk egy összeállítást. Ezúttal a leggyakrabban felmerülő kérdések alapján megnézzük, mit is jelent majd „európai munkavállalónak” lenni itthon, történetesen milyen változásokat hoz ezen a területen az uniós tagság. 


Kardos Anikó
Növekvő bizalom a nemzetközi piacokon

Amerikában a Conference Board fogyasztói bizalmi indexének váratlan áprilisi javulása, Európában a német Ifo üzleti bizalmi index emelkedése alapozta meg a jó hangulatot az elmúlt kereskedési héten. A devizapiacokon a dollár először erősödött, miután Greenspan beszédéből az elemzők a közeli kamatemelést vélték kiolvasni, majd gyengült, miután az Európai Központi Bank azt nyilatkozta, hogy nem fog kamatot csökkenteni. A vállalati eredmények kedvező képet mutattak, a nagyok közül a Motorola, a Ford, a Coca-Cola, a United Technologies, a Microsoft, az Amazon.com, a Lockheed és a Commerzbank is a várakozásokat meghaladó eredményekről számolt be. 


Háttér

Szobota Zoltán, Sebestyén István
Miért fogy a magyar?

Kevesebbet házasodunk és szülünk, többet válunk és abortálunk. Népbetegség a meddőség, és drámai mértékű a társadalom elöregedése. Utánpótlást jelentő fiaink fele alkalmatlan a sorkatonai szolgálatra, jelentős részük a munkára is, legfőbb céljuk a pláza és a szórakozás. Amennyiben a statisztikai adatokból egyértelműen látszó negatív tendenciák tovább folytatódnak, igazuk lesz azoknak, akik azt állítják: Trianon óta nem volt olyan veszélyben a magyarság fennmaradása, mint napjainkban.


Matula Gy. Oszkár
Örömet a közönségnek

A magára adó újságíró tartózkodik attól, hogy a riport vagy interjú alanyáról szubjektív véleményt mondjon, olyat, ami pro vagy kontra befolyásolja az olvasót. Én most eltérek ettől az aranyszabálytól, mert azt, akiről írok, nem csak kedvelem, de szeretem is, ő a kedvenc színészem.


Márer György, New York
Távol Európától

Amerikában élő magyarok - közéleti emberek, újságírók, tudósok - véleménye Magyarország belépéséről az Európai Unióba.


Hit és értékek

Flaisz Endre
Amerika titka

Az Egyesült Államokban a hálaadás és a karácsony ünnepe mellé egyre inkább felsorakozik egy újabb keletű ünnep, melyet ma már a naptárak is jelölnek. Az ünnepet nemzeti imanapnak hívják, mivel ezen a napon az imádkozás kerül az érdeklődés középpontjába. A május első csütörtökjén, vagyis ez évben május 6-án esedékes ünnep kapcsán Bush elnök felszólította a lakosságot, hogy felekezeti hovatartozástól függetlenül mindenki imádkozzon nemzete jövőjéért. Pat Robertson, az amerikai keresztény televíziós magazin, a 700-as Klub vezetője ugyanezen alkalomból napi tizenöt perces közbenjárásra hívta fel nézőit. 


Interjú

Morvay Péter
Kérdések már vannak, a válaszokra várni kell


Külpolitika

Mérő Miklós
Először emlékeztek, azután ünnepeltek

Ötvenhatodik születésnapját ünnepelte a héten Izrael állama. A Függetlenség Napja az egyetlen nemzeti ünnep az országban. Olyan nap, amelyet minden izraeli állampolgár: zsidók és más vallásúak, hívők és ateisták egyformán, felszabadultan ünnepelnek meg. Az ország apraja és nagyja - mint ilyenkor mindig - most is a szabadban, erdőkben és parkokban töltötte az idejét. Még nem hőségben, de már igazi jó időben piknikezett. Hogy ezt felhőtlenül tehette, azt a katonaság és a rendőrség, a határőrség és a többi biztonsági szerv minden eddiginél nagyobb készültségének köszönhette. A Hamasz, az Iszlám Dzsihád, a Népi Frontok, a Hezbollah, az al-Kaida és számtalan más, ismeretlen nevű radikális palesztin szervezet ugyanis nyíltan készült arra, hogy lehetőleg minél fájdalmasabban megzavarják ezt az örömünnepet. Nem sikerült nekik.


Vagyim Arisztov
Cél a Nagy-Európa

A múlt héten Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök kétnapos vizitre érkezett Oroszországba. Látogatásának elsősorban gazdasági célja volt, ennek ellenére komoly politikai kijelentések is elhangzottak. Utazása előestéjén az ITAR-TASSZ hírügynökség számára adott interjúban elmondta: nem látja különösebb akadályát annak, hogy Oroszország az EU és a NATO tagjává váljon. „Ez nem a holnap, inkább a holnapután terve, viszont mindannyiunknak megéri.”


Széchey Noémi
Irak: ki veszi át a hatalmat?

Tovább folytatódnak a heves tűzharcok az amerikai katonák és az iraki ellenállók között Irak több pontján. Május végéig meg kellene választani az iraki ideiglenes kormányt, hogy az június végén átvehesse a hatalmat a koalíciós erőktől, és amely a 2005. januári választásokig maradna hatalomban - mondta a CNN-nek Lahdar Brahimi ENSZ-különmegbízott.


Karl Pfeifer, Bécs
Hegymászó a csúcson

Július 8-án, az osztrák parlament és a szövetségi tanács közös ülésén teszi le elnöki esküjét Heinz Fischer, az Osztrák Szociáldemokrata párt (SPÖ) jelöltje, aki 52,4 százalékkal nyerte meg a választásokat. A konzervatív ÖVP jelöltje, Benita Ferrero-Waldner külügyminiszter mindössze 47,6 százalékot kapott, és továbbra is az osztrák kormány tagja marad. 


Sport

Varga József, Sebestyén István
Szappanopera Budapesten

A RTL Klub fordított szappanoperát képzelt el szerda estére. A kereskedelmi tévécsatorna túlfűtött beharangozójából úgy tűnt, hogy a legújabb sorozat nyitó epizódjában a szerelmi háromszögek helyett a labdarúgás körül fognak forogni az események, és a főszereplők pedig a megszokott spanyol-portugál keresztnevek helyett magyaros hangzású neveket viselnek. Aztán este fél kilenc után kiderült: a fociban nem a tévés piárszakemberek rúgják a gólokat. A riporter hiába próbálta meg a könnyed brazil győzelemről elmagyarázni, hogy tulajdonképpen mi voltunk eredményesek, a stadion eredményjelző tábláján csak ott világított hatalmas betűkkel az 1-4. Nem volt boldog Lothar Matthäus, a magyar csapat szövetségi kapitánya sem, aki a mérkőzés előtt többször is elmondta, hogy bátor játékot vár a válogatottól. A találkozó után viszont azt nyilatkozta, hogy ha egy csapat ilyen mentalitással játszik a brazil csapat ellen, akkor nem is lehet más az eredmény. Igaz, ez utóbbi mondatát az RTL Klub tolmácsa rózsaszínbe csomagolva valahogy úgy fordította, hogy „keményen küzdött a csapat”. Az andalító mese kilencven perc megszakítással zavartalanul folytatódott tovább…


Varga József
Pat Tillman Amerika hőse

Április 22-én este az afganisztáni Szpera falu közelében egy amerikai járőröző alakulat az al-Kaida terrorszervezet tagjainak üldözése közben tűzharcba keveredett. A váratlan támadást csaknem egyórás tűzpárbaj követte, melynek során kilenc tálib fegyveres, egy afgán kormánypárti milicista és egy amerikai katona vesztette életét. Az amerikai áldozat Pat Tillman, az ejtőernyős elitalakulat, a híres zöldsapkások kapitánya, az egykori amerikaifutball-sztár volt, aki a szeptember 11-ei terrortámadások után hat hónappal állt be a hadseregbe.


Szabadidő

Takács Gabriella
Romagospel

A magyar nyelven még kiforróban lévő gospelzene egyik sikervárományosa, Tóth Ibolya nemrégiben megjelent, 12 dalt tartalmazó Gipsylon című szólólemezével két legyet ütött egy csapásra. Amellett, hogy az újdonság erejével ható album szülőatyjai az R’n’B-s és a fekete zenei alapok mellett a roma folklór zenei motívumait is belecsempészték az album anyagába, a gospel kedvelői számára igencsak ígéretes az ifjú énekesnő erőteljes életszeretetet megfogalmazó albuma. A pálya- és műfajválasztásról őt magát kérdeztük.


Új spanyol–magyar kisszótár

Új, a mai nyelvállapotot tükröző szókészletet és példaanyagot tartalmazó Spanyol-magyar kisszótár készült el az Akadémiai Kiadó szótárszerkesztőségében.


Programajánló

A május 1-jei EU-csatlakozás kapcsán a hétvégén három napig ingyenes programok zajlanak a Millenáris Parkban. Az úgynevezett Csatlakozási Éjszaka pénteki eseménye 19.30-tól 2 óráig tart, benne 19.30-kor Folkestra - távoli dallamok találkozása a magyar népzenével; 21 órakor Besh o droM - erdélyi, magyar, zsidó, bolgár és számos más hagyományból táplálkozó multikulturális zene. (II., Fény u. 20-22. Tel.: 06(1)438-53-12)


Megasztár-sorsok

A Megasztár döntőseinek hetek óta csak az ígérgetések jutnak, valódi szerződésekkel továbbra sem kerestek meg senkit. A tizenkét döntős közül csak a győztes Tóth Veronikának készül a lemeze, neki a nyeremény részét képezi a stúdiószerződés, mellette pedig Nagy Edmondot keresték meg, aki aláírta a szerződését, de a másik tíz egykori versenyző - köztük a dobogós Oláh Ibolya és Gáspár Laci is - egyre csak várja, hogy az ígérgetések végre konkrét megbízásokká váljanak.


Színes

Beszélő kukák Berlinben

A német high-tech és környezetvédelem legújabb ötvözeteként beszélő szemeteskukák jelentek meg Berlin utcáin. Elég egy papírgalacsin, és a kuka megköszöni, hogy nem szemetelsz. Némelyikük angolul, franciául és japánul üdvözöl, némelyikük hangos dalra fakad egy-egy szemét bepottyanásakor. A sikeres próbaidő után húsz példányt szereltek fel a főváros fontosabb utcáin és terein. „Személyiségüknek” megfelelően minden kukának külön neve van. Zseni Zsuzsi három nyelven szólal meg, Sportos Simon telitalálatkor „góóól”-t kiált. A narancssárga szerkezetek a hagyományos szemetesek mintájára készültek, extra napelemmel és hangpanellel. Éjszaka - a gyanútlan honpolgár adrenalin szintjének megőrzése végett - néma üzemmódra kapcsolnak át, a bedobónyílás megtalálását pedig neoncsík teszi könnyebbé. (AFP)


DUMA PLÁZA

Néhány ember azt gondolja, a futball élet-halál kérdése... Biztosíthatom őket, hogy még annál is sokkal súlyosabb. (Bill Shankly)


Unaloműző hullámvasút

A brit üzleti élet vezetői kritizálták a szigetország legnagyobb vidámparkját, miután az ösztönözte az alkalmazottakat, hogy ugorják át a napi lélekölő munkát az irodában, és szálljanak fel a hullámvasútra kikapcsolódásként.


Börtön a csirkékért

Egy belga bíróság egy év börtönbüntetést szabott ki arra a farmerra, aki ellopta és megölte idősödő szomszédja tizenkét tyúkját, számos csirkéjét és egy macskáját is, tudósítja a belga hírszolgálat.


Koffeines szappan

Zuhanysokk néven koffeines szappan került piacra nehezen ébredők számára. A mentaolajjal kevert glicerinszappan tusolásonként körülbelül két csésze kávénak megfelelő mennyiségű koffeint szolgáltat. Ideális azok számára, akik kávé nélkül a fürdőszobát sem találják meg reggelenként. (Dave’s Daily)


A világ leggyorsabb gólja

E hónap elején egy amatőr futballjátékos, Marc Burrows két és fél másodperc alatt rúgta be a labdát a kapuba egy mérkőzésen, és ezzel az angol futballszövetség a világ leggyorsabb góljaként jegyezte fel a nem mindennapi eseményt.


Papír DVD

Az elektronikai óriás, a Sony, és egy másik japán cég, a Toppan Printing Co. Ltd. együtt kifejlesztettek egy ötvenegy százalékban papírból készült lemezt, amire több mint tízórányi csúcsminőségű képanyag rögzíthető, és ami a tökéletesen biztos adatbiztonság érdekében egy egyszerű olló segítségével is megsemmisíthető.


A kárhozatra vezető szavazat

Legyetek jók, és örökölni fogjátok a mennyek királyságát - mondta Jézus. Szavazzatok igennel április 24-én Ciprus döntő fontosságú népszavazásán, és a pokolba fogtok kerülni - jelentette ki a ciprusi püspök.


Mi van a képen?