Hetek - VIII. évfolyam, 17. szám, 2004. április 23

A magyar gyerekek közel nyolcvan százaléka semmit sem sportol a testnevelésórákon kívül - az USA-ban a korosztály nyolcvan százaléka sportol rendszeresen. Nálunk előbbre való a tudásbeli teljesítmény, márpedig ehhez elengedhetetlen a jó fizikai kondíció. A magyar fiatalok - akárcsak az idősebbek - rendkívül káros életmódot folytatnak, sőt még károsabbat, mint elődeik hajdanán. Szó szerint mindent megtesznek azért, hogy egész életüket komoly betegségekkel küszködjék végig. Az „ülve száguldó” életmód ugyanis többek között tömeges elhízáshoz, tinédzserkorban jelentkező csontritkuláshoz, cukorbetegséghez, mozgásszervi és érrendszeri problémákhoz vezet.

Egy betegség gyógyítása négyszer annyiba kerül, mint a megelőzése. A megelőzés egyik alapvető módja a gyermekkorban elkezdett rendszeres testmozgás. Erősen mintakövető magatartásról van szó, tehát a fiatalok mozgásszegény életmódja mögött a felnőttek rossz példája áll. Az egészségügyi tárca nemrégiben közzétett gyorsjelentése szerint a felnőttek több mint fele túlsúlyos vagy elhízott. Az elhízás a fiatalok körében is ugyanilyen jellemző. Ez kicsit sem meglepő, ha tekintetbe vesszük, hogy az egy honfitársunkra eső napi négyórás tévénézés mellett jó, ha átlag tíz perc jut testedzésre, sétára! Az iskolában sem sokkal jobb a helyzet: a 12-18 éves tanulók képzésének 93 százaléka mentális jellegű, azaz csak a fejre irányul.

Egy kis Magyarország

Magyarország lakosságának egészségi állapota kimutathatóan sokkal rosszabb, mint a legtöbb európai ország lakosságáé. Ez komoly terheket ró a mindenkori kormányzat egészségügyi kiadásaira is. A fiatalok életkilátásai csak egyre rosszabbak lesznek, ha a jelenlegi tendenciákat továbbra is közöny kíséri.
- A magyar népesség fogy, a várható élettartam rövid, az élők pedig betegek - tömören így hangzik dr. Istvánfi Csaba, a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének elnökének, a testnevelési egyetem volt rektorának helyzetértékelése.
- Tanár Úr, nem tartja túlzónak ezeket a súlyos állításokat?
- Nem, ezt ma már minden szakember tudja. Magyarországon évente 30-40 ezerrel vagyunk kevesebben, és nálunk átlagosan nyolc évvel élnek kevesebbet az emberek, mint az unióban. A legszomorúbb az egészben, hogy már nemcsak az idősek betegek, hanem a mozgásszegény, egészségtelen életmód következtében a fiatalok és a gyerekek is.
- Ön szerint kit terhel a felelősség a kialakult helyzetért?
- Összetett a jelenség, de én elsősorban a kormányok felelősségére hívnám fel a figyelmet, mert ők döntenek a közpénzek sorsáról. A probléma ugyanis alapvetően anyagi természetű. Az iskolai testnevelésnek és sportnak nincs ma nálunk megfelelő infrastruktúrája, a helyzet a kistelepüléseken a legrosszabb. A politikusok jó szándéka önmagában kevés. A velünk azonos lélekszámú Portugáliában például közel tízszer annyit költenek sportra, mint nálunk.
- Az infrastruktúránál maradva: mi az országos helyzet a létesítmények terén?
- A rendszerváltás óta a legtöbb tornaterem, összesen 600, az Antall-kormány idején épült. Jelenleg mintegy 600 iskolában nincs tornaterem, és ahol van, ott sem ideálisak az állapotok: a vizes blokkok hiánya miatt például a tanulók 48 százaléka nem tud tisztálkodni a sportfoglalkozások után. Jó hír, hogy Gyurcsány Ferenc miniszter úr 2005-től nagyszabású iskolai sportlétesítmény-fejlesztési programot ígér. Célja, hogy a 2500 fősnél nagyobb települések mindegyikének legyen sportolásra alkalmas létesítménye. Ez azért is jó hír, mert ma a fiatalság mozgásra és sportos életre való nevelésének gyakorlatilag az iskola az egyedüli színtere.
- Szakmailag a testnevelő tanárok és edzők felkészültek-e a megnövekedett felelősség felvállalására?
- Határozottan állítom, hogy nagy részük jól felkészült, érti és szereti a feladatát, halad a korral. Természetesen ez nem zárja ki, hogy saját portánkon is nagyobb rendet teremtsünk. Ezért szorgalmazzuk a szaktanácsadói rendszer megfelelő kiépítését. A testnevelői munka hatékonyabbá tétele elengedhetetlen, mert amikor a gyerek kilép az iskolából, igen kevés az esély arra, hogy sportolni menjen: nyelvóra, tanulás, tévé, számítógép, mind fontosabbak a szülők és a gyermekek számára is. Az iskolán kívüli sportolás ma már igen pénz- és időigényes elfoglaltság, amit eleve nem sokan engedhetnek meg maguknak. Persze a pénz mellett fontos a szemlélet is: jelenleg még szűk az a réteg, aki az egészséges életmódnak fontosságot tulajdonít, és erre képes áldozni is.
- A fiatalok mekkora tömegét érinti a mozgáshiányos életmód problémája?
- Az alap- és középfokú oktatásban részt vevő fiatalok 70-80 százaléka az iskolai testnevelésórán vagy szakkörön kívül semmit nem sportol. Ezért tiltakozunk a testnevelés-óraszámok csökkentése ellen. Jelenleg 1-4. osztályig minimum heti 3, utána heti 2-2,5 testnevelésóra az előírás. Azt javasoljuk, hogy a testnevelési órák száma alsó tagozaton legalább 5 óra/hét, felső tagozaton 4 óra/hét, középiskolában 3 óra/hét legyen.
- Igen ám, de erre mondják sokan, hogy vagy tanulás, vagy sport…
- Én azt mondom, hogy tanulás és sport. Sőt megfordítanám a sorrendet, hiszen gyermekkorban a mentális fejlődés alapja a mozgáskoordináció megfelelő fejlesztése. Ehhez sok mozgásra, szabad levegőre, játékra van szükség. És akkor még nem beszéltünk a sport személyiségfejlesztő hatásáról: becsületről, kitartásról, fegyelemről, összeszedettségről, csapatszellemről, bajtársiasságról, veszíteni és győzni tudásról. A megszerzett tudást sikerre vinni ezek nélkül a tulajdonságok nélkül lehetetlenség.

Sport és tanulás sikeres összehangolásában nemcsak hazai viszonyok között példaértékű a Budapesti Nemzetközi Amerikai Iskola. A sport szerves része az ott élők világának: a matematikatanár éppen úgy tart kosárlabdaedzéseket, mint a testnevelő kolléga. A rendkívül jó tárgyi feltételek mellett a tanárok lelkesedése és hozzáértése valódi közüggyé teszi az egészséges életmódot. „Ezek a pedagógusok egy jóléti társadalom tagjai - mondja kérdésünkre Hollanda Ottília vezető testnevelő tanár. - Elsősorban nem azért dolgoznak, hogy valamiképp megéljenek. Kizárólag azért tanítanak és edzősködnek, mert nagyon szeretik ezt csinálni, ez nekik személyes szükséglet. Szabadidejük nagy részét is a gyerekekkel töltik, hétvégén meccsekre járnak, ápolják a gyerekekkel való kapcsolatot. Nem biztos, hogy rendelkeznek edzői végzettséggel, de versenyzői tapasztalattal egészen biztosan.”
Itt nem az élsport áll előtérben, hanem a játék és a mozgás örömének megismertetése és szokássá alakítása. Nem az adottságok számítanak, hanem hogy minél több területen kipróbálhassák magukat a gyerekek, és céltudatos munkával sikerélményekhez jussanak. Szezonális a testnevelés, tehát negyedévente más sportággal ismerkednek a tanulók, majd ennek alapján választhatnak iskolai csapatot maguknak. Az iskolai csapattagság komoly presztízzsel jár. Külön vonzereje van a szép mezeknek, a külföldi utazásoknak, a bajnokságoknak, az első csapatba való bekerülésnek. Az eltiltás lehetősége pedig valóban képes visszatartani a fiatalokat a különféle deviáns magatartásformáktól. Akár egy-két szezonra is kizárhatják a tagot a csapatból, ha cigarettázáson vagy iváson kapják.
A sport és a tanulás pedig nem kizárják, hanem kiegészítik egymást, ráadásul a testmozgás javára. „Tény, hogy a 10. osztály végéig lényegesen kevesebb nálunk a tanulnivaló - magyarázza Hollanda Ottília -, az oktatás gyakorlatiasabb, a problémamegoldásra koncentrál, nem a magolásra. A tanárok változatos és szemléletes módon tanítanak meg arra, hogy hol mit lehet megtalálni, mit hogyan, hányféleképp lehet megoldani. A 9-10. osztályban még heti 5 testnevelésóra van, plusz az edzések. Aztán 11-12. osztályban valóban sokat kell készülni a nemzetközi érettségire, de addigra már kialakul a sport iránti szeretet. A sportos életmódot ugyanis gyerekkorban kell elsajátítani, mert később már egyre kevésbé kezdünk el mozogni.”