Vissza a tartalomjegyzékhez


Végső megoldás kopaszság ellen

Amerikai kutatók olyan felfedezést tettek, amelyre alapozva remények szerint végleg visszafordítható lesz a kopaszodás folyamata. A kutatóknak elsőként sikerült őssejteket azonosítani hajtüszőkben, pontosabban egerek fején lévő szőrtüszőkben.

Régóta feltételezik, hogy a hajtüszőkben jelen vannak őssejtek, de eddig nem sikerült a nyomukra bukkanni. A kutatók kísérleteik során bizonyították, hogy a hajtüszőkből kinyert őssejteket a bőrbe ültetve azokból új hajtüszők fejlődnek ki, sőt ezek normális hajszálakat növesztenek - írja a BBC. Kiderült az is, hogy az őssejtekben néhány olyan gén aktív, amelyek a hajtüszők egyéb sejtjeiben „hallgatnak”. A rangos folyóiratban közölt tanulmány szerint most az emberben is szeretnék azonosítani ezeket a sejteket és géneket. Mint korábban kiderült, a két faj genetikai állománya körülbelül kilencvenöt százalékban megegyezik. (origo)