Vissza a tartalomjegyzékhez

Erdei Judith
Mert utazni érdemes

Bár a tél hosszúra nyúlt, villámgyorsan a szekrény mélyére süllyesztettük a télikabátokat, hogy megfürödjünk a tavaszi nap első sugaraiban, ami idén éppen az idegenforgalmi börze nyitó napjára esett. A vártnál jóval nagyobb érdeklődés és a szokásos forgalmi dugó jellemezte az Utazás 2004 turisztikai kiállítást a Hungexpón. Az utazási kedvet és a vidám tervezgetéseket csak fokozták az utazási irodák korán beharangozott előfoglalási akciói és nem utolsó sorban a hazai régiók gazdag megjelenése és színes programjai. 


A Birdland Golf & Country Club Bükfürdőn. A minőség mindenkor kelendő

Pál Béla turisztikai államtitkár a hivatalos megnyitón minden idők legnagyobb utazás kiállításának nevezte az eddigi legsikeresebb eseményt. Az évek óta gyarapodó, igényes belföldi ajánlatok bőségét jelzi, hogy idén két pavilon adott otthont a hazai tájakat bemutató régióknak, idegenforgalmi hivataloknak, szállodáknak, gasztronómiai cégeknek. A Magyar Turizmus Rt. szervezésében és Kunczéné Fellegi Katalin fővédnöksége alatt bemutatták a „Virágos Magyarországért” programot, amelyhez évről évre több település kapcsolódik, hogy szép, tiszta és rendezett környezet kialakításával vonzó példává váljanak. A sikertörténet idén a Gasztrorandevúval bővült, melynek szlogenje: „A magyarok fehér asztalához hívjuk Európát!” A bemutatókon kiderült, hogy a magyar konyha ma már nem a zsíros csülök- vagy pacalpörköltet jelenti, mint húsz évvel ezelőtt. 
Az államtitkár egy friss kormányrendeletről is beszámolt, miszerint a vidéki repterek, így a debreceni és a sármelléki (ez utóbbi 330 milliót) jelentős anyagi támogatást kapnak. Az idei szezonban már hetente egyszer charter járatokat is indít az egyik utazási iroda a török Riviérára a debreceni repülőtérről. A Magyar Turizmus Rt. honlapja is megújult, 25 000 belföldi turisztikai célpont és számtalan program, kulturális ajánló segíti a kikapcsolódásra vágyókat. Galla Gábor vezérigazgató lapunknak elmondta, hogy nem borúlátók, de a madridi terrortámadás azért árnyékot vetett a mostani kiállításra. Magyarországot biztonságosnak tartják, és a csatlakozás ténye nagyban megváltoztatja a külföldről beutazók számát, mivel az EU-polgárok 80 százaléka az unió területén tölti a szabadságát. 


A hévízi Rogner Hotel & Spa Lotus Therme. Az osztrák szállodalánc tagja exkluzív szobákkal, szépségprogramokkal, gyógymedencékkel, továbbá négy teniszpályával, hatlyukú Pitch&Putt golfpályával áll vendégei rendelkezésére

A kiállítás hazai díszvendégeként legnagyobb tavunk, a Balaton állt a reflektorfényben. Mindenképpen reménykeltő, hogy csak a Balatontourist ebben az évben egymilliárd forintos beruházásba kezd az északi parton. A szakemberek a minőségi turizmust célozták meg, a mennyiségi növekedés csak azután várható, ha a régi strandok, öreg épületek és kiszolgáló létesítmények felújítása megtörténik. Tavaly tízezer szálláshelyet nyolcvanezer vendég keresett fel, ami a 2002-ben realizált adatoknak felel meg, tehát a növekedés a beruházási program megvalósulása után indulhat el. A Balaton Régió kínálatában a Turisztikai Projektiroda és a Tourinform irodák mellett huszonnégy turisztikai vállalkozás és egyesület is bemutatta ajánlatait. Neves borvidékek termelői is tartottak kóstolót, badacsonyi borászok a legjobb évjáratokból is hoztak ízelítőt. Magyar Bethesdának nevezték a Balaton északnyugati csücskében található város, Hévíz fürdőhelyét. A 4,4 hektáros Hévízi-tó a világ legnagyobb területű, természetes meleg vizű gyógytava. A tó páratlan értékeit senki nem vonja kétségbe, a városban található szálláshelyek az egyszerűtől a minden igényt kielégítő luxusig megtalálhatóak. A wellness-szállodák gombamód szaporodnak Magyarországon, Hévízen már 1996 óta működik a négycsillagos Rogner Hotel&Spa Lotus Therme, ami egy osztrák szállodalánc tagja, exkluzív szobákkal, csábító ételekkel, szépségprogramokkal, gyógymedencékkel, továbbá négy teniszpályával, hatlyukú Pitch&Putt golfpályával áll vendégei rendelkezésére. A Hungest Hotels is képviselteti magát gyönyörűen felújított és új építésű szállodáival az egész Balaton Régió területén. 
A többi régió közül a békéscsabaiak kolbászkerítése volt rendkívül ötletes és ízletes, de a debreceniek sem hagyták kóstoló nélkül az éhes közönséget. Minden nap jellegzetes bihari töltött káposztával, aprópecsenyével és rablóhússal vendégelték meg az odalátogatókat a Debrecen szimbólumának tartott, élethű Nagytemplomot formáló makett előtt.
A legnagyobb tömeget mégis az „A” pavilonban berendezkedett külföldi kiállítók és utazási irodák vonzották. 
A díszvendég Szlovákia a közelségével, a legekkel és az Unesco világörökségének listáján szereplő műemlékeivel győzte meg az odalátogatókat, hogy keljenek át a határon. Valóban elgondolkodtató, miért a távoli úti célok jutnak eszünkbe először, amikor a szomszédos Szlovákia nemcsak gyönyörű és érintetlen, de ott 20-25 százalékkal olcsóbban pihenhetünk, mint bárhol Magyarország területén. A 2003-as év kimutatásai alapján kiderült, hogy 15 százalékkal többen indultunk Szlovákiába, mint az azt megelőző évben. 
A marokkói stand messze kiemelkedett a többi ország kínálata közül. A legszínvonalasabb standnak számított mind a szakma, mind a közönség szemében. A terrakotta vörös, mecsetre emlékeztető, legalább hat méter magas, boltíves építmény körül állandó volt a nyüzsgés. Marokkói kézművesek számunkra középkori módszerekkel mutatták be a jellegzetesen keleti ezüst- és illatos cédrusfából készült tárgyak készítésének rejtelmeit a kiállítás egésze alatt. A nálunk is népszerű arab zene tánccal is párosult, mint kiderült a magyarok egyáltalán nem szemérmesek, mert a hastáncosnők produkciója mindig „teltházas” volt. 
Az arab utak egyik specialistája a piacon a Best Reisen. Garamszegi Csaba, az utazási iroda ügyvezetője bemutatta az új lehetőségeket, amiben körutazások párosíthatók pihenéssel. Az egyik ilyen kedvenc a szicíliai kulturális körút, amely után a vendégek tovább repülnek a közeli Tunéziába, ahol a gazdag felszereltségű szállodák kényelmével és az arab konyhaművészet remekeinek megismerésével zárhatják a nyaralást. Hasonló körúttal összekötött program várja a Marokkóba készülőket. A bőséges kulturális és filmtörténeti látnivalók után egyenesen a puha, homokos Agadírba viszik az utasokat. Marokkóban egyébként igen magas színvonalúak a szállodák, francia gyarmati múltja miatt francia igények szerint készültek, ezért magasabbak az árak is, mint Tunéziában. A Budavár Tours ügyvezetője, Skáfár Balázs elmondta, hogy a marokkói emberek nem olyan szolgalelkűek, mint a tunéziaiak, hiszen ott a gazdaság szinte teljes egészében a turizmusra épül, Marokkóban viszont a mezőgazdaság is húzóágazat. A marokkóiak mentalitására utal, hogy ugyanúgy kimennek a tengerpartra, mint a turisták, ami az arab országokra nem jellemző.
Komoly utaslétszám növekedésre számíthat az IBUSZ. A Quaestor Idegenforgalmi és Kereskedelmi Rt.-vel az EU-csatlakozásra készülve együttműködési megállapodást írt alá, melynek keretében közös repülőjáratokat indítanak egyes desztinációk tekintetében, a partnerek nagybani bevásárlóként kedvezőbb beszerzési árakhoz is jutnak. A Credigen Bankkal karöltve pedig messzebbre, hosszabb időre és több programmal eljuthatnak a családok 40 százalék önerő befizetésével. Szükség is van a finanszírozásra, mert a magyar családok nagyobb része nem engedhet meg magának 100 000 forint személyenkénti nyaralást. 
Divatosak a csillagtúrák és körutak, valamint a hosszú hétvégék, idén Dublinba, Londonba és Párizsba. A Közel-Kelettel foglalkozó utazási irodák tapasztalatai azt mutatják, hogy sok bátor honfitársunk elmegy Izraelbe, kihasználva a sokszor páratlanul kedvező árkínálatot. A Chemol Travel egzotikus körutazásai között találjuk a szentföldi csillagtúrát, ahol továbbra is Shalom Israel köszöntéssel fogadják a merész utasokat. 
A magyarok kedvenc országait továbbra is az olasz, görög, spanyol és horvát standok körüli nyüzsgés bizonyította. A félelmetes gyorsasággal fejlődő Horvátország idén a közelebbnél is közelebb került, ami a SkyEurope légitársaságnak köszönhető, akik megjelenésükkel egyedülállóvá váltak a piacon. Az időben lefoglalt jegyekkel, amik 5990 forinttól kezdődnek, a Dél-Dalmát régió legmesszibb városaiba, Splitbe és Dubrovnikba is elröpülhetünk. További részletek a légitársaság honlapján:
A 14 907 négyzetméter területen 880 kiállítót megtekintő vendégek kilószámra vitték haza a szebbnél szebb prospektusokat - reméljük az utazási kedv mellé az anyagi fedezet is megteremtődik.