Morvay Péter
Hitük a terror

Korábban rendszeresen lehetett hallani azt az érvet, hogy egyes terrorista szervezetek csak „álcaként” használják politikai-gazdasági célú bűncselekményeik leplezésére az iszlám jelszavakat, és „visszaélnek” az alapvetően toleráns vallás eszméivel. Most Ahmed Jaszin meggyilkolása után az Izraelt elítélő nyilatkozatok (Franciaországtól a Vatikánig, Kairótól Budapestig) cáfolhatatlan tényként kezelték, hogy a sejk hiteles muzulmán vallási vezető volt, és meggyilkolását ezért nem lehet a terrorizmus elleni harc részének tekinteni. Ha fellapozzuk a Jaszin sejk által alapított Hamasz alapokmányát, egyértelmű, hogy ez utóbbi megközelítés sokkal közelebb áll a tényekhez. A sejk halálát követő reakciók az arab világban is azt jelzik, hogy a Hamasz és az al-Kaida által képviselt muszlim radikalizmus ma már az iszlám főáramlatához tartozik.

A Hamasz oktatási intézményei a dzsihád utánpótlását nevelik Fotó: Reuters

A tudósok sokat vitatkoztak azon, hogy a hitetlenek elleni fegyveres dzsihád eszméje az iszlám alapítójának, Mohamednek a tanítása volt, vagy csak később, a külső támadások (keresztesek, tatárok, britek stb.) elleni védekezésként alakult ki az eredetileg a békés meggyőzés eszközének tekintett - és szóval vagy tollal végzett - dzsihád erőszakos formája. (, Hetek, 2001. október 5.)
Akár eredendően része volt az iszlámnak a fegyveres harc, akár nem, a huszadik században, de különösen 1979 (Khomeini ajatollah iráni forradalma) után egyértelműen megerősödött a muzulmán valláson belül a radikalizmus. Az első világháború után megindult kísérletek az arab társadalmaknak a nyugati értelemben vett nemzetállamokká történő átalakítására rendre kudarcot vallottak. A nacionalizmus nem bizonyult elegendő erőnek az olyan újonnan kreált államok stabilizálására, mint Szíria, Libanon, Jordánia, Szaúd-Arábia vagy Irak - állítja Yossef Bodansky, az Amerikai Kongresszus Terrorizmus-ellenes Bizottságának vezetője.
Bodansky szerint a régióban élő értelmiségiek arra számítottak, hogy az államiság elfogadása az arabok és a muzulmánok között a modernitás és haladás első megjelenési formája lesz. Nem így alakult: hiába ültettek arab vezetőket ezen államok élére, ők képtelenek voltak széles körben támogatott, legitim vezetőkké válni. A legtöbb arab nemzetállam ma is a diktatúra különböző típusait testesíti meg. Uralkodó elitjeiket a korrupció és a Nyugattal való elvtelen összejátszás miatt általában országuk közvéleményének megvetése övezi.
A csalódás nyomán az arab-muzulmán tömegek újra az iszlám, méghozzá annak tradicionális és militáns értelmezése felé fordultak. Ennek előfutára az egyiptomi alapítású Muzulmán Testvériség volt, amely 1928-as megalapításától kezdve a szunnita iszlamisták központi szervezete lett. „A muzulmán tömegek ez által belesodródtak a hitvalláson alapuló politika világába” - írja Bodansky A béke drága ára című, hamarosan magyarul is megjelenő könyvében. „Ez alatt olyan aktuálpolitikát kell értenünk, amely a Mohamed prófétát követő első négy kalifa katonai tettein és a történelmi iszlám társadalompolitikai tételein nyugszik. Ez a politika kizárólag a vallási alapú jogtudományt használja fel a döntéshozatal és a politika kialakításának kérdéseiben. Arra törekszik, hogy visszatérjen az iszlám eredeti és tiszta tartalmához - egy mindent felölelő életmód keretében, amely lefedi a nyugatiak által az állam és az egyház között felosztott szférák teljes körét. Azt követelik, hogy a vezetők térjenek vissza iszlám gyökereikhez. De mivel ezek a gyökerek elutasítják az államiság modern gondolatát, az iszlámhoz való visszatérés alapvetően megkérdőjelezi az egyes uralkodó elitek legitimitását és hatalomgyakorlását is.”

Kizökkent világ

A hitvalláson alapuló politika lett az Muzulmán Testvériség eszméin megalakult szervezeteknek, így a Hamasznak is az alapelve. „Az Iszlám Ellenállási Mozgalom programja maga az iszlám. Ebből meríti eszméit, gondolkodásmódját, a világról, az életről és az emberről való tanítását. Ehhez folyamodik a cselekvésben és a döntésekben, és ez ad inspirációt a választott út melletti kitartáshoz” - szögezi le az 1987-ben megalakult szervezet alapokmányának első cikkelye. 
A következő mondattal a Hamasz kijelenti magáról, hogy a „modern kor legjelentősebb iszlám mozgalmának, a Muzulmán Testvériségnek” az egyik palesztinai szárnya. A Muzulmán Testvériséget méltatva megállapítja: az „mélyen megérti, pontosan értelmezi és tökéletesen alkalmazza az iszlám felfogást az élet minden területére, a kultúrára, hitvallásra, politikára, oktatásra, társadalomra, igazságszolgáltatásra, tudományra” és így tovább.
Bár Ahmed Jaszin soha nem végzett vallási tanulmányokat - a sejk titulust követői adományozták neki tiszteletük jeléül -, így határozta meg a Hamasz és az iszlám viszonyát: „A Mozgalom az iszlám üzenet megszületésének idejére nyúlik vissza” (5. cikkely). Allah a célunk, Mohamed a prófétánk, a Korán az alkotmányunk, a Dzsihád az utunk és az Allahért vállalt halál 
a legfőbb óhajunk - hangzik a Hamasz jelmondata (8. cikkely). 
A Hamasznak mint ideológiai mozgalomnak a céljai univerzálisak és változhatatlanok. (Alapokmányukon a békefolyamat kedvéért sem voltak hajlandók egyetlen betűt sem változtatni.) A szervezet úgy véli, hogy az „iszlám nélkül 
eluralkodnak a viták, terjed az elnyomás, győzedelmeskedik a gonosz, és háborúk, valamint viszályok törnek ki.” (6. cikkely) Az Iszlám Ellenállási Mozgalom olyan időben jött létre - írja az alapokmány -, amikor az iszlám kiszorult a mindennapi életből. „Ezért a törvény megrendült, az értékek megváltoztak, gonosz emberek kezébe került a hatalom, a szülőföldet elfoglalták, a népeket pedig szétszórták… Az igazság helyét a hamisság foglalta el.” Ennek az apokaliptikus káosznak csak akkor lesz vége - a muzulmán fundamentalisták szerint -, amikor a dolgok visszatérnek az eredeti helyükre, a föld a jogos tulajdonosához, és „amikor a mecsetekből a müezzinek hangja bejelenti az Iszlám Állam megalakulását”. 
Az alapokmány nem hagyja homályban, hogy mit is ért a föld visszafoglalása alatt: „Az Iszlám Ellenállási Mozgalom hiszi azt, hogy Palesztina földje iszlám szent terület, amely a jövő mozlim nemzedékeinek lett szentelve az Ítélet Napjáig. … Egyetlen darabját sem szabad feladni: egyetlen arab országnak, sem királynak vagy elnöknek, sem szervezetnek - legyen az palesztin vagy arab - nincs joga ehhez.” A Hamasz Palesztina teljes visszafoglalására vonatkozó igényét az iszlám egy általánosnak tekintett alapelvéből vezeti le: minden földet, amelyet a muzulmánok valaha is meghódítottak erővel, a jövő muzulmán generációinak szenteltek, egészen az Utolsó Napig (11. cikkely). A Hamasz érvelése visszhangzik Oszama bin Laden 1996-ban közzétett üzenetében is, amelyben a terrorvezér - szintén vallási érvekkel és idézetekkel - harcba szólította a muzulmán világot az iszlám szent helyeinek - Mekkának, Medinának és Jeruzsálemnek - a felszabadítására.
A dzsihádot nem harcolhatják meg materialista világnézetű, nacionalista arab mozgalmak - írja az alapokmány 12. cikkelye. A nacionalizmus értelmezésükben a hitvallás része, amelynek az értelmét az ellenség által megszállt mozlim föld felszabadítása adja. Ami pedig az „úgynevezett békemegoldásokat és nemzetközi konferenciákat illeti, azok a Mozgalom céljaival ellentétesek” - szögezi le a Hamasz. Az ilyen próbálkozások csak az időt és energiát vesztegetik, mivel a „palesztin kérdésnek nincs más megoldása a dzsihádon kívül”.
A Hamasz nem tesz különbséget az izraeli „telepesek” és „normál állampolgárok” között. Számukra a Tel Avivban vagy Eilaton élő szekuláris zsidók ugyanúgy törvénytelen megszállók, mint a Hebronban vagy Gázában a palesztin többség közé ékelődött „igazi” telepesek. Jaszin sejk megalkuvásnak tekintette azt, amikor Arafat beleegyezett, hogy részterületeken hozzák létre a palesztin „miniállamot”. (Jóllehet Arafat sem vonta vissza 1972-ben tett kijelentését, miszerint a PFSZ célja „Izrael megsemmisítése, egy lépéssel sem kevesebb.” Ő azonban taktikai okokból a többlépcsős „Szakasztervet”, azaz Palesztina fokozatos felszabadítását szorgalmazta, a diplomáciai és fegyveres eszközök kombinálásával.)

Alaptanterv

A Hamasz kiemelkedő fontosságúnak tartja a felnövekvő nemzedékek iszlám felé fordítását. A Korán tanulmányozása, a vallási kötelezettségek betartása, az iszlám történelem és hagyomány magas szintű oktatása jelenti a fiatalok számára az „egészséges gondolkodást és hitet”. A szervezet által fenntartott iskolák azt a képet sugallják, mintha a Hamasz a palesztin ifjúság általános képzését támogatná. Az alapokmány azonban pontosan fogalmaz: a vallási tananyaggal „együtt kell járnia az ellenség átfogó tanulmányozásának, [beleértve] az emberi és pénzügyi erőforrásainak a kutatását, erős, illetve gyenge pontjainak a tanulmányozását, az őket támogató és segítő erők felmérését is. A jelen és a jövő megtervezése, minden újonnan megjelenő irányzat tanulmányozása elengedhetetlen ahhoz, hogy a mozlim harcos ismerje a céljait, és ne tévessze szem elől az utat az őt körülvevő események forgatagában” (16. cikkely). Így néz ki tehát az „alaptanterv” a Hamasz főiskoláin és egyetemein, amelyekről az európai közvélemény hajlamos a civilizált világ oktatási intézményei képében gondolkodni.
Hasonló a helyzet a szintén sokat hivatkozott karitatív, szociális funkciókkal. A közhiedelemmel ellentétben ezek nem a Hamasz valamiféle „békés szárnyát” képviselik, hanem azt a célt szolgálják, hogy „az iszlám szellem uralkodjon minden mozlim társadalomban. Az a társadalom, amelyik szembeszáll az ellenség gonoszságával… méltó képviselője az iszlám szellemnek” (20. cikkely) 
Az asszonyok szerepét pedig a következőképpen méltatja a Hamasz-dokumentum: „A mozlim asszony szerepe nem kisebb a mozlim férfiénál a felszabadításért vívott harcban” (17. cikkely). Ezt a szemléletet követve indulnak öngyilkos bevetésekre kisgyermekes palesztin anyák, vállalkoznak szülő nők arra, hogy a szirénázó mentőautóban a hordágy alatt robbanóanyagot vigyenek magukkal, vagy engedik meg szülők, hogy a tízéves iskolások a táskájukban éles bombát próbáljanak átcsempészni az ellenőrzőponton. (Az elmúlt egy évben mindezekre több példa is volt.)

A cionizmus összes bűne

Az alapokmány a második felét az ellenség leleplezésének szenteli. A cionizmus bűnlajstromát címszavakban is nehéz lenne felsorolni: „Ők voltak a francia forradalom mögött, a kommunista forradalom és szinte minden más forradalom mögött, amiről hallottunk a világban. Ők alakították meg pénzükkel az olyan titkos társaságokat, mint a szabadkőműves mozgalmat, a Rotary Klubot, a Lions Klubot és másokat, hogy a társadalmakat felforgassák és a cionista célok szolgálatába állítsák. Ők befolyásolták a pénzükkel az imperialista országokat, hogy minél több országot gyarmatosítsanak és fosszanak meg kincseiktől… Ők voltak az első világháború mögött, hogy megdöntsék az iszlám kalifátust, ők írták a Balfour-nyilatkozatot és alakították meg a Népszövetséget, hogy azon keresztül kormányozzák a világot” (22. cikkely). Jaszin sejk hallani sem akart a holokausztról, ehelyett az alapokmányban azt állítja, hogy a cionisták „voltak a második világháború mögött, hogy vagyonokat gyűjtsenek a fegyverkereskedelemből és az államuk megalapításához egyengessék az utat”. Továbbá: „Nincs olyan háború ma a világban, amelyben ne lenne benne a kezük”, valamint céljuk a „társadalmak aláásása, az értékek elpusztítása, az emberek lelkiismeretének megbélyegzése, jellemük lerombolása és az iszlám megsemmisítése. A cionizmus áll a kábítószer-kereskedelem és mindenfajta alkoholizmus mögött, hogy kontrolljukat és behatolásukat elősegítsék” (28. cikkely). Ismerősen hangzik? Nem véletlenül: a Hamasz alapokmányának 32. pontja leszögezi: „A cionisták terve A Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvében van rögzítve, és mai viselkedésük pontos bizonyítéka annak, amiről beszélünk.”
A cionizmus elleni küzdelemből való visszavonulás a Hamasz szerint a legfőbb árulás, és vallási ítéletet von maga után: „Legyen átkozott mindaz, aki ilyent tesz” (32. cikkely). Ilyen bűnt követett el például Egyiptom, amikor aláírta az „áruló Camp David-i Megállapodást” (Nem véletlen, hogy Jaszin sejk halála miatti tiltakozásul Mubarak elnök azonnal bejelentette, hogy nem utazik el Izraelbe a Camp David-i béke 25. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségre.)
A Hamasz figyelmezteti az arab országokat: ne hagyják magukra a palesztinokat. „Ma Palesztina, holnap egy másik ország. A cionizmus terveiben nincs korlát: Palesztina után a Nílustól az Eufráteszig akarnak terjeszkedni.”
Az alapokmány végül egy történelmi példával buzdítja a híveit: Szalah ed-Din (vagyis Szaladin) alatt a mozlimok közel húsz évig harcoltak, de végül legyőzték a kereszteseket és felszabadították Palesztinát. „Ez az egyetlen módja ma is Palesztina felszabadításának. A történelem tanúságtétele egyértelmű: ez az univerzum egyik alaptörvénye és a létezés egyik szabálya. A vasat csak vassal lehet legyőzni” (34. cikkely)
Jaszin sejk hitbuzgó muzulmán volt. Minden reggel napfelkelte előtt elvitette magát a mecsetbe, és erről a szokásáról az izraeli fenyegetések ellenére sem volt hajlandó lemondani. Írásai és nyilatkozatai is vallásos meggyőződéséről tanúskodnak. Ezekben szent küldetésnek nevezte az izraeli katonák és civilek meggyilkolását. Halálát követően egyetlen hiteles iszlám intézmény vagy vezető sem tiltakozott amiatt, hogy az autodidakta sejk eretnekségeket hirdetett volna. Ebből az következik, hogy a terrorizmus, vagyis a halál vallási célból történő „megszentelése” a huszonegyedik századra az iszlám elválaszthatatlan része lett.