Major Nóra
Tűzkeresztség az euróért

Az uniós csatlakozás kapcsán az egyik legfontosabb gazdaságpolitikai kérdés az, mikor vezessük be az európai közös valutát, az eurót. Az időzítés nemcsak makrogazdasági szempontokat érintene, hanem a lakosság mindennapjait is befolyásolná, mert a bevezetés feltételeinek gyors teljesítése áldozatokkal járna. Vegyünk egy példát: hogyan változnának az árak, ha rögtön hivatalos fizetőeszközzé tennénk az eurót Magyarországon? Egy teljes idős fizikai munkás havi bére 415-425 euró lenne, 1 kg krumpli 50 cent (127 forint), 10 darab tojás 94 cent (240 forint), 1 kg kenyér 67 cent (170 forint), 1 kg sertéshús 3 euró (765 forint), illetve egy liter 95-ös ólmozatlan benzin 93 centbe kerülne. Rövid számítás után kiderül, szinte minden tétel drágulna. 

Járai Zsigmond egy pénztörténeti kiállításon. A jövő pénze az euró Fotó: Vörös Szilárd

Bár Magyarország uniós tagságának nem feltétele az euró bevezetése, egyre sürgetőbb kérdéssé válik, vajon tartható-e a kormány által kitűzött 2008-as dátum, vagy sem? A legfrissebb makrogazdasági jelentések szerint ugyan jobban teljesítünk, mint a piaci várakozások, az elemzők és homályos utalásokat használó politikusok szavai mögül kitetszik, egyre későbbre várható az időpont: 2009 vagy 2010 látszik valószínűnek.
„Az euró bevezetése helyes, a gazdaságnak hasznos. A jelenleginél szélesebb körű társadalmi támogatottságra van szükség. A kormány felelőssége az ütemezés, illetve a feltételek megteremtése. A maastrichti kritériumokat teljesíteni kell, mert léteznek, és vitatni, ahol szükséges.” Bár Szekeres Imre, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára ezekkel az iránymutató mondatokkal zárta az első szakmai kerekasztal-beszélgetést, a jelenlevő szakértői vélemények mégsem voltak egységesek a jövőt illetően.
Az ország 2004. május 1-jével automatikusan tagja lesz a Gazdasági és Monetáris Uniónak is, az euró hivatalos fizetőeszközzé válásához azonban több kell. Nevezetesen a sokat bírált maastrichti konvergenciakritériumok teljesítése. Ezek közül azonban egyelőre csak egyetlen egyet sikerült „abszolválnunk”: az államadósságunk nem haladja meg a GDP 60 százalékát. Ez azonban még korántsem elégséges. További feltételek, hogy inflációnk egy évig nem haladhatja meg a három legalacsonyabb rátájú ország ugyanezen időszakra számított számtani átlaga +1,5 százalékot, a költségvetésünk hiánya nem lehet nagyobb, mint a GDP 3 százaléka, a hosszú távú kamatok pedig nem emelkedhetnek a három legalacsonyabb inflációjú ország kamatainak számtani átlaga +2 százalék fölé. És ezzel még így sincs vége. Az árfolyam-stabilitás érdekében a bevezetést megelőző két évben az úgynevezett ERM II árfolyamrendszer által előírt sávon belül kell tartanunk a forint árfolyamát. 
Akit ez már így első vagy esetleg sokadik olvasatra is elborzaszt, nyilván egyet fog érteni Surányi György egykori jegybankelnök véleményével, aki szerint ezek a követelmények teljesen „életidegenek”. A szakmai fórum neves résztvevői közül kizárólag Surányi volt az, aki a sürgetett felzárkóztatás ellen érvelt. Mind Draskovics Tibor pénzügyminiszter, mind Járai Zsigmond jegybankelnök inkább a pozitív oldalát próbálta kidomborítani a várható eseményeknek. Szerintük - többek között - az „euró tesz bennünket igazán európaivá” és „növeli az integráció intenzitását” is. Sürgették továbbá a „stabilitás kultúrájának” kialakítását, ami egyfajta nemzeti összefogást jelentene ez euró ügyében. Ez röviden abból állna, hogy a kormány nem ígér többet, mint a lehetőségei, a munkaadók nem adnak több bért, mint a termelékenységük, illetve a munkavállalók sem követelnek többet, nehogy „kibérezzék” magukat.
Végső soron abban mindnyájan egyetértettek, hogy a 2008-as időpont egyre kevésbé tartható. 
Alapvető probléma, mondta Surányi, hogy a feltételek betartása érdekében erőltetett kiadás-visszafogásra, „megszorításra” kerülne sor, ami miatt munkahelyek szűnnének meg, kevesebb jutna az állami támogatással élő ágazatok támogatására és az életszínvonal javítására. Surányi szerint a maastrichti követelmények a mai gazdasági helyzetben már nem indokolhatók szakmai észérvekkel. Akkor miért van ez a nagy felhajtás? Oblath Gábor, a Monetáris Tanács tagja egy hasonlattal próbálta illusztrálni Maastricht lényegét. Véleménye szerint ez pont olyan, mint egy kollégiumi beavatási szertartás, vagyis egy „ha nekünk muszáj volt, akkor csináljátok meg ti is” elv mintájára kell átesnünk ezen a „tűzkeresztségen”. Ez azonban kevésbé boldogít akkor, ha ez a „beavatás” az életszínvonalunk csökkenésébe kerülhet. Surányi úgy látja: várható, hogy a közeljövőben meg fognak változni a kritériumok. Ez azonban nem miattunk lesz, hanem paradox módon pont az euróövezet tagországai fogják kezdeményezni a módosításokat.