Vissza a tartalomjegyzékhez


Keleti kényelem, nyugati izgalom

Negyvenkilenc Trabant - a kelet-európai kommunizmus összeomlását szimbolizáló, csúnyácska kis keletnémet autó közül néhány - új otthonra talált egy előkelő angol kis faluban, a szomszédság nem csekély felháborodására. Az ötvennyolc éves, nyugdíjas autómérnök, Graham Goodall „szeretett bele” a „Trabikba”, s gyűjti azokat patinás parasztháza mögött elterülő udvarán, Közép-Anglia festői szépségű Middletonjában, Youlgreave-nél, Derbyshire-ben.

A Trabant-barátok Egyesült Királyság-beli Klubjának elnöke gyönyörűnek tartja a Trabantokat, sőt szerinte azok a világörökség részei. A Peak District National Park hatósága azonban másként gondolja. Egy végrehajtási rendelet által fel is szólította Goodallt, hogy szabaduljon meg legalább negyven darab „olcsó és jópofa” autójától. A térség törvényeinek végrehajtásáért felelős hatóság szóvivője elmondta, hogy kénytelenek intézkedni, mivel a Trabantok miatt beérkező számtalan panasz kapcsán a probléma tárgyalások útján való megoldása mindeddig hasztalannak bizonyult. Goodall ugyanis visszautasította, hogy bármelyik autójától is megváljon, sőt megfogadta, hogy Strasbourgba megy az Emberi Jogok Európai Bíróságához, hogy megvédje igazát, s megtarthassa összes Trabantját. „Hátha találnak némi németellenességet a dologban.” Szerinte ugyanis senki nem zúgolódna, ha udvarán Rolls-Royce-ok vagy Jaguarok sorakoznának. 1957 és 1991 között legalább három és fél millió - zajos, 595 köbcentiméteres motorral ellátott - Trabantot gyártottak Kelet-Németországban, s a várakozási idő, hogy valaki megvásárolhasson egyet, nagyon sokáig tizennégy évbe is belekerült. A berlini fal leomlásakor a nyugatiak fantáziáját is megragadták, s a kelet-németekkel együtt Nyugat-Németországba „vezették” őket, végül azonban lemondtak róluk a jobb építésű Volkswagenek, Opelek és más modellek kedvéért. Ma viszont újra reneszánszukat élik: az a Trabant, amelyik 1991-ben újonnan körülbelül félmillió forintba került, ma - ha jó állapotban van - akár két és fél millió forintot is megér! Így, kedves (még) Trabant-tulajdonosok, jó hír: a Trabantra szánni érdemes! (AFP)