Munkatársunktól
Az áfa nem tréfa

Jogerőre emelkedett az az első fokú ítélet, melynek negyedrendű vádlottja az ismert színész, Benkő Péter volt. Élettársa, Magyar Ildikó, hat és fél év letöltendő, míg Benkő és kedvesének testvére, valamint édesanyja ennek harmadát kitevő felfüggesztett szabadságvesztést kapott. 

Benkő Péter: „A mai napig nem értek az áfa-visszaigényléshez.” Fotó: D. T.

- A Btk.-ba foglalt cselekmények melyikét merítette ki?
- Egyiket sem. Ezt határozottan állítom.
- A bíróság nem így gondolta.
- A bíróság úgy mérlegelt, hogy ha együtt éltem egy emberrel, aki áfacsalásban volt részt vevő, akkor lehetetlen, hogy nekem nem volt róla tudomásom. 
- És az ügyvédje?
- Bánáti János egy fillér honorárium nélkül csinálta végig az egész ügyet, ez önmagáért beszél. Amikor az úgynevezett gazdasági csőd bekövetkezett nálam, lévén bevételeim nem voltak elegek a létezéshez, az ügyvédektől kaptam kölcsön.
- Menjünk a történet elejére!
- 1992-ben a Thália Színházat „meglobbizta” egy másik művészcsoport, ezért úgy, ahogy volt, az egész addigi társulatot az utcára tették. Akkor éppen huszonöt éve voltam ott színész. Szerencsére el tudtam szerződni Mikó Pistához Sopronba, csakhogy innentől minden pénzemért számlát kértek cserébe. Az én kedvesem pedig történetesen üzletasszony volt, így csináltunk egy kft.-t, melynek ügyvezetője lettem.
- Mikor indult el a lavina?
- Az egész ügyben azt tartom a legnagyobb disznóságnak, hogy a sajtóban úgy próbálnak beállítani, mintha csak azért „nem vettem volna észre”, azaz támogattam ezt a bizonyos áfacsalást, mert meg akartam valósítani az Equissimus lószépségversenyt. Igaz, hogy volt ilyen tervem, de az egész életem a tanú rá, hogy ezt soha sem csináltam volna meg balkézről, már csak a lovak iránt érzett mélységes tiszteletből és szeretetből sem. Arra törekedtem, hogy Magyarország újra lovas központ legyen. Ötletemtől felbolydult a lovas világ, mindenkinek tetszett, hogy a lovakat végre egyszer ne a teljesítményük alapján, hanem a gyönyörűségük szerint ítéljük meg. 
- Eddig sehol egy csalás.
- Mint ügyvezető havonta egyszer aláírtam az elém tett, „bevallás” fejlécű papírokat, melyeket mellesleg előttem már a könyvelő és a párom is aláírtak. Később derült csak ki, hogy nem sokkal a kft. alapítása után már igényeltek vissza szabálytalanul pénzt az államtól. 
- Tisztában volt azzal, mi zajlik Ön körül?
- Nem. A rubrikákban számok voltak, de hogy a könyvelő hogyan számol ki egy bevallást, nem tudom. Megjegyzem, a bírónő sem. Itt az a lényegi kérdés, hogy Benkő Péter direkt, tudatosan, áfacsalás céljából írt alá, vagy annyira naiv volt, hogy a szó szoros értelmében megbízott a környezetében? Azt sem tudtam, hogy azokon a papírokon áfát lehet visszaigényelni, nem hogy még trükközzek is. A mai napig nem értek hozzá. Tény azonban, hogy aláírtam azokat a papírokat. 
- Nem volt gyanús, hogy egyre nagyobbak a számok?
- Mint később megtudtam, nem a teljes számösszeget írják oda, hanem azt hiszem, százzal osztják, vagy ezerrel. Az én gondatlanságom abban merült ki, hogy nem tudtam, melyik rubrika mire vonatkozik.
- Volt egy olyan pillanat, amikor rájött, hogy nagy baj van? Mert gondolom, miközben élettársa végezte a pénzfelhajtást, békességben éltek egymással.
- Most már úgy látom, nem ő volt az egyedüli elkövető.
- De ő volt az értelmi szerző.
- Én úgy érzem, hogy nem, e mögött még nagyon-nagyon sok ember van. Szerintem ezt a rengeteg pénzt nem egyedül az én élettársam vette föl, de engedje meg, hogy ebbe ne menjek bele, mert nem tudok bizonyosat. Akár elhiszi, akár nem, nekem ebből semmi hasznom nem származott. Tehát nem ettem mindennap kaviárt, normális életet éltem. 
- Térjünk vissza a felismerés pillanatára.
- 1994-ben behívtak az APEH-hez, és közölték velem, hogy nagy adótartozása van a cégnek, de áfát nem emlegettek. Mondtam, hogy ne haragudjanak, most elmegyek haza, és elmondom a társamnak, meg a könyvelőmnek, mi újság, és őket tessék szíves lenni kérdezni, mert én a projekt művészeti részével foglalkozom, és a gazdasági vetületére nincs rálátásom. Így is történt, de mivel hozzám a büdös életbe többet senki nem szólt egészen 1998-ig, megnyugodtam, hogy valószínűleg rendeződött a kérdés. Úgy látszik, a rendőrség vagy az adóhivatal tovább akart menni a nyomozásban.
- Mikor lett ismét „nyugtalan”?
- Amikor kijött a gazdasági kommandó, és elvitte Ildikót, én meg ott álltam egy szál gatyában. 
- Világos volt, hogy Önt is vádolják?
- Nem, csak a kihallgatáson esett le, hogy a régi ügy és a mostani között folytonosság mutatható ki. 
- A bíróság is feltette Önnek a kérdést: nem vette észre, hogy egy palota épült a lovai köré?
- Dehogynem. Először egy istálló készült el Nagykovácsiban, ahol elhelyeztem azt a négy lovat, akik végigkísérték az életemet. Utána álltunk neki családi házat építeni, de az hamar leállt, mert nem tudtunk megegyezni a vállalkozóval. Körülbelül fél év múlva azt mondta Ildikó, hogy talált befektetőket, és megépítünk egy lovascentrumot, panzióval és mindennel. Mire én azt mondtam: te tudod, de ebbe sem anyagilag, sem máshogy nem tudok beszállni. Soha senkivel nem tárgyaltam, senkinek nem fizettem semmit. És a tanúk között egyetlen embert sem találtak, aki az ellenkezőjét állította volna. 
- Megromlott a viszonyuk a büntetőeljárás alatt? 
- Mindkettőnket megviselt, úgyhogy kultúrember módjára megváltunk egymástól. Pontosan azért, hogy ne menjünk el odáig, amikor az ember lerohadtozza a másikat. Részemről elmentem egy albérletbe, és azóta is ott lakom.
- Mit tudna mondani tízéves távlatra? 
- Szeretnék életben maradni. Ez a legfontosabb.