Matula Gy. Oszkár
Isten ajándékai

Megkondultak a vészharangok a demográfia mélyrepülése okán. Amióta Magyarországon statisztikát vezetnek a népességről, a 2003-as évben született a legkevesebb gyerek, számuk nem érte el a százezret. S ha ez a tendencia folytatódik, belátható időn belül az ország lakossága 7,5 millióra csökken.

Lerner Henrik átadja az ilyenkor szokásos bukétát Fotók: M. Gy. O.

A szociológusok lázasan keresik a jelenség okát, pedig nem kell azt keresni, egyértelmű. Első helyen a társadalom fogyasztói igényeinek túlburjánzása áll. A szülők nem akarják három, négy gyerek közt megosztani a család jövedelmét, mert ezzel magukat is megrövidítik. Kevesebb jut (vagy egyáltalán nem jut) szórakozásra, utazásra, s nem cserélhetik ki ötévenként a kocsit, sem a házukat, lakásukat nagyobbra. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs egy olyan réteg, aminek állandó megélhetési gondjai vannak, ám pont ezeknél nem jellemző a terhességmegszakítás vagy az egykeszemlélet.
Van még egy ok, ami a vadkapitalizmus velejárója. A munkáltatók, ha csak lehet, nem alkalmaznak nőt, kivált nem gyermekes anyát, mert velük sok a „probléma”. Vonatkozik ez a diplomás nőkre is, akik a diszkriminációt elkerülendő, karrierjük érdekében nem vállalnak gyereket, de még így is kevesebb bérért foglalkoztatják őket, mint a férfiakat.
Szerencsére vannak kivételek, nem is kevés. Ezek közül mutatunk be egyet, a Pest megyei Szigetszentmártonban élő Olasz családot, ahová hármas ikrekkel kopogtatott be a gólya két évvel ezelőtt.

Születési sorrendben: Ágika, Ferike, Anna

Lerner Henrik polgármester akkor demográfiai robbanásként üdvözölte az eseményt a helyi lapban. Ez a kétezer lélekszámú Duna-parti kisközség arról híres a térségben, hogy a születések száma lépést tart az elhalálozással, ha nem is látványosan, de folyamatosan nő a lakossági lélekszám.
Olasz Ferenc és Olaszné Deminger Ágnes tősgyökeres mártoni lakosok, már a nagyszüleik is itt éltek. Az általános iskola elvégzése után mindketten Pesten tanultak, Ferenc villamossági mérnökként, Ágnes népművelő-könyvtárosként szerzett diplomát, de eszükbe sem jutott „eltájolni” Mártonból, inkább az ingázást választották, s szülőfalujukban építettek otthont.
Ide érkezett Ágnes, Ferike és Anna, anyjukat idézve: az Isten hármas ajándéka. A lurkók a közelmúltban ünnepelték a második születésnapjukat, ebből az alkalomból látogattuk meg őket Lerner Henrikkel, aki szívén viseli a sorsukat, nem múlik el szüli- vagy névnap, karácsony, hogy ne látogatna el az Olasz családhoz.
Hóesésben, még ha márciusi is, az ember azt hinné, a gyerekek az ablakon át csodálják a télvégi fehér világot, s talán most tudatosul bennük először, hogy másmilyen a kertjük nyáron, és más ilyenkor.
Szó sincs szobáról! Az ikrek kint hancúroznak, a nagyapjuktól örökölt szánkón élvezik a rendhagyó márciust, s velük együtt Ágnes anyu és Feri apu is.
Szép egy ilyen nagy család - állapítjuk meg a polgármesterrel egybehangzóan. Aztán - már bent - ízelítőt kapunk, mit jelent egyszerre három gyerekkel bajlódni. A göncökből való „kicsomagolás”, átöltöztetés tíz percet vesz igénybe. Tessék elképzelni, hány mozdulatot, cselekvést kell az anyukának hárommal beszorozva elvégezni reggeltől estig.
- Nekem nem teher, örömmel teszem. Jó gyerekek - dicséri őket Ágnes, majd külön-külön minősíti őket. - Ágika könnyen barátkozó, sokat beszél, hamar megjegyez mindent. Szívesen segít a testvéreinek, kiszolgálja őket. Fölöttébb fogékony, már meg tudja mondani hány éves. 
Anna vidám, jószívű. Mozgékony, ő indult el először, s noha születéskor ő volt a legkisebb, most ő a legnagyobb. Szereti a képeskönyvet, nézegeti, majd elmondja, mit látott. 
- Ő a mi szemüveghordozónk - szól közbe Marika és Cili nagymama egyszerre. - Mivel itt lakunk a közelben, többször is átjövünk naponta, itt is tartunk egy-egy okulárét.
- Ferike érzékeny, akaratos, huncut - folytatja anyuka. - S bár a két lány kedvence, meg-meghúzza a hajukat. A fiúk túlnyomórészt anyásak, ő viszont az apjáért rajong. Ami mindhármukra jellemző, jó étvágyúak, mindent megesznek.
Erről meggyőződhettünk, végignéztük az uzsonnát. Előbb a keksz fogyott el rekordgyorsasággal, majd a tejecske.
Gyakorlati kérdéseket teszek fel, mennyiből mire futja. A válaszból kiderül, Ágnes okosan, körültekintően gazdálkodik a család jövedelmével, nem dúskálnak, de nem is nélkülöznek. 
- Sokat segítenek a nagyszülők, meg a rokonság. Cilike mamáék kertjéből kerül ki a zöldség, gyümölcs, Marika nagyi és a nénikék pulcsit, kabátot kötnek, a rokonságtól sok ruhát, játékot kapnak. Nálunk nem probléma, ha valami nem új. Például a szánkót még a férjem apja kapta ajándékba gyerekkorában, kiszolgálta Ferit is, most meg az unokáknak okoz örömet. 
- Nyaralás, utazás?
Ágnes vidáman felkacag. 
- Ugyan hová mehetnénk három gyerekkel? Itt van az udvar, homokozóval, medencével, hintával. S ha „világot” akarunk látni, kiruccanunk a Dunához. Az itt van helyben. 
Olaszék otthona magán viseli a háziasszony gondosságának apró jeleit, no meg a jó ízlést is. Sehol egy giccses vagy felesleges tárgy, a tévé letakarva áll, amióta a gyerekek megszülettek csak hébe-hóba nézik, azért hogy az ikrek ne szokjanak hozzá.
Már elkészültek a szuvenírfotók, ideje készülődni, de mielőtt távoznánk, a polgármester átadja az önkormányzat szülinapi ajándékát, egy vásárlási utalványt. Azért nem játékot, ruhát vagy édességet, mert anyuka tudja igazán, hogy mire van szükség.
Kint még mindig esik a hó, hideg van, mégsem fázunk. Magunkkal hoztuk egy boldog család szívet melengető hangulatát, azzal a jóleső tudattal, hogy sok ilyen család él nemcsak Mártonban, de az egész országban.