Hetek - VIII. évfolyam, 12. szám, 2004. március 19

Máig nem eldönthető egyértelműen, hogy a globalizmus kikerülhetetlen szükségszerűség vagy a világ fejlődésének modern útja. Több évtizedes - negatív vagy pozitív előjelű - hatásait az elmúlt években mind többen vitatják. Az egyre erősödő bíráló hangokat mi sem jelzi jobban, mint a világgazdasági csúcstalálkozókat kísérő utcai demonstrációk és a háttérben egyre nagyobb létszámra duzzadó antiglobalista szervezetek tevékenysége. A globalizmus negatív hatásai nem csupán a periferikus régiók „kizsákmányolása” kapcsán merülnek fel, hanem a multik kapcsán is, hiszen világszerte működő leányvállalataik nyereségtermelő képessége lassult az elmúlt években. Eközben évről évre nő a szakadék a leggazdagabbak és a legszegényebbek között - a világban fellelhető vagyon egy igen szűk kör kezében koncentrálódik. Cikkünk elsősorban a globalizmus és a mentális egészség, a depresszió összefüggését helyezi előtérbe.

Statisztikai adatok bizonyítják azt a szomorú tényt, milyen szoros az összefüggés a depresszió, az élethossz csökkenése és a gazdasági növekedés, illetve válság között. Az öngyilkosságok számának növekedése, az életkor csökkenése - főleg a férfiak körében - hazánkban is egyenes arányban volt a rendszerváltás korai éveiben zajlott gazdasági nehézségekkel. A WHO egészségügyi szervezet e témát vizsgáló tanulmánya felhívja a figyelmet arra, hogy a globalizáció milyen összetett hatással bír az egészségügyre. Friss tanulmányuk szerint a globalizáció előretörésével párhuzamosan kimutathatóan nőtt a depresszió a periferikus térségekben.
A globalizáció a gyermek-egészségügyet is befolyásolja, mégpedig indirekt, általában figyelmen kívül hagyott módon, nevezetesen a női munkaerőpiac számottevő növekedése révén. Kelet- és Délkelet-Ázsiában az exportra dolgozó övezetekben 80 százalékos a női munkaerő aránya. Ha a nők gazdasági aktivitásának növekedéséhez nem társulnak a megfelelő gyermekfelügyeleti intézmények, csak a hátrányos helyzet, az alultápláltság és az elhanyagoltság terjedése várható az esetlegesen megnövekedett családi bevételek ellenére is.
Az 1990-es években, a globalizáció időszakában az egészség területén érzékelhető visszaesés volt tapasztalható, különösen Afrika és a volt Szovjetunió országaiban. A csecsemőhalandóság mint az egészségügy helyzetének átfogó mutatója a fejlődő országokban sokkal lassabban csökkent az 1960 és 1998 közti időszakban, mint az azt megelőző évtizedekben, annak ellenére, hogy a közegészségügyi programok számottevő mértékben növekedtek, és egyre szélesebb körű felvilágosító munka folyt az egészség, a táplálkozás és a higiénia területén. A részletesebb nemzeti felmérések még kedvezőtlenebb képet mutatnak: az UNICEF adatai szerint 15 európai országban a csecsemőhalandóság aránya magasabb volt 1994-ben, mint 1990-ben. Azokban az országokban, ahol nagy gazdasági megrázkódtatások történtek, a háztartási bevételek terén hirtelen jött jelentős hanyatlás hozzájárult a vészes egészségügyi helyzet kialakulásához. Az átmeneti, de heves válságidőszakokban a gyerekek iskolába járására kevés figyelmet fordítottak, csak veszélyes munkák vagy a prostituálódás lehetősége maradt sokuk számára, illetve az alultápláltság miatt maradandó agykárosodást szenvedtek.
A WHO felhívja a figyelmet arra, hogy különösképpen a közepes jövedelmű országokban a hirtelen jött gazdasági válságok következtében fellépő munkanélküliség, létbizonytalanság és anyagi egyenlőtlenségek a depresszió és egyéb mentális rendellenességek, az alkoholizmus, a családon belüli erőszak, a stresszalapú szív- és érrendszeri megbetegedések és az öngyilkosság fő okozójává váltak.
A társadalmi egyenlőtlenségek erőteljes növekedése aláássa a társadalmi kohéziót, a devianciák és a bűnözés féken tartását és a kölcsönös segítségnyújtást, együttérzést. A váratlan és tartós munkanélküliség pedig a szakértelem, az ismeretszerzés és a motiváció elvesztését vonja maga után, és erőteljes stresszt okoz, mivel az egyén elveszti önértékelését, feleslegesnek és kiszolgáltatottnak érzi magát, eltölti a jövőtől való félelem. Jelentős pszichológiai teher helyeződik azokra, akiket az átmenet hátrányosan érint, akik főként városi, létminimumon élő középkorú férfiak, korlátozott iskolázottsággal és szakképzettséggel, gyakran munka nélkül, csonka családból, esetleg etnikai kisebbségi háttérrel. Az anyagi nélkülözés keserűségét csak fokozza a megalázottság és reménytelenség miatt érzett düh, a növekvő társadalmi szakadékok, valamint az a felismerés, hogy korrupción és lopáson keresztül vezet az út az elitbe.
E hatások legélesebben a volt Szovjetunió országaiban jelentkeztek, ahol a politika által gerjesztett munkanélküliség és jövedelemszerzési egyenlőtlenség szinte megakadályozta az államot abban, hogy megadóztassa az új elitet, és törvényt, rendet, valamint legalább minimális egészségügyi gondoskodást nyújtson. A fent vázolt események egészségre gyakorolt hatása példa nélküli volt Belorussziában, Oroszországban és Ukrajnában, ahol a várható élettartam a leggyorsabban csökkent: 1990 és 2000 között e három országban a halálozási többlet 4 millióra rúgott, amihez csak az 1929-33-as szovjetunióbeli éhség normál halálozáson felüli 9 millió áldozata fogható. Összehasonlításképpen 1990 és 2000 között Nyugat-Európában az általános halálozási szám mintegy 300 ezerrel csökkent.
A világpiac kiterjedése, a nemzetközi technológiák átvétele néhány ország számára jótékony hatással bírt, azonban ez szinte kizárólag Ázsiára korlátozódott, azon belül is Kína húzta a legtöbb hasznot belőle. A többi ország, főként Afrika és Latin-Amerika számára a globalizáció nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, náluk az elmúlt két évtized során egy lassú, bizonytalan és egyre inkább egyenlőtlen mértékű növekedés volt megfigyelhető, az egészségügyi eredmények pedig a hatékonynak vélt közegészségügyi reformok (mint a vakcinaprogram) ellenére csökkentek, illetve stagnáltak. Mi hát a teendő?
Az egyeduralomhoz való visszatérés nyilván nem megoldás - szögezik le a WHO munkatársai -, ahogy nem az a feltétel nélküli, elhamarkodott és azonnali globalizáció sem. Kétséges, hogy a nemzetközi piac elérését jelenleg erőteljesen korlátozó szabályok alapján a további liberalizáció és globalizáció - különösen a fejlődő országokban - segítené-e a piaci helyzet megszilárdítását, a gazdasági hatékonyság és az egészségi állapotok javulását, és nem jelentene-e túl nagy árat például szociális területeken a csekély eredményekért. A WHO szakértője szerint a világgazdaságba való fokozatos és szelektív betagozódás lenne kívánatos a gyorsított globalizációval szemben.