Vissza a tartalomjegyzékhez


A múlt szembesít

Randolph L. Braham, a Rosenthal Institute for Holocaust Studies kutatóintézet igazgatója üdvözli a Páva utcai múzeum tervét, de úgy véli, Magyarországnak még nem sikerült feldolgoznia, hogy mekkora felelőssége van a magyar zsidók tragédiájában. 


A Páva utcai Holokauszt Dokumentációs Központ Fotó: Somorjai L.

Nemrég Magyarországon járva jó benyomást tett rám Medgyessy Péter miniszterelnök kezdeményezése, a Holokauszt Emlékbizottság létrehozása, ugyanakkor egy kicsit zavarba hoztak bizonyos kedvezőtlen fejlemények - jelentette ki Randolph L. Braham professzor, a magyarországi vészkorszakról szerdán Washingtonban megkezdődött nemzetközi konferencia egyik kezdeményezője. 
A professzor a távirati irodának nyilatkozva ilyen fejleményként említette a kezdeményezést Teleki Pál egykori kormányfő szobrának a felállításáról, valamint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának azt a felmérését, amely szerint sok olyan magyar van, köztük értelmiségiek is, akik nincsenek teljesen tisztában a vészkorszakkal.
Ez nézete szerint bizonyos mértékig annak a következménye, hogy a magyar állami és kormányzati vezetők elmulasztották, hogy szembenézzenek a múlttal, és nyíltan elismerjék a felelősséget a magyar zsidóság elpusztításáért a második világháború idején. 
Tény, hogy a magyar zsidóság zöme megmenekült volna, ha a németek nem szállják meg Magyarországot. De az is tény, hogy a német megszállás után Adolf Eichmann csoportja nem hajthatta volna végre a „végső megoldást” a Horthy Miklós által kinevezett Sztójay-kormány lelkes támogatása nélkül, amely minden hatalmi eszközt a németek rendelkezésére bocsátott.
Braham dicséretesnek nevezte a holokauszt 60. évfordulójával kapcsolatos megemlékezés terveit, és gratulált mindenkinek, akik ebben közreműködtek Medgyessy Péter miniszterelnökkel az élen. Előrelépésnek nevezte az április 15-én megnyíló Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény létrehozását. 
Úgy vélte azonban, hogy a Páva utcai múzeumot sokan nem magyar állami múzeumnak fogják tekinteni, hanem zsidó múzeumnak, amelyet elsősorban a vészkorszakot túlélők és leszármazottaik fognak látogatni, akik tudni akarják, mi történt szüleikkel, nagyszüleikkel. A holokauszt kutatás szaktekintélye fenntartásait hangoztatta amiatt is, hogy a kapuit ideiglenes kiállítással megnyitó múzeumban a tervek szerint csak az Auschwitz-album felnagyított képeit mutatják be. Sok látogató ebből arra a következtetésre juthat, hogy kizárólag a németek követték el a holokausztot Magyarországon, mivel a képek azt mutatják, hogy mi történt az elhurcoltakkal Auschwitzban. Ha nem lesznek más képek az előzményekről, a zsidóság kifosztásáról, a gettókról, a téglagyárakról, különösképpen a nem zsidó látogatók azt gondolhatják, hogy a felelősség kizárólag a németeké. (MTI)