Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Hadüzenet a világnak

„Európa a dzsihád új háborús övezete. A harcunk csak most kezdődik” - írta a madridi merényletek után a francia kormányfőnek címzett üzenetében „A Bölcs és Hatalmas Allah Mártírjainak Szolgái” elnevezésű, eddig ismeretlen terrorcsoport. Az iszlám terrorizmus hadat üzent - az al-Kaida által egy londoni laphoz eljuttatott másik üzenet szerint - a „keresztesek Európájának”.


Felhívás a londoni metróban, amely a terroristák egyik célpontja lehet. Kérik, hogy az utazók jelentsék a gazdátlan tárgyakat Fotó: Reuters

A madridi támadásra adott reakciók egyelőre vegyes képet mutatnak: George W. Bush szerint folytatni kell a világméretű harcot a terrorizmus ellen, az új spanyol miniszterelnök azonban inkább nemzetközi jogi lépéseket sürget, és hazahozná a katonákat Irakból. Giscard d’Estaign volt francia kormányfő, az EU-alkotmánytervezetét megfogalmazó csoport vezetője szerint viszont egy erős jogkörrel rendelkező európai elnök tudná a védelmet hatásosan megszervezni.
Ha a négy vonat a menetrendnek megfelelően befutott volna a madridi Atocha pályaudvarra, az egymás után felrobbanó bombák az egész épületet romba döntötték volna, emberek ezreinek a halálát okozva - írta a Financial Times. A terrortámadás, amelynek több mint kétszáz halálos áldozata volt - köztük egy erdélyi magyar fiatalember -, így is évtizedek óta a legsúlyosabb merénylet volt a kontinensen.
Bagdadban és az izraeli Asdódban már napokkal Madrid után folytatódott a mészárlás. Az iraki fővárosban egy belvárosi szállodát semmisített meg a robbanás, míg az asdódi merénylet tömegkatasztrófába torkollott volna, ha a terroristáknak sikerül elérniük a város vegyi üzemét. „A palesztinok még soha nem jártak ilyen közel egy megaterror-akció megvalósításához” - idézte a Jerusalem Post egy rendőrségi szakértő véleményét.

Cikkeink a találhatók