Vissza a tartalomjegyzékhez

Széchey Noémi
Ítéletidő

Halálra ítélte kedden Virginia állam bírósága John Allen Muhammadot, miután bűnösnek találta őt az esküdtszék Dean Harold Meyers meggyilkolásában. Meyers egyike volt annak a tíz személynek, akiket 2002 októberében lőtt agyon a sorozatgyilkos Washingtonban és környékén.


John Muhammad a bíróság előtt. Két véres kéz Fotó: Reuters

2002 őszén sorozatgyilkos tartotta rettegésben Washingtont és környékét. Heteken keresztül hol itt, hol ott bukkant fel legtöbb áldozatát véletlenszerűen választotta ki, és lőtte agyon Washington, Maryland és Virginia térségében. Az ötvenhárom éves Meyerst 2002. október 9-én lőtték agyon, míg a kocsiját tankolta Manassasban, Virginiában. 
A nyomozás eredményeképpen letartóztatott Muhammadot, korábbi nevén John Allen Williamst, Virginia állam bírósága halálra ítélte. A döntés indoklása szerint a negyvenhárom éves Muhammad „továbbra is komoly fenyegetést jelentene a társadalomra nézve”, ha életben maradna. A bíró áttekintette Virginia állam korábbi joggyakorlatát, és elmondása szerint nem talált ehhez hasonlóan súlyos ügyet a korábbi esetek között. Az ítélet végrehajtását ez év októberére tűzte ki a bíróság, ám az feltehetően elhúzódik majd a vádlott fellebbezése következtében. A védelem által összeállított dokumentum szerint „Muhammad ártatlan gyermekként született, szegénységben és nyomorban nőtt fel, majd tönkretette az (öböl-) háború és a többszöri válás. Ha most halálra ítélnék, azzal csak tovább nőne a gyilkosságok száma, és Muhammad gyermekei árván nőnének fel. Ha egy szerető apából gyilkossá válhat valaki az idő múltával, akkor ennek a fordítottja is megtörténhet” - tartalmazza a dokumentum. A baptistából iszlám hitre tizenhét évvel ezelőtt áttért Muhammad pedig továbbra is ártatlannak vallja magát. 
A gyilkosságokban Muhammad részestársa volt az akkor tizenhét éves, jamaicai származású Lee Boyd Malvo. Őt egy külön tárgyalás keretében ítélték letöltendő életfogytiglani börtönbüntetésre, Linda Franklin FBI-nyomozó 2002. október 14-én történt meggyilkolása miatt. Malvo elismerte, hogy részt vett a lövöldözésben, azonban védői arra hivatkoznak, hogy a hányattatott gyermekkort megélt Malvo, kiskorú lévén, Muhammad befolyása alatt állt, aki Amerika-ellenes és rasszista nézeteivel megfertőzte a gyereket, elszakította a külvilágtól és teljes kontrollja alatt tartotta, ezért nem felelős tettéért. Az ügyészség szerint azonban Malvo teljes mértékben tisztában volt tette jelentőségével, felelősségét nem lehet másra hárítani. „A nehéz gyerekkor nem mentális betegség” - mondta az ügyész. Malvo a tárgyalás során egyszer sem mutatta a megbánás jeleit, és az ítélethirdetés alatt sem látszott rajta semmi érzelem.
Linda Franklin lánya, Katrina Hannum szerint - aki Muhammad perében tanúskodott - anyja halála a „teljes pusztulást” jelentette számukra. „Azóta minden nap olyan, mint egy kétélű kard” - mondta. Paul LaRuffa, a lövöldözés egyik túlélője, valamint Victoria Buchanan Snyder, az egyik áldozat, James Buchanan testvére csalódottságuknak adtak hangot Malvo ítéletének kihirdetését követően, mivel remélték, hogy ebben az esetben is a halálbüntetést fogja kiszabni a bíróság. (Virginia állam ugyanis egyike azon huszonegy államnak, ahol fiatalkorúakat is halálra ítélhet a bíróság gyilkosság bűntette esetén.)