Pálfy Gyula
Az amerikai álom hétköznapjai

Mióta Amerika létezik, nemzedékek sora készíti el róla vallomásait. A szó szerint egyedül álló államot a világ többi része folyamatosan és sokféleképp értelmezi. Némelyek most új Rómának, világcsendőrnek tartják. Mások számára ezekben a napokban is a gondolati és a cselekvési szabadság eddigi legteljesebb térsége, no és annak példája, hogy a történelemben páratlan szabadságsággal miként lehet élni - és persze visszaélni is. 

Jelenet az Amerikában című filmből. Egy átlagos családi film, amelynek a társadalomrajz az erőssége

Az alábbi két frissebb beszámoló jól árnyalja az újvilági létforma sokarcúságát. Bill Bryson Jegyzetek egy nagy országról című könyvének erőssége a finom irónia. Apró életképeiben kerüli a lesajnáló kioktatást, s ezzel az „amerikás” könyvek szűkebb csoportjába iratkozik fel. Amerikáról könyvet írni ugyanis többnyire ügyészi szigorral illett, Majakovszkij Utazás Amerikában-jától a német Stern magazin menedzselte Lidércnyomásig. Utóbbi (a hetvenes években nálunk siker-) könyv koncepciózusabb vádirat, mint a sztálinizmus által felőrölt orosz költő gunyoros, ám vélhetően rendelt leleplezése. Bryson tárgya ezekkel szemben nem „a” rendszer, az idomtalannak látott csillagos-sávos hatalom. Történeteinek átlaghőseivel egy ideátról egzotikus, de érthető és átélhető lét tükördarabkáit rakosgatja össze. A közelről szemlélést segíti, hogy maga az író is amerikai, aki húszévi (útifilmként már ismerős) „Vidéki Anglia-”i tartózkodás után költözött szülőföldjére. Amit viszont Új Angliában talált, csak halványan idézte kamaszkorát, így jegyzetei az egyszerre kint és bent állapotában íródtak. Az egyébként négygyermekes szerző stílusa ezért - és a belterj ömlengéstől mentes tömörsége miatt - igen rokonszenves. Írásmódjának köszönhető, hogy ha buszon, metrón olvasunk a bürokráciáról, számítógép-, autó- és vásárlási lázról, kóros evészettel egyidejű fittségi kényszerről, tehát a kissé bumfordi amerikaiságról - számolhatunk némi közegidegen derültséggel az arcunkon. Megeshet, hogy a komor magyar valót nevetésünk karcolja. Ez már önmagában megéri.
Az ír Jim Sheridan filmje szintén jelenkori benyomás. Amerikában - ez a film címe is - majdnem minden megtörténik, s annak az ellenkezője is. Ez ismert tétel, mégis, ami a Kanadából átcsusszant ír családdal történik (lakásgondok, munkanélküliség, makacs beilleszkedési próbák), annak a vektora érdekes. Lesz-e végül kifutásuk? Megtalálják-e az amerikai álmot, vagyis az alulról kezdés, a semmiből valamire jutás mítosza működik náluk is? Startmező a lepukkant manhattani bérház multikult légköre, aránylag kevés angolszász puritán, annál több karibi és afrohatással fűszerezve. Kétes egzisztenciák, sérült egók, kéregetők, tehát eleve nem a Bryson-féle (az USA-ban széles) középosztályból, hanem pár klasszissal lejjebbi létről történik az elrugaszkodás. Sok millió ír ment végig e küzdelmeken, s vált az amerikai közalkalmazottak (tűzoltók, rendőrök stb.) jellemző csoportjává, ami egyfelől sikertörténet, hisz az állami alkalmazás a „rendes” nyugati kapitalizmusban megbecsülendő státus. Úgy is kell ellátni, s aképp fizetnek érte. Másrészt jelzi, hogy a bevándorló európaiak közül (adatok, tanulmányok mutatják ezt), viszonylag kevesebb ír futott be magasra jutó üzleti-vállalkozói, tehát tipikusan amerikai karriert. 
A bevándorlótörténetek (pl. Ragtime, Túl az óperencián, New York bandái) között szolid, átlagszínvonalú film Amerikát nem karrier-jelképnek látja, de alkalmasnak egy a családot ért tragédia utáni felejtés, az újraépítendő béke számára. Szándékukat a boltos empátiával, a hajléktalan drukkolással, a gyanúsnak tűnő szomszéd pénzével segíti - egész hitelesen. Úgy tűnik, van az ország levegőjében valami, ami nem vissza, hanem előrefelé húzza az embert céljai felé. Óvatosan, a sommás vélekedésektől továbbra is tartózkodva íródott gépbe e mondat, de találunk a közösséget (community) hasonlóan jellemző sztorit Bryson könyvében is. 
A szerző és családja új városba költözött, majd rövidesen utazásra indult. A kulcsot a szomszédban hagyták. Hazatérve hűtőjüket különböző élelemfélékkel megrakva találták, mert az egyelőre idegen környékbeliek átérezték, mit jelenthet népes családdal hosszú útról hazatérni.
És még valami. A népek kohója, Amerika olykor harsány nemzeti érzelmeit jól ismerjük, néha ráadásul külföldi rendezők (Az elnök különgépe, A függetlenség napja, Hazafi) filmjeiből. Egy, az interneten föllelhető kis jelenet ezt a való életben ábrázolja. Egy lány, Natalie Gilbert belesül az amerikai himnuszba, amit a meccsek előtt szokás valakinek eldalolnia. Elfelejti a szöveget, énekhangja elcsuklik, helyzete iszonyú. Egy hatalmas fekete kosaras lép mellé, vállára teszi a kezét, segíti akadozását, és persze kicsit elvonja a közönség döbbenetét róla. Végül az egész stadion együtt énekel, fehér, latin, fekete arcokat látunk, s a felcsattanó taps a szokottnál is nagyobb.