Vissza a tartalomjegyzékhez

Varga József
Változások minden mennyiségben

A tervek szerint ezen a hétvégén kezdődne el az Arany Ászok Liga tavaszi idénye. Az időjárás azonban, akárcsak tavaly, most is meghiúsíthatja a szezonkezdést, mivel lapzártánk idején legfeljebb jégkorong- és vízilabda-mérkőzések lebonyolítására alkalmasak a stadionok. 

A csapatok viszont már készen állnak a startra, és az átigazolási időszakban történt jövés-menés után kijelenthető, hogy a tabella alaposan átalakulhat a bajnokság végére.
A kiesés rémétől fenyegetett korábbi bajnok ZTE, jelentős mértékben megerősödött. A zalaiak a válogatottat is megjárt labdarúgókat öltöztetnek kék-fehérbe. A gólfelelősők, Waltner Róbert és Sebők József már korábban is viselték a klub szerelését, Sebők Vilmos érkeztével a védelem acélosabbá válhat. Az egykori szövetségi kapitány, Gellei Imre személye garancia lehet a sikeres szereplésre. A hírnevéhez méltatlan őszt produkáló Újpestnél is történtek változások. A súlyos anyagi terhekkel küzdő egyesület Sallói István személyében új ügyvezetővel, Mészöly Géza személyében pedig új vezetőedzővel vág neki a tavasznak. A játékoskeretből Tokody Tibor távozott a német Oberhausenhez, de a gólkirályjelölt Kovács Zoltán Hongkongba való kölcsönadásáról is tárgyalások folynak. Pótlásuk nem lesz egyszerű feladat, de az utánpótláscsapatokban sok korosztályos válogatott játékos vár bevetésre.
Az UEFA-kupában még érdekelt Debrecen, évek óta az esélyesek között van számon tartva.
A cívisvárosiakhoz a télen a szerb-montenegrói Igor Bogdanovics érkezett, akitől gólgazdag játékot vár a szakvezetés. 
A Haladás Illés Bélát csábította vissza anyaegyesületébe. A utóbbi évek legjobb magyar játékosára Szombathelyen karmesterként számítanak, és vele a csapat is megkapaszkodhat az első osztályban. A bajnok MTK-nak Illés pótlása nem lesz egyszerű feladat, de a csapat kerete még így is eléggé erősnek tűnik. Az Újpesttől érkező Rósa Henrik és a szerb-montenegrói Ivan Janics megszerzése is jelzi, hogy Egervári Sándor legénysége idén a dobogós helyek valamelyikén kíván végezni. A szurkolók kedélyét borzolta Czvitkovics Péter ügye. Nos, a klubját szerződésszegéssel vádoló és feljelentő tehetség - a fegyelmi bizottság döntése értelmében - továbbra is az MTK alkalmazottja, így lemondhat arról, hogy tavaszszal külföldön szerepeljen. Czvitkovics leigazolását a Ferencváros is fontolgatta, de végül eltekintettek a szerződtetésétől. A legnépszerűbb egyesület gyakorlatilag az őszi csapatával küzd a bajnoki címért. Az új edző, Pintér Attila társulata a kiírás favoritjává lépett elő azok után, hogy a Fradi végleg visszakapta a többször is levont hat pontját. Kérdés, hogy befolyásolta-e a döntéshozókat az egyletnél történt főszponzorváltás, mert már a Fotex uralkodása idején is megalapozatlannak tűnt ez a büntetési pont. Lipcseiéknek most már csak a játékra kell figyelniük, és így a pályán dőlhet majd el az első hely sorsa. 
A találkozókat a nagyérdemű is figyelemmel kísérheti, mivel az RTL Klubé lett az Arany Ászok Liga mérkőzéseinek kizárólagos közvetítési joga. 
Az értékesítés összege üzleti titok, de a várható nézettségi százalékpontokat is figyelembe véve, éves szinten egymilliárdos bevétele lehet a Magyar Labdarúgó Ligának. A szerződés amúgy - a felek kölcsönös elégedettsége esetén - 2008 júniusáig szólhat, ám előbb jövő nyáron az érintettek értékelik az eredményeket. A megállapodás alapján a kábelrendszeren fogható m+ csatorna szombaton 18 órától sugároz élőben. Vasárnap az RTL Klubon két közvetítési időpont lehetséges: Forma-1-es futam idején 11.30-kor, autóverseny híján 14 órakor kapcsolnak majd ki a stadionokba. 
„Nemcsak a jogdíj miatt szerződtünk az RTL Klubbal, hanem a közös imázsépítés céljából is” - említette dr. Szieben László, az MLL első embere, a bejelentést követő sajtótájékoztatón. A Szieben által emlegetett imázsépítési folyamattal kapcsolatban Kolosi Péter, a tévécsatorna programigazgatója a következő kijelentést tette: „Hamarosan reklámkampányt indítunk, amely után remélhetőleg mindenki tudja majd: az Arany Ászok Liga összecsapásait az RTL közvetíti. Elárulhatom, hogy hamarosan labdarúgók is megjelenhetnek a csatorna saját készítésű műsoraiban, hősökre ugyanis szükség van. Senki ne csodálkozzon tehát azon, ha, mondjuk, Gera Zoltán egy hétre beköltözik a Való villába, Kovács Zoltán megjelenik a Barátok közt Tildájának oldalán, Bajzát Péter pedig megfejti a negyvenmillió forintos kérdést Vágó István műsorában. ” Érdekes tervek, bár a szurkolók egyelőre azzal is megelégednének, ha a pályákon lenne látványosabb a játék, és Geráék inkább a kapuk előtt tűnnének fel minél többször, mint a valóságshow-ban.