Somorjai László
Jobb adni

Bélát és Oszkárt januárban is ott láttam a Deák téren. Már akkor kitűnt, hogy nem akárkik: noha fedél nélküliek, mindketten filmszerepet kaptak egy nemzetközi produkcióban. Napi négyezerért - és ezt kettővel kell beszorozni, mert ők ketten mindent duplán számolnak - lágerlakót alakíthatnak a Sorstalanság forgatásán. Alkatuk és termetük kiválóan megfelelt erre a szerepre, igaz, ezt az állapotot némileg veszélyeztette a déli 12-kor induló Hites Adakozók Hálózatának (HAH) szervezésében megtörtént ételosztás.

„A kaja kiváló, meg aztán itt rendesen bánnak az emberrel” Fotók: S. L.

 „A kaja kiváló, meg aztán itt rendesen bánnak az emberrel”- mondták, és úgy vettem észre, repetázni sem röstelltek. Mostani kíváncsiskodásom során, február végén, ismét ott vidámkodtak a kajára váró tömeg élén, pedig azóta a sor hossza a duplájára nőtt. „Hírzárlat” - mondják egyszerre mindketten, amikor a magnót eléjük teszem, már csak a szemük beszédes: szeretnek ide járni, de nyilatkozni nem nyilatkozhatnak. Ezt tette velük a filmipar - na meg a napi négyezer (nyolcezer) kockázata: immár ők maguk is egy forgatás titkának részei. Gázsijuk forog veszélyben, ha bármit kikotyognának - valljuk be, ezt mi sem szeretnénk.
Megérkeznek a HAH-os autók, látjuk, ma is lesz ruhaosztás. „Mikádó, meleg nadrág és már dzseki is jutott nekem” - mondja a sorból Kocsis László hajléktalan, ötvenegy éves alkalmi kubikus. A Hit és Erkölcs Kulturális Alapítvány ugyanis nagyobb mennyiségű, a haderőreform miatt kiszuperált, amúgy teljesen új téli ruházatot vásárolt a honvédségtől a HAH számára. Két hónapja is ebéd után csupa zöldbe öltözött a mintegy kétszáz fős fedél nélküli, látványra olyan volt a „csapat”, mintha épp akkor lett volna a sorozás. Persze a „csapat” besorolás ellen többen tiltakoznának, mert ami a lakáshelyzetüket illeti, abban bíznak, hogy csak átmeneti állapotról van szó. „Írja meg, kérem - fordul hozzám egy hátizsákos férfi, - hogyan lehetséges az, hogy negyven év járulékfizetés után Magyarországon ide juthat az ember?” A férfi arcát sűrű szakáll borítja, szemén átláthatatlan napszemüveg, fején kapucni - úgy néz ki, mintha épp most indulna a Mont Everest megmászására. Így, felismerhetetlenül sem szeretné azonban, hogy lefotózzam, noha korábban a médiában dolgozott. A sorban álló hajléktalanok között vannak, akik a mindenkori kormányzatot hibáztatják az állapotukért, és most is úgy gondolják, több járna nekik. Mások felvilágosultabbak, és figyelmeztetik őket: ez itt alapítványi segélyosztás. Vagyis nem az állami költségvetésből, hanem az 1 százalékos felajánlásokból, valamint a Hit Gyülekezete tagjainak adakozásából finanszírozzák. Egy idősebb férfi a „munkahelyi rasszizmust” teszi felelőssé sanyarú helyzetéért, amelynek lényege - részletekbe menő okfejtéséből - úgy foglalható össze, hogy a negyven év felettiek alig kapnak munkát.

Évi tízmillió forinttal gazdálkodik a hites hálózat, amelynek fő szponzora a Hit és Erkölcs Kulturális Alapítvány. Egész évben irodát és egy ruharaktárt működtetnek, a téli időszakban pedig az utcára is kimennek: hetente mintegy négyszázezer forint értékben osztanak ruhát, a keddi-csütörtöki ebédosztás mellett. „A hétköznapok során átlagosan tizenöt család - mintegy negyven ember - keres fel minket naponta és veszi igénybe szolgáltatásainkat - tájékoztat Kovács Sándor, a HAH ügyvezető igazgatója. Hozzáteszi: reklámra nem költünk, a szegények között azonban ismert a nevünk.”