Takács Gabriella
Kommunikációs képzési dömping

A rendszerváltás óta a kommunikációs szakmák idáig sosem látott népszerűségnek örvendenek hazánkban. A Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) legfrissebb adatai szerint a kommunikációs szakirány népszerűsége alig kevéssel marad le a csúcskedvencnek számító gazdasági jellegű pályák mögött, az előkelő második helyezést tudva ezzel magáénak a pályaválasztási presztízsparádéban, toronymagasan megelőzve a közelmúltban még nagy népszerűségnek örvendő jogi területeket. A 2003-as tanév során több mint kétezer fiatal döntött a kommunikáció szakos alapképzések mellett. A népszerűség oka merőben délibábos, az elhelyezkedési lehetőség meg cseppet sem fényesebb a többi szakmáénál.

Évente közel ezer kommunikáció szakos diplomával felvértezett hallgató hagyja maga mögött a magyar felsőoktatást

Ma Magyarországon huszonhét helyen működik kommunikációs szakemberek képzése, a felsőoktatási rendszeren kívüli, kommunikációra szakosodott intézmények térhódításáról már nem is beszélve. Ezek többsége költségtérítéses, meglehetősen borsos árú, mindemellett a friss diplomások eredményes szakmai előmenetelét és egyáltalán elhelyezkedési esélyeit senki sem képes garantálni. Becslések szerint évente csaknem kilencszáz, kommunikáció szakos diplomával felvértezett hallgató hagyja maga mögött a magyar felsőoktatást. „Nagyon szorgalmasan kell tanulni a fiataloknak, de ezzel párhuzamosan azonnal keressenek állást, építsenek kapcsolatokat már a főiskolás évek alatt, hiszen a karrier többfaktoros dolog, amihez gyakorlat, akarat és szerencse is kell” - tanácsolta Szabó Eszter, a Budapesti Kommunikációs Főiskola corporate-communication szakirányú oktatója az intézmény nyílt napján, ahol a szakma helyzetét elemezték az egybegyűltek.
Ugyanakkor a „mesterségben a mai napig sincsen igény arra, hogy bárki, aki a médiában szeretne dolgozni, valamiféle, kifejezetten erre szakosodott iskolát végezzen, és ne csak úgy penderítsék oda a tévéképernyőre különféle castingokon… sajnálatos tapasztalat, hogy a tanulmányokat igazoló okmányokat sehol sem kérik” - summázta a honi médiaviszonyokkal kapcsolatos előadásában Vitray Tamás. 
„A rendszerváltás előtt nagyon magas presztízse volt az újságírásnak, hiszen bizonyos keretek között jóval nagyobb szabadságot élveztek a sajtó munkatársai. Annak ellenére, hogy anyagilag aligha voltak jobban megbecsülve, mint akármelyik másik értelmiségi státus, legyen az akár tanári, akár mérnöki, akár jogászi. Csakhogy az újságíró utazhatott, bejárása volt olyan körökbe, ahová az átlagos földi halandó nemigen tehette volna be a lábát. És a sajtó népszerűséggel fizetett a szakmában dolgozóknak, ami ugye a hiánygazdaság idején egyáltalán nem számított hátránynak - fejtegette az újságírás töretlen népszerűségének okát firtató kérdésünkre Réz András esztéta. - A rendszerváltást követően, a szabad sajtó létjogosulttá válásakor egyik pillanatról a másikra gyarapodni kezdett a különféle médiumok száma. Az újságírás exkluzív jellege ekkor már megszűnőben volt, de a köztudatban továbbra is élt az a fajta szemlélet, hogy az újságírás még mindig valamiféleképpen az elithez való tartozást jelenti. A helyzet viszont az, hogy a kereskedelmi médiában kevéssé iskolázottan lehet, hogy jóval nagyobb a karrier lehetősége. Hiszen maguk a csatornák döntenek arról a nagyobb nézettség érdekében, hogy a kevésbé képzett, ámde mutatós, humoros vagy aranyos, vagy az ördögtudja milyen egyén az igazán megfelelő. Ráadásul a formatműsorok (külföldi licenszek alapján készült műsor) nem nagy terhet rónak a kiválasztottakra. Hiszen pont az a legnagyobb probléma velük, hogy ezekben még a legkiválóbbak sem tudják megcsillantani a tehetségüket.” 
Hogy ezek után miben rejlik a média vonzereje? A filmesztéta véleménye szerint az egyik legfőbb vonzerő még mindig az, hogy a gigantikus médiapiac sok helyen áll összeköttetésben a reklámmal, a píárral, meg az ehhez hasonló dolgokkal. A fiatalok többsége úgy véli, hogy a kommunikációs végzettség ma a jól „konvertálható” szakmák egyike, amivel nagyobb eséllyel helyezkedhetnek el az ilyen pályákon is. 
A végzettek elhelyezkedési esélyeiről konkrét adatok nem ismeretesek. A Fővárosi Munkaügyi Központ illetékesei jelenleg mindössze tizennyolc állás nélküli újságíróról tudnak, magyarázatuk szerint ez a fővárosban kevésbé problémás dolog, mint vidéken. 
A központ munkatársa, Csécsi János szerint aki jó a szakmában, annak helye is lesz.