Vissza a Hetek archívum borítólapjára
VIII. évfolyam, 8. szám, 2004. február 20

Belpolitika

Hazafi Zsolt, Somorjai László
Kinek a pénzén higgyünk?

Jobb lenne, ha a különböző felekezetek a híveik adományából finanszíroznák a hitéletüket - ebben foglalható össze az SZDSZ új egyház-finanszírozási koncepciója, melyet Demszky Gábor főpolgármester, a szabaddemokraták európai parlamenti listavezetője ismertetett a párt hétvégi sajtótájékoztatóján. Ezzel újra felkavarta az állóvizet eme érzékeny ponton, amely a rendszerváltás óta megosztja a közvéleményt.


Földvári Katalin
Mindennapi nácizmus

Véletlen vagy sem, az elmúlt héten három felkavaró hír is arra mutatott rá, hogy az antiszemita, rasszista szellemeket még mindig nem sikerült visszagyömöszölni a palackba: az újnácik rendőri védelem mellett ünnepeltek a Hősök terén, a zsidótörvényeket hozó Teleki Pál szoboravatását csak a civil kurázsinak köszönhetően sikerült elodázni, egy átfogó tanulmány pedig kiderítette, hogy történelem szakos egyetemistáink jelentős hányada idegengyűlölő.


Alkalmatlanok előnyben

- „Pártállásra, nemre, fajra való tekintet nélküli” érdek a múltfeltárás elodázása. Persze az MSZP-nek mint az elmúlt közel fél évszázadban uralkodó párt jogutódjának érdeke leginkább akadályokat emelni a politikai rendőrség levéltári forrásanyagának megismerése elé. Már csak ezért is tiszteletreméltónak találom, hogy az egykori ellenfél, mai koalíciós partner, az SZDSZ ez egyszer a hátsó lábaira állt, s védi Gyekiczki András jogait. A főigazgató-helyettesi kinevezés megakadályozásának az MSZP részéről van racionalitása. De nincs erkölcsi alapja. A jogász Gyekiczkinek ugyanis - az 1995-ös titoktörvény alapján - hivatali kötelessége lenne elrendelni a vizsgálatot, ki a felelős a dokumentumok titkos minősítését felülvizsgáló eljárás elmulasztásáért. Nikolits István, Somogyi Tamás, Kövér László, Demeter Ervin, Tóth András vagy - a tárcával vagy anélkül - a titkosszolgálatokat irányító, felügyelő miniszterek és államtitkárok együttvéve? 


Hazafi Zsolt
A múlt hosszúra nyúlt

Szabaddemokrata politikusok szerint a szocialista párt retteg a volt politikai rendőrség iratainak nyilvánosságra kerülésétől. A szokatlanul súlyos kritikát az váltotta ki, hogy a szocialista házelnök nem nevezte ki Gyekiczki Andrást, Kuncze Gábor egykori kabinetfőnökét az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgató-helyettesévé, hanem új pályázatot ír ki.


Életmód

Makki Marie-Rose
Mindenáron szerelmesen

Boldogságmániások lettünk: a szerelmi kapcsolat korunkban elsőrendű értékké vált, maga mögé utasítva alkalomadtán családot, gyereket, több évtizede hűséges társat is. Mert mindenkinek joga van a boldogsághoz. Ma olyan okok miatt bomlanak fel a házasságok, amelyek miatt ötven éve nem váltak volna el az emberek. Rendkívül ingergazdag világban élünk - magyarázzák a szakemberek -, folyton akad egy látszatra szebb és jobb „lehetőség”, így állandóan kísért a kétely: biztosan jól választottunk? A mai tizen- és huszonévesek eleve sokkal könnyedébben teremtenek kapcsolatokat, mint elődeik, viszont kimutathatóan jóval kevésbé képesek tartós viszony kialakítására és fenntartására. Márpedig minden jól működő kapcsolatra az a jellemző, hogy rengeteg munka fekszik benne. 


Mondovics Napsugár
Olíva minden mennyiségben

Keverjünk ki 1 tojássárgáját ugyanannyi mennyiségű olívaolajjal, citromlével és egy kevés sörrel. A megmosott hajba dörgöljük bele a keveréket, 5 percig hagyjuk rajta, majd alaposan mossuk ki és szárítsuk meg - hangzott, illetve hangzik a korabeli Loreal-recept. Krisztus előtt már a 7. századtól bölcsek, orvosok és történetírók hivatkoztak az olívaolaj sokféle gyógyhatására, ma a modern tudományok hírei igazolják újrafelfedezésének jogosságát. Cikkünk ehhez az újra- vagy felfedezéshez kíván ötleteket adni kezdőknek és haladóknak egyaránt. Mert megérdemeljük. 


Fókusz

Szobota Zoltán, Széchey Noémi
Majd ha fagy

Lesz-e még egyszer koronázás a Duna jegén? A kérdés apropóját elsősorban nem a királyság intézményének visszaállítása adja, hanem a folyó befagyásának lehetősége: egy, a Pentagon számára készült jelentés szerint ugyanis 2010-ben beköszönthet a jégkorszak. Hazai szakemberek nem zárják ki a drámai lehűlés lehetőségét, azonban vitatják annak korai kezdetét. Európát szibériai hideg lepi meg, Portugália partjainál jéghegyek sorjáznak, Hollandia óriási létharcot vív az áradásokkal, a skandináv népek dél felé menekülnek, a kelet-európaiak pedig nyersanyagért nyomulnak Oroszország irányába, amely végül csatlakozik az Egyesült Európához, az atomhatalmak pedig jelentősen meggyengülnek. Aki azt gondolja, hogy mindez egy újabb hollywoodi katasztrófafilm forgatókönyve, téved. Egy, a Pentagonnak készített tudományos jelentés által vázolt jövőképről van szó, méghozzá nem unokáink korából, hanem két parlamenti cikluson belül, állítólag 2010-es kezdéssel. Hazai szakemberek logikailag elfogadhatónak tartják az amerikai kutatók által levezetett folyamat lépéseit, ám következtetéseikkel, és leginkább a változások ilyen gyors realizálódásával nem tudnak maradéktalanul egyetérteni, mondván: a Föld egészét érintő klímaváltozás csak több száz vagy ezer éves léptékben képzelhető el. Az időjárás és a politika összefüggését jelzi, hogy amikor a héten a Közel-Keleten végigsöprő hóviharban leomlott a jeruzsálemi Templomhegyre vezető feljáró támfala, a Hamasz palesztin terrorszervezet azonnal bejelentette: bosszút áll az „izraeli provokáció” miatt.


Gazdaság

Kovács Klára
Mélyvíz, csak úszóknak

Nem fogadják túlságosan kedvező hírek a hétfőn hivatalába lépett pénzügyminisztert, Draskovics Tibort. A héten napvilágot látott januári inflációs ráta még a kutatókat is meglepte: mint mondják, a 6,6 százalékos pénzromlás nemcsak az idei, hanem a jövő évi várakozásokat is romba döntheti. Eközben külföldi elemzők kitartanak abbéli álláspontjuk mellett, hogy a magyar valuta jelentős gyengülés előtt áll, nyár közepére 280 forintot is fizethetünk egy euróért. Nem hisznek a kormányzat tervének sem, úgy vélik, az eddig ismertté vált takarékossági csomag révén nem érhető el a tervezett 4,6 százalékos államháztartási hiány. 


Major Nóra
Amnesztiát kap, aki vall

Valóban kutyavilág köszönt a kényszervállalkozókra 2004. június 30-a után? A kormány „hadat üzent” a színlelt szerződések, azaz a kényszervállalkozói viszonyok felszámolása érdekében. Azok a munkaadók, akik ez év június 30-áig megszüntetik vagy átminősítik a színlelt szerződéseiket, illetve bejelentik az APEH-nak azokat a vállalkozókat, akikkel ilyen formában dolgoztak, mentesülnek a visszamenőleges adófizetési kötelezettségek alól. Az ellenőrzések lebonyolításával megbízott APEH illetékes munkatársaitól megtudtuk: 2004-ben az adóhatóság nem tervezi az egyéni vállalkozók körének „fokozott” kontrollját, a továbbiakban is az eddigi gyakorlatnak és gyakoriságnak megfelelően járnak el.


Munkatársunktól
Félpályás letámadásra készülnek

„Utolsó esély” gyanánt két hétig kérik az utakra vonuló gazdák a megértésünket, mint mondják, látványos megmozdulásukkal szeretnék felhívni a kormány figyelmét a mezőgazdaság válságára. Traktorokkal, erőgépekkel, terepjárókkal országszerte számos közúton, hídon foglalják le a félpályát. Elsősorban a tejtermelők, a sertés- és a baromfitenyésztők gondolják úgy, hogy nincs más megoldás a válság kezelésére. 


Kalmár Erika
Gazdátlan milliárdok

Magyarországnak 2004-ben összesen 559 millió eurónyi befizetést kell teljesítenie az Európai Unió költségvetésébe, míg 740 millió euró támogatást kaphat, ebből 260 millió euró az előcsatlakozási támogatás. Érdemes figyelni a SAPARD-pályázatokat, hiszen az 52 milliárd forintnyi előcsatlakozási alapból még mintegy 32 milliárd forint vidékfejlesztési forrás hívható le. A határidő elég szoros, április 30-ig küldhetik be pályázataikat önkormányzatok, egyházi intézmények és vállalkozások. Például mezőgazdasági gépbeszerzésekkel, élelmiszerfeldolgozó-ipari infrastruktúra-fejlesztéssel, mezőgazdasági utak építésével, öntözéssel, falusiturizmus-fejlesztéssel, egyházi intézmények felújításával, települések arculatának megőrzésével kapcsolatban adhatók be pályamunkák, melyeket augusztus 31-ig bírálnak el.


Kardos Anikó
Mérsékelt emelkedés

Mérsékelt emelkedést mutattak a világ vezető tőzsdeindexei, miközben a dollár folytatta gyengülését az euróval szemben. A Dow Jones két és fél éves csúcson van, bár a héten napvilágot látott adatok nem éppen az optimizmust erősítették: a kiskereskedelmi forgalom a várt stagnálással szemben visszaesett januárban, zuhant a fogyasztói bizalmi index is februárban, és az új munkanélküliek száma is kéthónapos rekordot mutatott. A piacokat több felvásárlási ajánlat is lázba hozta, a Walt Disney eddig megerősödve jött ki az ellenséges felvásárlási ajánlatból, a Vodafone viszont kiszállt az amerikai AT&T Wirelessért folytatott licitből, amit emelkedéssel díjazott a piac. 


Háttér

Bohács Krisztina
A belülről emésztő titkos bűn

Az internetes pornófüggőség mára világjelenséggé vált: a világhálón elérhető erotikus tartalmú weboldalak száma meghaladja a 260 milliót. Amerikai szakértők egybehangzó véleménye szerint jelenleg ez az a típusú függőség, amely a legnagyobb kihívást jelenti a kontinensen élő férfiak számára. A 2003-ban végzett kutatások sajnos azt igazolták, hogy a jelenség az amerikai keresztény egyházakat sem hagyta érintetlenül: keresztények milliói estek csapdába - akik leginkább egyedül vívnak személyes csatát saját lelkiismeretük ellen. „Vajon mi lenne a legszebb Valentin napi ajándék a számára? Talán az, ha abbahagynád a pornónézést…” - állt a napokban egy amerikai keresztény cég óriásplakátjain.  A szoftvergyártó cég meghökkentő felszólítása az önmagukat újjászületett keresztényeknek valló hívők lelkiismeretét és figyelmét vette célba, és az Amerika-szerte csak „titkos bűn”-nek nevezett internetes pornográfia-függőségre igyekezett felhívni a figyelmet. A pornófüggőséget és a szexuális devianciák jelentőségét azonban a legtöbb érintett alulbecsüli, eltussolja és félreértékeli.


Izing Antal
Radarkontroll a Zengőn

A fejsze a fák gyökerére vettetett. Pontosan lehet tudni, mely fákéra. Melyeket az útépítő beruházó narancssárga festékkel megjelölt. A hóval borított erdei úton a Zengő teteje felé indulunk. Az út mentén jobbra is, balra is láthatók a vágási jelek. A lokátort kiszolgáló erdei út megépülését nemcsak a közel négy kilométeres szakaszon narancssárgával megjelölt fák, hanem velük együtt a tőlük beljebb eső példányok ezrei is zavarják. Rossz helyen nőttek. Nem elég fegyelmezetten. Nem NATO-kompatibilis módon. Fél egy felé jár. Kisebb-nagyobb csoportok jönnek a hegyről le, velünk szembe. Köszönésük, ismeretlen emberek tömegének egyszerű „helló” vagy „sziasztok” köszöntése, most mintha kiemelkedne szokásos kényszeredettségéből. A Zengő oldalában 2004. február 14-én délután azt jelenti: jó, hogy jöttök. Tudjuk, miért vagytok itt. Amiért mi.


Hit és értékek

Grüll Tibor
A végzet Temploma

„Összeomlott egy gyalogosfeljáró oldalfala.” - Ezzel a hírrel bizony aligha foglalkozna egy magára valamit is adó újság, nem is beszélve a televíziók hírműsorairól. Márpedig múlt héten a világ valamennyi médiaorgánuma hírül adta az esetet. Természetesen az illető gyalogosfeljáró nem máshol, mint a jeruzsálemi Templomhegy oldalában, az úgynevezett „Siratófalnál” áll, jobban mondva állt egészen szombatig, amikor egyik támfala kidőlt. A szakemberek a rámpa leszakadásának okát a múlt szerdai kisebb földrengésben és a hétvégén kezdődő hószakadásban vélik megtalálni. De minthogy a hely a Templomhegy közvetlen szomszédságában található, az iszlám szélsőségesek ismét valaminő agyafúrt „cionista összeesküvést” orrontanak a háttérben. Az Iszlám Dzsihád, karöltve az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai elnevezésű terrorcsoporttal, állítólag máris bosszút esküdött.


Külpolitika

Hechs László
A jéghegy csúcsa

A hágai Nemzetközi Bíróság elé kerül jövő hétfőn a Ciszjordániában önvédelmi célból épített biztonsági kerítés ügye. A szóbeli meghallgatáson Izrael képviselői nem jelennek meg, mivel nem ismerik el az ENSZ-bíróság illetékességét ebben a kérdésben. Az Ariel Saron vezette kormányközi bizottság azért hozta e döntést, mert Izrael Európa részéről nem kapott elegendő támogatást. Az európai országok az ENSZ Közgyűlésében még tartózkodtak, a hágai bírósághoz benyújtott álláspontjukban azonban már a nemzetközi joggal ellentétesnek nyilvánították a biztonsági kerítés építését.


Busa Viola
Szaddám pere előkészületben

A brit Guardian című lap értesülései szerint nem valószínű, hogy Szaddám Huszein pere két éven belül megkezdődik. Az összeállítás alatt álló iraki törvényszék először a Baath párt vezetőit vonja majd felelősségre, ám ez a munka sem kezdődik meg ez év őszénél előbb. Miközben az országban továbbra is szaporodik a merényletek száma, a hatalomátadás június 30-ai határidejének közeledtével előtérbe került az iraki átmeneti alkotmány és az iraki választások kérdése is.


Bugár Árpád, Pozsony
Melegen ajánlották

A szlovák kormány a múlt héten fogadta el a korábban sok vitát kiváltott, úgynevezett antidiszkriminációs törvényt. A hamarosan a parlament elé kerülő tervezet szövegezése alapján tilosnak minősül a faji, vallási, nemi, etnikai alapon, valamint szexuális orientáció alapján történő hátrányos megkülönböztetés. Ez utóbbi - csak a munkajog területén érvényes - szempont szövegbe kerülése miatt a kereszténydemokrata miniszterek nem szavazták meg a jogszabályt.


Vagyim Arisztov
Végzetes fürdőzés

Moszkvában a múlt szombaton újabb tragédia történt: beszakadt a Transzvaal élményfürdő teteje, aminek következtében huszonhat ember meghalt, a több tucat sebesült közül pedig tizennyolcnak az állapota súlyos. A kevésbé szerencsések azonban a leomlott tető okozta torlaszok alatt a medencékben rekedtek, ahol a víz hamar kihűlt, majd elkezdett befagyni. Emiatt a mentőosztagok mindenekelőtt tömlőkön meleg levegőt engedtek a beomlások alá - az első néhány órában valószínűleg többen is ennek köszönhették életüket. Hétfő reggelre felfüggesztették a mentést, mivel nyilvánvaló volt, hogy ilyen hidegben nincs esély a túlélésre, főleg vízben. Addigra huszonöt holttestet találtak; a huszonhatodik áldozat, egy tizenhárom éves fiú testére szerda reggel bukkantak rá.


Széchey Noémi
Bagdadi bomba

Tovább folynak a terrortámadások az Irakban állomásozó koalíciós erők ellen. Szerda reggel öngyilkos merénylet érte a Bagdadtól délre fekvő Hilla közelében felállított Camp Charlie katonai bázist. A támadás során összesen tizenegy iraki vesztette életét, harminckét iraki, tizenkét Fülöp-szigeteki, tíz magyar, tíz lengyel és egy amerikai katona sérült meg, miután két, bombával megrakott teherautó hajtott az erődítményt körülvevő dupla falnak. A merénylőknek azonban nem sikerült a táborba bejutniuk, mivel az őrséget biztosító mongol katonák még időben kilőtték a teherautók sofőrjeit. A robbanóanyaggal megrakott teherautók emiatt egymásba rohantak, és még a táboron kívül felrobbantak. A robbanás eredményeképpen egy két méter mély, tizenöt méter átmérőjű kráter keletkezett, amiből a szakértők arra következtettek, hogy legalább hétszáz kilogramm robbanóanyag lehetett a teherautókban. A robbanás miatt a tábor területén kívül több lakóház omlott össze, az egyikben egy egész család vesztette életét. A táboron belül csak a detonáció következtében betört ablakok szilánkjai okoztak sérülést.


Riport

Sebestyén István
Szivárgás a jog labirintusában

Több ezer vidéki család került kilátástalan helyzetbe amiatt, hogy fizetésképtelenné vált a hazai szárnyasállat-állomány negyven százalékát feldolgozó és forgalmazó Hajdú-Bét Rt. A cég mintegy 5,5 milliárd forinttal tartozik beszállítóinak, és úgy tűnik, ezt a pénzt a gazdák már nem is fogják viszontlátni, mivel - egyes vélemények szerint részben jogszerűtlen módon - a hitelező bank és a többségi tulajdonos még a felszámolási eljárást megelőzően „kimentette” a cég vagyonának nagy részét. 


Munkatársunktól
Nem áll meg az AIDS

- A ház elkelt, de hiába csenget, nincs itt az új tulajdonos! - kiált rám valaki az utca túloldaláról.- Semmi de, örülünk, hogy újra csend van körülöttünk, nem kell a felhajtás a falunak. Vége és kész.


Sport

Mondovics L. Gábor
Oscar-díjas kosárgála Los Angelesben

Az NBA a tél közepén megpihen, na nem sokáig, csak egy gálányi időre. Ilyenkor fáradtabb mindenki, nézők és játékosok egyaránt. Ezért kell a frissítő show. Ez is hagyomány már, de azért figyeli mindenki, mert a keleti és nyugati part legjobbjai találkoznak és mérik össze erejüket. 


Szilágyi Sándor
Júlia a jegeslegjobb

A Magyar Írószövetségnek ugyan nem tagja Sebestyén Júlia, ez mégsem akadályozta meg abban, hogy maradandó művet írjon. Sporttörténelmet! Magyar hölgy az emberiség múltja során még nem nyert Műkorcsolya Európa-bajnokságot, s ez a huszonkét éves tiszaújvárosi leányzó megtette. Gratulálunk! 


Szabadidő

Programajánló
Tovább a cikkhez >>>

Azok a titokzatos E-k

Riasztó hírek keringenek az élelmiszer-készítmények adalékairól, megbízhatónak tűnő intézmények kutatásaival alátámasztva. Ezek az anyagok jó ideje már nemzetközi kóddal, az E betű és egy szám kombinációjával jelöltek hazánkban is. Mint a magyar élelmiszer-biztonsági szakemberek rámutatnak, a veszély csupán rémhír, ha bevizsgált és hivatalosan forgalmazható élelmiszerről van szó. 


Takács Gabriella
Kommunikációs képzési dömping

A rendszerváltás óta a kommunikációs szakmák idáig sosem látott népszerűségnek örvendenek hazánkban. A Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) legfrissebb adatai szerint a kommunikációs szakirány népszerűsége alig kevéssel marad le a csúcskedvencnek számító gazdasági jellegű pályák mögött, az előkelő második helyezést tudva ezzel magáénak a pályaválasztási presztízsparádéban, toronymagasan megelőzve a közelmúltban még nagy népszerűségnek örvendő jogi területeket. A 2003-as tanév során több mint kétezer fiatal döntött a kommunikáció szakos alapképzések mellett. A népszerűség oka merőben délibábos, az elhelyezkedési lehetőség meg cseppet sem fényesebb a többi szakmáénál.


Színes

Megszületett a 2.0-ás verzió

Unalmasnak találta a hagyomány szerinti „ifjabb” jelzőt egy újdonsült holland apa, aki fiát - modernebb kifejezést igénybevéve - Jon Blake Cusack 2.0-nak nevezte el. A 2.0-ás verzió és édesanyja jó egészségnek örvendenek, és a napokban tértek haza a kórházból. A férfi - aki a terhesség idejének túlnyomó részét felesége meggyőzésével töltötte - e-mailben értesítette a rokonokat és a barátokat az 1.0-ás verzió továbbfejlesztett változatának megérkezéséről. (AP) Drágám, attól tartok hogy a kettő-pont-nulla szoftverhibás lehet!


DUMA PLÁZA

Minden sikeres nő mögött ott áll … egy nagy rakás mosatlan ruha. (Sally Poe)


Egy Big Mac valódi ára

Az amerikai Sundance filmfesztiválon zajos sikert aratott egy dokumentumfilm, amely az első filmes kategóriában a legjobbnak ítéltetett. Morgan Spurlock rendezte a Végy rólam szuper méretet című megrázó alkotást, amely az amerikai átlagpolgárok körében már-már járványosnak számító túlsúlyosság okait kutatja. Spurlock a film forgatásának harminc napján csak és kizárólag McDonald’s étteremben evett, és az esetleges egyéb hatások kiküszöbölése végett kizárólag az ott kapható, palackos ásványvizet fogyasztotta: így a kamerák által dokumentálva önmagán mint kísérleti nyúlon mutathatta be az ott kapható gyorsételek egészségügyi hatásait.


Csak egy dal

Egy holland város hatósága most ingyen bocsát parkolóhelyet azon autósok számára, akik vállalják, hogy cserébe elénekelnek egy dalt egy, a közelben felállított színpadon. Leidenben most zajlik a minden évben megrendezésre kerülő zenei fesztivál, és az odalátogató érdeklődők így az ingyenes parkolóban hagyhatják járművüket. 


Hol viseli a nevét?

A divat sznobjai körében a legújabb hóbort az, hogy olyan felsőruhákat készíttetnek, amelyekbe bele van hímezve a saját monogramjuk, de csak olyan helyen, ahol senki sem látja.  Általában ma már ódivatúnak vagy giccsesnek tűnik, ha valaki az ingzsebre vagy a mandzsettára varratja kezdőbetűit. Ezért ha lehet, a díszes hímzések helyett fehér anyagon fehér öltést alkalmaznak. (Newsweek)


A Simpson család moziba indul

Évekig tartó gondolkodás után Simpsonék alkotói végül döntöttek: beviszik hát a családot a moziba is. Chris Meledandri, a 20th Century Fox animációs igazgatója szerint a lehetőség hallatán a csapat rendkívül izgatott lett. Bár a forgatókönyv megírása - melynek vezetői Matt Groening és James L. Brooks - már megkezdődött, a cselekmény menete még nem teljesen kiforrott. A South Park moziváltozatához hasonlóan valószínűleg ez is egy hosszabb, bővített verzió lesz majd. S hogy mikor találkozhatunk velük a mozivásznon is? Még nem tudni pontosan. Mindenesetre nem kizárt, hogy két évbe is beletelik, míg megérkeznek. (Ananova)


A reményt soha nem szabad feladni

Negyven évvel ezelőtt elvesztett pénztárcáját kapta vissza összes értékével egy svéd hölgy, melyet tizennyolc éves korában kerékpározás közben hagyott el. A régi fényképek, receptek, sőt még az 1963-ban félhavi lakbérnek megfelelő negyvenöt svéd korona is a tárcában volt hiánytalanul. A becsületes megtaláló egy levélkét is mellékelt: „Kedves Gulli, a reményt soha nem szabad feladni!” (Ananova)


Galambutak

Újabb érdekes felfedezést tettek a postagalambok tájékozódásának terén az oxfordi egyetem kutatói. A mintegy tíz éven keresztül tartó kutatás során meglepődve tapasztalták, hogy az eddigi hiedelmekkel ellentétben a madarak gyakran egyáltalán nem a nap állását veszik alapul. Ehelyett - az emberekhez hasonlóan - az utak mentén haladnak, a kereszteződéseknél befordulnak, gyakran még a körforgalomban is tesznek egy-két extra kört. (Reuters)


Mi van a képen?

3. Oktatási segédeszköz elpuhult tanároknak


Vélemény

Siposhegyi Péter
Az olvasóverseny és a három kívánság

Hát megvolt! Amit napok, sőt hetek óta elemezgettek tematikus szókincsű elemzők, a közbeszéd tematizálóinak hív analitikusai, az most megvolt. Túl vagyunk rajta! Megtartották a 2004. évi helyesen olvasási versenyt. Ennek a műfajnak nagy hagyományai voltak, magam is indultam ilyesmin a 4435. számú Latinca Sándor Úttörőcsapat rendezésében. Nem én nyertem, de ez ma már történelem. Az idei versenyen sem nyerhettem volna, hiszen nem vagyok, nem voltam, és sajnos már nem is leszek miniszterelnök, márpedig mostanában az úttörőcsapatok megszűntével már miniszterelnöknek kell ahhoz lenni, hogy valaki indulhasson a gyorsolvasási versenyben. Tudom, akadnak, akik úgy nevezték el ezeket a felolvasmányokat, hogy beszédek. Téves, a beszéd az, amit az ember a fejéből adott pillanatban segédeszköz nélkül elmond. Esetleg egy néhány soros „mankó” segítségével. Itt azonban inkább járókeret volt meg tolószék, a mankó kevésnek bizonyult.