Papp Levente
Zárt karokkal

Sok honfitársunk talán személyes céljainak, anyagi boldogulásának megvalósulását várja az Európai Unióhoz való csatlakozástól - a körülmények alakulása azonban valószínűleg sokuk számára csalódást hoz. A hetekben ugyanis egyre több európai állam csatlakozik az eddigi kemény magnak számító Ausztriához és Németországhoz, és sorra jelentik be, hogy korlátozzák vagy több évre el is zárják a kelet-európai munkavállalók elől az országukat. A napokban Nagy-Britannia is kénytelen volt meghátrálni korábbi álláspontjához képest, mivel intenzív a helyi bulvársajtó hangulatkeltése, erősödik az idegengyűlölet, s a Blair-kormány nem szándékozik kitenni magát a populista nyomásnak.

Aleksander Kwasniewski lengyel elnök. Nehéz a belépés Fotó: Reuters

Németország és Ausztria még a csatlakozási tárgyalások során leszögezte, hogy nem nyitja meg automatikusan és feltétel nélkül kapuit a frissen csatlakozó országok munkavállalói előtt. Az elmúlt időszakban egyre több uniós tagország jelentette be, hogy hasonló álláspontra helyezkedik, és - átmenetileg - korlátozza a tíz ország polgárainak munkavállalását. Németország, Ausztria és Hollandia áll leginkább ellen a külföldi munkavállalók hadának. Ezen országok öt, illetve hét évig korlátozzák a magyar és más kelet-európai álláskeresők szabad munkavállalását, emellett kvótarendszert, illetve kivárási időt is alkalmaznak. Belgium és Franciaország munkahelyei 2006-tól nyílnak meg a csatlakozó államok polgárai előtt. Olaszország, Görögország és Spanyolország még nem szabályozta a kérdést, de valószínűleg inkább a német példát kívánják követni. 
A napokban derült ki, hogy Norvégia is szigorításra készül: mivel egyre több állam zárja be részben vagy egészben a kapuit, egyre nagyobb nyomás nehezedik azokra az országokra, amelyek eddig engedékenyek voltak. A norvég szakértők úgy vélik, hogy összeomlana a társadalombiztosítási rendszerük, ha - az uniós törvények értelmében - a külföldi munkavállalók is a hazai polgárokhoz hasonló ellátást kapnának. Anglia, Írország és Finnország ezzel szemben megígérte, hogy azonnal megnyitja munkaerőpiacát, mert kedvezőnek ítéli az olcsó és jól képzett emberek betelepedését. A napokban kiszivárgott hírek szerint azonban Blair visszakozik, és korlátozások bevezetését fontolgatja, mivel a helyi bulvársajtó rendszeres hangulatkeltései felerősítik az országban a lappangó idegengyűlöletet, amelyet nem kíván felvállalni a kormány. Így pillanatnyilag Írország az az állam, amelyik nem szánta el magát korlátok felállítására. 

Álmok és realitás

Az egységes Európa megálmodói még egy olyan szuperállamról gondolkodtak, ahol nincsenek határok, és a tőke, a munkaerő és a termékek szabadon áramolhatnak, akár egy nagy faluban. A jelek szerint a valóságban a munkaerő szabad áramlása csak elvben történik meg, mivel ezt nyelvi, földrajzi, gazdasági és adminisztratív akadályok is nehezítik. Egyes becslések szerint Magyarországról 100-120 ezren keresnek majd munkát az Európai Unió tagállamaiban, ám ez várhatóan nem okoz majd lényeges átrendeződést a hazai munkaerőpiacon. Úgy tűnik, hogy minél közelebb érkezünk a csatlakozás dátumához, annál komolyabb aggodalmakat ébreszt az EU tagállamainak vezetőiben annak lehetősége, hogy a szegényebb közép-európai országokból jóval nagyobb „hordákban” vonulnak majd nyugatabbra települni az emberek életszínvonaluk emelkedésének reményében. Jelenleg a magyarok nyilai helyett a keleti munkaerő kelt riadalmat a nyugati országokban.

Holland népviseletű lány a Brandenburgi kapunál. Bezárták a kaput a keletiek előtt Fotó: Reuters

Az Economist című, tekintélyes brit gazdasági lap felmérése szerint az aggodalmak a csatlakozásra váró országokban is jelen vannak, csak éppen ellenkező előjellel: a vezetők a jól képzett munkaerő folyamatos elvándorlásától tartanak. Ez jogos aggodalom lenne, ha nem ütköznének a csatlakozó államokból érkező munkavállalók a legkülönfélébb akadályokba. A legtöbb akadálygördítés mögött a jelentős kereseti különbségek húzódnak meg. Egy 2001. évi felmérés szerint a leendő tagállamok átlagfizetése alig éri el az uniós átlag 24 százalékát. Így például a kevésbé fejlett Portugáliában, Görögországban és Spanyolországban is kétszer annyit kell fizetni minimálbérként a dolgozóknak, mint Magyarországon. Ezekben az országokban 2002-ben például 406, 473, illetve 516 euró volt a legkisebb bér, míg a magyarországi 50 ezer forintos minimálbér 210 eurónak felel meg. Szlovákiában például a legalacsonyabb bér összege 118 euró, a cseh és a lengyel alsó kereseti határ nagyjából azonos a Magyarországon érvényes fizetéssel.
Az EU északi tagállamaiban a déliekhez képest is sokszoros a minimálisan fizethető munkabér. Hollandiában 1207 euró, Belgiumban 1163, Nagy-Britanniában 1124, Írországban 1009 euró, míg Franciaországban 1126. A minimálbérek közti eltérések jól jelzik a magasabb fizetések közti aránytalanságokat is az EU különböző régióiban.
A fentieket figyelembe véve nem meglepő, hogy a legfrissebb felmérések alapján a következő huszonöt évben 3-4 millió közép-európai vándorol majd zsíros állások reményében nyugatabbra. Már napjainkban is több mint 400 ezer kelet-európai dolgozik legálisan az unió országaiban, a legtöbben Németországban. Itt jelenleg 2 millióan tanulnak főiskolán vagy egyetemen, míg a hetvenes években ez a szám 70 ezer körül mozgott. Könnyen belátható, hogy a diplomás munkanélküliség nemcsak nyugaton, de keleten is egyre inkább terjedni fog, mivel nem lehet mindenki igazgató egy cégnél, de mérnök vagy középvezető sem. Előfordulhat, hogy nyugaton végzett fiatalok multinacionális cégek keleti leányvállalatainál tudnak majd a jövőben elhelyezkedni. A jó állásokért így Kelet-Európában is egyre nagyobb verseny alakulhat ki. 

Agyelszívás és kulimunka

Két fő terület van, ahová már a kezdetektől várnak jelentkezőket. Az egyik a kemény fizikai munka, amit nyugati polgár nem szívesen lát el. A másik terület a kimagasló tudósok, profi informatikusok és az átlagnál jóval képzettebb emberek, nemzetközileg elismert professzorok, orvosok számára felkínált állások. Ám gyakran ezek is jóval monotonabbak és kevesebb szakmai kihívást jelentők, mint azt az érintettek képzettsége és tudása lehetővé tenné. Ez utóbbi kategória az úgynevezett „agyelszívás” keretében már évtizedek óta működik.
Az építőiparban segédmunkásokat, a kórházakban nővéreket és kisegítő személyzetet, autógyárakban a futószalagok mellett dolgozókat várnak. Ezek azok a területek, ahol már eddig is számos török vagy kelet-európai munkáskéz építette szorgosan a kapitalizmust. Persze a kelet-európaiak zöme „öltönyös” állást szeretne az EU-ban, de erre bőven van ott is jelentkező. Az orvosi, fogorvosi állások nyugaton egyre inkább betöltöttek, a kórházak inkább a kevésbé megbecsült ápolói munkásokat veszik fel Kelet-Európából. Mérnökök és informatikusok számíthatnak lehetőségekre, de szinte biztos, hogy képzettségük alatti munkát kell végezniük.