Vissza a tartalomjegyzékhez

Lukács András
Megszondázott Mars

Január 4. óta - amióta a NASA Spirit nevű űrszondája leszállt a Marson - rossz napunk van, ha nem kapunk újabb káprázatos képet a vörös bolygóról. Január vége óta azonban átlagon felül jó napjaink vannak, hiszen az Opportunity Marsra szállása óta folyamatos sikerekkel büszkélkedhet az amerikai űrügynökség: az Opportunity biztonságos landolása után nem sokkal a két hétig csak „betegeskedő” Spirit is jobban lett. Azóta a Mars-járók által küldött képek és adatok folyamatosan lázban tartják már nemcsak a kutatókat, hanem a szélesebb közvéleményt is, amire nem volt példa az Apollo-program és a hatvanas-hetvenes évek űrversenye óta, amikor mindenki úgy érezte, hogy az emberi Mars-utazásra csak tíz-húsz évet kell várni.


Marsi panoráma, ahogy a Spirit látja. A képen az Apollo-1 űrhajó kilövés előtti tűzben életüket vesztett asztronautái emlékére elnevezett dombvonulat Fotó: NASA

A Mars-utazás annyira közeli realitássá vált a hetvenes években, hogy az Apollo-program atyja, a német Werhner von Braun már el is készítette a terveket, amelyek szerint 1982-ben kellett volna útnak indulnia az első Mars-űrhajónak. Mindemellett a szovjetek is - a Hold-utazás átugrásával - a Marsra készülődtek. A Mars-utazás azonban hosszú időre értelmét vesztette. A hetvenes évek sikerszondái, a Viking-1 és Viking-2 egy teljesen élettelen bolygót láttak. 
A kilencvenes évek végén a Pathfinder nevű Mars-járó és az azt követő keringő egységek felfedezései miatt a bolygó újra érdekessé vált. A szondák felvételei szerint az lenne a csoda, ha nem lett volna víz a Marson. A Pathfinder által készített képek között van például olyan, amelyen a sziklák és kövek mind egy irányba mutatnak, ilyen erózió pedig akkor léphetett fel, ha valaha egy hatalmas, özönvízszerű jelenség árasztotta el hirtelen a Mars-járó által vizsgált környéket. A Beagle-2 eltűnése után társtalanná vált európai űrszonda, a Mars Express felvételein pedig egy olyan hatalmas kanyon látható, amelyet szinte biztos, hogy csak víz formálhatott ilyen alakúra. A Mars-járók legfőbb tudományos feladata tehát a víz nyomainak felkutatása. A Spiritet ezért egy olyan kráterbe (Gusev-kráter) irányították, amelyről azt feltételezik, hogy valaha egy nagy tó medre volt, az Opportunityt pedig egy Meridiani-síkságnak nevezett, az előzetes elemzések szerint hematitban gazdag területre, ami földi körülmények között a legtöbb esetben víz jelenlétére utal.
Az Opportunity érkezése előtt a Spirit két hétig alig adott életjelet magáról - mint később kiderült, a flash memóriahibája miatt a szonda fő számítógépe óránként újra indult, és nem volt világos, hogy folytatni tudja-e küldetését. Az Opportunity sikeres landolásával azonban mintha minden megjavult volna.
A NASA második űrszondája, az Opportunity január 25-én, közép-európai idő szerint kora reggel közelítette meg a Marsot, majd közel húszezer kilométeres óránkénti sebességgel belépett a légkörébe. Ezt követően fékezőernyői és rakétái segítségével lelassulva zuhant a marsi talajra, végül jó néhány pattogás és hosszas gurulás után megállapodott. Ez így talán egyszerűen hangzik, de korántsem volt könnyű feladat a biztonságos landolás, gondoljunk csak az Európai Űrügynökség (ESA) Beagle-2 nevű szondájára, amely nem élte túl a zuhanást. Bár a NASA korábban már több űrszondát is eljuttatott a Marsra (. Hetek, 2004, január 9.) az ejtőernyős fékezést alkalmazva, a Spirit és az Opportunity esetében majdnem az egész küldetést veszélybe sodorta az ejtőernyők hibája, amelyek a miniatürizálás során alkalmatlanná váltak a leszállásra. Hasonló gondot okoztak a légzsákok is, amelyek a földi tesztek során sorra kipukkadtak. A NASA kutatói végül mindezeken a problémákon felülkerekedtek, és a hatvanezer éve nem látott Mars-közelséget kihasználva indíthatták útnak a szondákat. (Kudarc esetén várni kellett volna két évet.)
Hosszas pattogás után - amely a földi irányítószemélyzetet már aggasztani kezdte - az Opportunity kicsomagolta magát, majd rövid „körbenézést” követően a Mars körül keringő Mars Odyssey amerikai űrszondán keresztül elküldte az első káprázatos képeket. Ezeknek a képeknek a legfőbb érdekessége, hogy azokon nem a korábbról ismert sivatagot és köveket láthatjuk, hanem egy finom szemcsés talajt, amelyben jól látszanak a szonda gurulásának a nyomai. Az Opportunity későbbiekben készített képei, ha lehet, még jobban lázba hozták az elemzőket, mivel azokon 35-40 centiméter magas, világos színű - a várakozás szerint üledékes - kőzet látható. A tudósok alig várják, hogy a szonda néhány napos „talpra állás” után - amelynek során gondosan ellenőrizték a szonda összes műszerét, majd előkészítették a legurulást, amelyet az Opportunity a múlt szombaton sikeresen meg is tett - végre megtegye azt a nyolc métert, ami a világos kőzettől elválasztja, és elkezdje a talajminták gyűjtését, majd a tudományos vizsgálatokat. A vizsgálatok sikerét tekintve jó előjel, hogy a szonda összes tudományos műszere kibírta a hét hónapos utat, majd a Marsba csapódást, amihez szükség volt némi szerencsére is, hiszen ha a légzsákokba csomagolt Mars-járó véletlenül egy néhány méter magas, hegyes sziklába csapódik, a küldetésnek azonnal vége: a légzsákok kipukkannak, és a műszerek nem élik túl a becsapódást. 
Pedig nagy kár lett volna értük. A kamerák, antennák és napelemek arzenáljával felszerelt Mars-járó igen megnyerő látványt nyújt. A NASA mérnökei által készített, a Mars-járók működését szemléltető animáció első pillantásra leginkább egy science fiction filmre hasonlít: az a mód, ahogyan a légzsákból kicsomagolják magukat, ellenőrzik kameráikat, antennáikat, mind azt mutatják, hogy mestermunkáról van szó. Ez még hangsúlyosabb, ha arra gondolunk, hogy az Opportunityt több százmillió kilométerről sikerült „belecélozni” egy húszméteres kráterbe: „háromszázmillió mérföldes gólt rúgtunk”- jelentette ki a szondák tudományos küldetéséért felelős kutató, Steve Squeyres, a Cornell Egyetem professzora. 
A Spirit és az Opportunity szinte egy időben álltak neki, hogy a fényképezések mellett elkezdjék a tudományos vizsgálatokat is. A Spirit egyelőre csak vulkáni kőzeteket talált, az Opportunity spektroszkópiai műszerei azonban igazolták azt az előzetes feltevést, hogy a Meridiani-síkság talaja szürke hematitot tartalmaz, az pedig már csak néhány nap kérdése, hogy megtudjuk, mit hoz a következő nyolc méter.