Vissza a tartalomjegyzékhez

Kovács Klára
A Rolex lecseréli a vallást

A globalizáció, a multinacionális vállalatok térnyerése mélyen érinti a hagyományaihoz, vallásához olyannyira kötődő ország társadalmát is, mint Indiáét. Egyelőre még nem világos, hogy az alapokat vagy csak a felszínt érintik-e azok a változások, amelyeket sokan aggodalommal figyelnek India fejlettebb térségeiben. „A Rolex lecseréli a vallást” - mondta kis malíciával egy indiai megfigyelő. 


Indiai gyerekek Szilveszterkor. Új kezdetek Fotó: Reuters

Az Indiában megtelepedett multinacionális vállalatok addig soha nem látott magas fizetéseket adnak a tehetséges indiai fiataloknak. Egy kezdő menedzser akár 10-12 ezer rúpiát is kap, ami elképzelhetetlenül nagy összeg, szinte egyszerre gazdaggá válik tőle a gazdája. Összehasonlításként: egy import whisky 500 rúpiába (11 dollárba) kerül egy szórakozóhelyen, ugyanakkor ennyit kap egy mezőgazdasági munkás egyheti munkáért. A fiatal, képzett, angolul tudó - újgazdag - réteg számára egy csapásra betört az úgynevezett fogyasztói kultúra, az addigiaktól eltérő pénzköltési szokások. Az Econominst összeállításából kiderül, hogy India-szerte egyfajta „juppifikálódásról” beszélnek, ahol a hirtelen jómódúvá vált fiatalok szakítanak a családi, társadalmi, vallási szokásokkal, és átveszik a nyugati kultúrára jellemző életmódot, vásárlási és szabadidős szokásokat. A fiataloknak feltűnően nagy a nyitottsága a fogyasztói kultúrára, pubokba, multiplex mozikba, bevásárlóközpontokba járnak, látványosan többet fordítanak étterembe járásra, nyaralásra, mozira, testápolásra és ajándékvásárlásra. Az életstílus is változáson megy keresztül. A fiatalok nem maradnak sokáig a szülői házban, gyakran a munkatársak együtt bérelnek lakást. A teaivó nemzet a bevásárló központok, a multiplex mozik, a divatbemutatók bámulatba ejtő gyors terjedését szemlélheti, az otthonokban pedig a televíziós adásokba beszivárgó pornót. „A mostani klímában keveredik a Nehru-féle szocializmus és a hagyományos hindu vallástól való elfordulás. A Rolex lecseréli a vallást” - mondta kisebb túlzással az Economistnak egy delhi reklámügynökség munkatársa. 
Indiai szakemberek a kasztok egyfajta újraegyesítéséről beszélnek. Nem kizárt, hogy a fiatal és gazdag réteg megváltozott fogyasztási szokásai, a nyugati szórakozási kultúra terjedése miatt lassan már nem a kasztok, a vallás vagy a nyelv határozza meg a társadalmi rétegződést. Mindez hatalmas kihívás a tradicionális indiai társadalom számára, és megfigyelők szerint meg van annak az esélye, hogy átrendeződik a társadalom. 
Sokan azonban vitatkoznak ezzel az állítással, úgy látják, az új városi juppiréteg csak felszínes változásokat idéz elő. Szerintük az indiaiak „kulturális DNA-ja” nem változik. Egy tehetséges mérnök lehet, hogy a kollegáival lakik egy albérletben, és szívesen jár el szórakozni, de a legnagyobb álma egy saját lakás, és hogy otthon költse a pénzét.