Vissza a tartalomjegyzékhez

Sebestyén István
Sportszerűtlen elosztás

Nem kis vita alakult ki az elmúlt hetekben a Nemzeti Sportszövetség által elosztásra kerülő sporttámogatási pénzek körül. A szövetség első tervezete szerint ugyanis idén (az olimpia évében) tizenhét hazai olimpiai sportágtól jelentős támogatásokat vonnának meg, a lefaragott összeget pedig huszonhat, nem ötkarikás sportágnak juttatnák, köztük például a rádióamatőröknek.


A világbajnok pólósok kétmillióval kevesebbet kapnak Fotók: MTI 

Az olimpiai sportágak szövetségei alapvetően két forrásból jutnak állami támogatáshoz: a Magyar Olimpiai Bizottságtól (MOB), illetve a Nemzeti Sportszövetségtől (NSSZ). Ez utóbbi szervezet azonban nem csak olimpiai, hanem egyéb más sportágakat is támogat rendelkezésre álló keretéből. Az NSSZ közelmúltban napvilágot látott elosztási tervezete kapcsán éppen azért alakult ki vita, mivel az előző évhez viszonyítva számos olimpiai sportágnak kevesebb pénzt irányoztak elő, ugyanakkor más szövetségek több pénzt kaptak. Például amíg az öttusázók 9 millió forinthoz jutottak volna ebből a forrásból (ötmillióval kevesebbhez mint tavaly), addig a rádióamatőröknek 14 millió forintot szántak. Később a tervezetet visszavonták, mondván, hogy az összegek kikalkulálásánál matematikai hiba csúszott be. Az új, javított munkaanyagban azonban szintén fellelhetők még aránytalanságok, hiszen az ökölvívás, a birkózás és az öttusa egyenként mintegy 5 millió forinttal kap kevesebbet mint tavaly.
Berényi János, az NSSZ elnöke megkeresésünkre elmondta, összesen mintegy 640 millió forint áll rendelkezésükre, ezt kell 64 sportág között szétosztaniuk. Az elosztásban 25 százalékban számít az eredményesség (a szövetség a MOB által használt számolás formulát használja), 75 százalékban pedig olyan szempontok, mint például, hogy az egyes tagszövetségeknek mekkora az éves költségvetése, mennyi igazolt versenyzőjük, illetve tagszervezetük van, vagy, hogy vannak speciális technikai igényeik. Berényi János hangsúlyozta, hogy az NSSZ csupán a szövetségek működésére ad támogatást, vagyis többek között az olimpiai felkészülés finanszírozása sem az ő, hanem a MOB feladatai közé tartozik. „Azt gondolom, hogy a viták nagy része ennek a félreértéséből fakad, no meg a kevés pénzből, hiszen mi átlagosan 10 millió forintot tudunk biztosítani egy szövetség számára” - fogalmazott az elnök. 
Az ügy kapcsán három olimpiai sportág szövetségét kerestük meg azzal a kérdéssel, mennyi pénzből tudnak gazdálkodni az ötkarikás játékok évében és ez mire elegendő.
A legsikeresebbnek számító Magyar Kajak Kenu Szövetség mintegy 180 millió forintot kap a Magyar Olimpiai Bizottságtól, ami mindösszesen egymillió forintos növekedést jelent az előző évhez képest. Ezen felül műhelytámogatásként további 21 millió forintot oszthat szét a szövetség saját egyesületei között. Az NSSZ-től jövő támogatás 43 millió forinttal, a szponzorációs bevételek pedig összesen 70-80 millióval növelik a kajak-kenusok költségvetését. „Ez a pénz, ha jól beosztjuk, szűkösen, de elég lesz az idei működésre, illetve az olimpiai felkészülésre” - mondta a Heteknek Schmidt Gábor főtitkár. Mint kifejtette, februártól áprilisig három helyszínen lesz melegvízi edzőtáboruk (Ausztráliában, Dél-Afrikában, valamint Portugáliában), amelyek összköltsége 40 millió forintra rúg - bár ezt külön 12 millióval támogatja a MOB. A főtitkár szerint az igazán nagy gond az egyesületek anyagi helyzetével van, az ő támogatási összegeik évről évre bizonytalanok.


Kajak-kenu: A tavalyi kilenc vb-arany után marad a 43 milliós támogatás. A sok is lehet kevés 

A Magyar Öttusa Szövetség költségvetése ebben az évben mintegy 100 millió forint. Ennek 70 százalékát a MOB adja, 10 százalékát a NSSZ, a fennmaradó 20 százalék pedig a szponzori bevételekből származik. A szövetség ezen kívül saját szolgáltatásaiból, illetve tevékenységeiből is szert tesz némi bevételre: bérbe adják a kisbuszukat, vagy nevezési díjas versenyeket szerveznek. „Nagyon racionális irodaműködtetésre elegendő a pénz, bár a tavalyi évben felmerült, hogy a programjainkat nem tudjuk teljes egészében megvalósítani” - mondta Császári Attila elnök. Mint megtudtuk, egyesületeik súlyos anyagi nehézségekkel küszködnek, sok helyütt már a működésre sincs pénz. Az öttusázókat egyébként a tavalyi évben két lépcsőben támogatta az NSSZ. Az elsőben kaptak 9 millió forintot alaptámogatásként, a másodikban pedig további 5 milliót. Most a szövetség a teljes rendelkezésére álló összeget egyben osztja ki, ezért az elnök úgy látja nincs rá esély, hogy a jelenleg tervezett 9 milliónál többet kapjanak. „Nem tartom működőképes elvnek azt - akármilyen szorzókkal is támasztják alá -, amikor egy jól teljesítő, sikeres olimpiai sportág támogatását 40 százalékkal csökkentik az olimpia évében. El kell dönteni, hogy van-e prioritása az olimpiai sportoknak vagy nincs, ha pedig nincs, akkor annak a döntésnek vállalni kell a következményeit” - fogalmazott Császári Attila.


Az öttusázók négy vb-aranyat szereztek az elmúlt évben. Idén ötmillióval kevesebb a támogatás 

Saját költségvetésükhöz képest talán az ökölvívók vannak a legnehezebb helyzetben. A MOB-tól műhelytámogatásokkal, felkészülési pénzekkel együtt mintegy 68 millió forintot kapnak, a sportszövetségtől pedig további 11 milliót, miközben 170 millió forintra van szükségük a működéshez. Mint Csötönyi Sándor elnök viszonyításként elmondta, egy kvalifikációs Európa-bajnokságon való részvétel 25-30 millió forintba is belekerül. Szerinte igazságtalan a támogatások elosztási rendszere azért is, mert a csapatsportágaknak több pénz jár ugyanarra a teljesítményre még akkor is, ha költségeik ezt nem indokolnák. „Azt a tíz-tizenöt sikersportágat kellene megbecsülni, amelyek életben tartották eddig is a magyar sportot. Persze a többieket is kellene támogatni, csak megfelelő súlyozással” - mondta Csötönyi.