Vissza a tartalomjegyzékhez

Kalmár Gabriella
Davos, ez csúcs

Davos, a svájci kisváros neve sokak számára egyet jelent az évente megrendezésre kerülő Világgazdasági Fórummal. A rendezvény idén tüntetések és egyéb kirívó események nélkül, meglehetősen nyugalmasan folyt. A részt vevő állam- és kormányfők, miniszterek és a világgazdaság erős embereinek figyelme a világkereskedelem gondjaira, a gyenge dollárra, Irak helyzetére és a transzatlanti kapcsolatok megerősítésére összpontosult. Magyarországot (a térség országaival ellentétben) hivatalosan nem képviselte senki.


Antikapitalista bábu Davosban Fotó: Reuters

A gazdasági témájú beszédek közül a legjelentősebb Jean-Claude Trichet-é, az Európai Központi Bank (EKB) elnökéé volt, aki az eddiginél stabilabb valutaárfolyamokért szállt síkra. Aggodalmának adott hangot a dollárnak az euróval szembeni túlzott gyengülése miatt, és hangsúlyozta: a jelenlegi helyzetben mindenekelőtt stabilitásra van szükség, és lehetőség szerint el kell kerülni a túlzott árfolyam-ingadozásokat. 
A német gazdasági miniszter, Wolfgang Clement valamivel keményebben fogalmazott. Előre jelezte, hogy a jövő hónapban tartandó G7-találkozón egyértelmű üzenetben jelzik majd az Egyesült Államoknak, hogy tegyen valamit az amerikai költségvetési hiány további duzzadása ellen, amit a gyenge dollár okának tart. Ugyan Clementnek nincs közvetlen befolyása az Európai Központi Bank pénzpolitikájára, kijelentése mégis érzékelteti az európai vezetők frusztrációját amiatt, hogy a gyenge dollárnak az euró issza meg a levét. Francis Mer francia pénzügyminiszter annyit tett hozzá a kérdéshez: „Amerikában még mindig »Az én valutám, a te problémád« elvét vallják.”
Egy másik központi világgazdasági kérdés a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) munkájának az előrelendítése volt. A szervezet elnöke, Szupacsai Panicspakdi jelezte, vége a finomkodásnak, s ha a tárgyaló delegációk nem mutatnak több rugalmasságot, közvetlenül az országok minisztereihez fog fordulni, hogy a szervezet számos kérdésben gyakorlati eredményeket is felmutasson az elhúzódó tárgyalások helyett - számolt be a Financial Times.
A WTO Irakkal kapcsolatban is szóba került: Az USA és Nagy-Britannia sürgetné Irak felvételét a szervezetbe, idén először megfigyelő státusban, majd a tagfelvételi eljárást követően teljes jogú tagként, annak érdekében, hogy az iraki gazdaság piaci elvekhez való ragaszkodását segítse. Az Európai Bizottság azonban határozottan ellenzi a tervet, mondván, hogy csak szuverén kormányok kaptak eddig megfigyelői státust. Korainak minősítik ezért Bagdad részvételét a WTO ülésein, és várnának a dologgal legalább addig, amíg Irakban lezajlanak a parlamenti választások és a kormányalakítás. A Financial Times által idézett bizottsági tag kételkedik, „vajon az iraki ideiglenes kormány kezében tudja-e tartani a külkereskedelmet”. 
Az Európai Bizottság azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy következetlenek, amikor az iraki piacgazdaság érdekében sürgetik a tagfelvételt, míg Irán és az Arab Liga vonatkozásában évek óta megakadályozzák a WTO-taggá válást az általuk Izrael ellen érvénybe helyezett kereskedelmi bojkott miatt. A kérdés ismét kiélezheti a transzatlanti kapcsolatokat, bár éppen ezek megnyugtatásán és erősítésén fáradozott a Davosba érkező Dick Cheney amerikai alelnök is.
A davosi fórum azok számára is nyújtott színvonalas programot, akik nem kívánták a világ minden gondját a vállukon hordozni: péntek délelőtt meghirdették a nárcizmus témakörével foglalkozó „Me Inc.” (azaz körülbelül Én Rt.) című szemináriumot is.