Vissza a tartalomjegyzékhez

Lukács Ibolya Anna
Szigorú fogadtatás

Az új évben tovább szigorodtak az Egyesült Államokba való belépés biztonsági feltételei: ezentúl minden vízumköteles érkezőt lefényképeznek, és ujjlenyomatot vesznek tőle. A brazil hatóságok, a lépés elleni tiltakozásként, ugyanezt teszik a Brazíliába érkező amerikai turistákkal Sao Paulo repülőterén. 


Minden belépőről nyom marad. Ezek nem turistaképek Fotó: Reuters

Az új biztonsági szabályok szerint 2004. január 1-jétől minden egyes, Amerikába érkező turistától ujjlenyomatot vesznek a határátlépéskor, és azt összevetik a bűnügyi nyilvántartással. Amerika „nyitva áll a turisták előtt, de zárva van a terroristák számára” - hangsúlyozta Tom Ridge belbiztonsági miniszter. Az intézkedés nem vonatkozik azokra a turistákra, akik olyan országokból érkeznek, amelyeknek állampolgárai vízum nélkül léphetnek be az Egyesült Államokba. Ők csak a kilencven napot meghaladó vagy nem turista célú, számukra is vízumköteles tartózkodás esetén esnek át az új biztonsági procedúrán. A program vonatkozik az ország mind a százötven nemzetközi repülőterére, valamint tizennégy fontosabb kikötőjére - a szárazföldi határátkelőket pedig a jövő év végéig látják el a szükséges technikai felszereléssel. Az új, US-VISIT-nek nevezett beléptetési rendszer egyénenként körülbelül tizenöt másodperccel növeli meg a határátkelés idejét 
- véli személyes tapasztalata alapján a BBC újságírója -, és évente mintegy huszonnégymillió turista, üzletember és diák ellenőrzését fogja elvégezni Amerika határain.
Az ujjlenyomatvétel és a fotózás digitális technikával történik, majd a bűnözők és a terroristák kiszűrésére az adatokat számítógépen keresztül összevetik egy digitális adatbázissal. A beléptető procedúra alól kivételt képeznek bizonyos diplomaták és hivatalos személyek, illetve a tizennégy év alatti és hetvenkilenc év fölöttiek. 
Kiutazáskor - a biztonság növelésére - ugyanez az eljárás megismétlődik, arra is lehetőséget adva, hogy kiszűrjék a vízumban megszabott tartózkodási limitet túllépő személyeket. Január 5-én kezdte meg működését - kísérleti jelleggel - néhány helyen az automata kiléptetési rendszer, ahol az utasok „önkiszolgáló” módon szkennelik be dokumentumaikat, illetve egy tinta nélküli szerkezet digitálisan azonosítja ujjlenyomataikat. Az év folyamán több automata kiléptető rendszer tesztelését is tervezik, hogy kiválasszák a legalkalmasabbat. 
Tom Ridge belbiztonsági miniszter az Atlantai Nemzetközi Repülőtéren személyesen indította el a rendszert, amelyet véleménye szerint „az utazók könnyen használnak, a terroristák viszont nehezen kerülnek majd el”. 
Az új rendszer egy olyan beléptetési rendszer helyébe lép, amellyel kapcsolatban mindennapos panasz volt, hogy diszkriminatív a muszlim vallásúakkal és a közel-keleti származásúakkal szemben. Az új, mindenkire egyformán érvényes beléptetési mód azonban szintén vitákat keltett. Brazília hivatalosan is kifejezte elégedetlenségét, és nagyobb repülőterein megkezdte az amerikai beutazók fotózását, és ujjlenyomataik rögzítését (igaz, a brazil határokon még hagyományos módon, tehát az ujjak tintapárnára helyezésével rögzítik az ujjlenyomatokat, ami így sokkal hosszadalmasabb procedúra). 
Az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma azzal a szándékkal hozta létre a US-VISIT-et, hogy az „védelmezze az Egyesült Államokat és annak területét a nemzetbiztonsági fenyegetésekkel szemben”. A US-VISIT fő célkitűzéseit a következőkben fogalmazták meg: növelje az amerikai állampolgárok és a turisták biztonságát, segítse a törvényes utazást és kereskedelmet, biztosítsa a bevándorlási rendszer egységességét és a beutazók magánszféráját. Ez utóbbival azonban a rendszer kritikusai máris komoly aggályokat támasztanak, elsősorban arra keresve a választ, hogy kinek lesz hozzáférése az utasok adataihoz, és mennyire lesz biztonságos az adattárolás, az adatvédelem. A US-VISIT által alkalmazott biometrikus azonosítással kapcsolatban (amely többek között az ujjlenyomat és az arc azonosítását teszi lehetővé digitális képfelismerő-program segítségével), egyébként is számos kétség merül fel. „A szabadságunkra legveszélyesebb fenyegetések gyakran kis lépésekben araszolnak előre. Lehet, hogy az arcfelismerő rendszerek hasznosak katonai felhasználásra, de nagyon rossz irányba haladunk, ha ezt a hatékony technológiát olyan állampolgárok ellen fordítjuk, akik semmi vétket nem követtek el” - állította Richard Armey texasi republikánus szenátor egy korábbi, a témával kapcsolatos nyilatkozatában (. Hetek, 2003. január 24.).