Vissza a tartalomjegyzékhez


A nagy ugrás

Egy késő őszi napon - miután az út túloldalán leparkolt - megtette élete eddigi leghosszabbnak tűnő sétáját, majd átlépett a kovácsoltvas korláton, és a Niagara legnagyobb vízesésénél, a Patkónál a mélybe vetette magát. A magasságtól félő, negyvenegy éves Kirk Jonest - miután túlélte a Niagara-vízesésen való leugrást, majd mint „ígéretes ágyútöltelék” százezer dollárért elszegődött „várhatóan nagy hasznot hozó” cirkuszi kaszkadőrnek - a kanadai bíróság 2256 dollárra büntette meg bajkeverésért és törvényellenes mutatvány előadásáért.

Korábban is sok vakmerő ember indult neki hordóba bújva vagy csónakkal a vízesés meghódításának, mára azonban betiltották az ilyen mutatványokat. Mindenesetre Kirk az első, aki mindenféle segédeszköz nélkül, csupán két dzsekiben, egy pólóban, két farmernadrágban és egy pár futócipőben élte túl a százötven lábnyi mélységbe való zuhanást. Ráadásul csak néhány bordája bánja az esetet, hírneve viszont egyre szárnyal. Televíziók tucatjai keresik meg, várhatóan könyv is születik majd róla, illetve az ugrásról hallva az egyik floridai cirkusz még nyomozót is fogadott, hogy előkerítse a bátor embert, nagy sikert remélve tőle, aki talán vállalkozik a Grand Canyon vagy a Rio Grande fölött való kilövésre. S mindez csak azért, mert Kirk új kihívást keresett egyhangú élete felpezsdítésére. (Reuters)