Vissza a tartalomjegyzékhez


Dany Heatley visszatér a jégpályákra

Elkezdte a korcsolyaedzéseket Dany Heatley, az Atlanta Thrashers jégkorongozója, először azóta, hogy szeptember 29-én balesetet szenvedett. A játékos fizikailag egyre jobb állapotba kerül, és csapatánál bíznak benne, hogy lelki állapota is hamarosan rendbe jön.


Dany Heatley visszatérésének a gyerekek is örültek Fotó: Reuters

Mint ismeretes, az általa vezetett fekete Ferrari letért az útról, és a benne ülő csapattársa, Dan Snyder a baleset következtében hatnapos szenvedés után életét vesztette. Snyder családja nem jelentette fel Heatleyt, aki állkapocstöréssel és térdszalagszakadással megúszta a balesetet. Vérének alkoholszintje meg sem közelítette a megengedett értéket, így ejtették a gondatlanságból elkövetett emberölés vádját. A Tampa Bay Lightning elleni hazai találkozó előtt megtörve hallgatását a Philips Arenában a sajtó képviselői elé ült. 
„Nagyon sajnálom, hogy elvesztettem a barátomat, örökké hiányozni fog nekem. Köszönöm a Snyder család tagjainak a támogatást, hihetetlen volt a hozzáállásuk, rengeteg segítséget kaptam tőlük. Igyekszem a lehető leghamarabb túltenni magam a történteken, és visszatérni a pályára, hogy a csapatommal együtt játszhassak” - mondta könnyeivel küszködve Heatley. A 2003-as All Star gála legjobbjának választott jobbszélső egy hónap múlva már a csapattársaival együtt is edzhet. (VJ)