Benke László
N eurós olaszok

Ez alkalommal az euró miatt esett egymásnak Silvio Berlusconi olasz kormányfő és Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke. A nézeteltérést a miniszterelnök szokásos év végi beszédének a közös valutával kapcsolatos kitételei váltották ki. Berlusconi ugyanis az „eddig igen sok gondot okozott” eurót tette felelőssé az olaszországi áremelésekért, valamint azzal riogatott, hogy az euró-dollár árfolyam kedvezőtlen alakulása hátrányosan érinti az unió gazdaságát. A „Lovag” kijelentéseit belföldi potenciális riválisa, Romano Prodi hazugságnak nyilvánította. Szerinte ugyanis az olaszországi áremelkedések okai nem az euró bevezetésében, hanem sokkal inkább a fegyelmezetlenségben és az ellenőrzés hiányosságaiban keresendőek. Kettejük ellentéte is érzékelteti, hogy a félsziget lakói mennyire felemásan ítélik meg az európai közös valuta 2002. évi honosítását.

Romano Prodi és Silvio Berlusconi. Összerúgták a port Fotó: Reuters

Az eurózóna országai közül kezdettől fogva Olaszországban volt a legszámottevőbb a fogyasztói elégedetlenség, de az olaszok továbbra is egyre többen vesztik el az EU-ba és annak valutájába vetett hitüket - derül ki egy közelmúltbeli felmérésből, amelyet a La Repubblica című napilap közölt. A Demos közvélemény-kutató csoport adatai szerint az euró megítélése az elmúlt év során alaposan leromlott: míg tavaly a megkérdezettek 27 százaléka hitte, hogy az egységes pénznem előnyhöz juttatja az országot, idén már csak hét százalékuk állította ugyanezt. Továbbá, a megkérdezett olaszok 46 százaléka tartotta „igazolhatatlan bonyodalomnak” az euró bevezetését - egy évvel korábban csupán 16 százalék gondolta így.
Az olaszok túlnyomó többsége érzéketlen maradt a pénznemváltást több éven át előkészítő méregdrága kormánykampányra, és nem is kapkodta el a líra le-, illetve beváltását. Őket az új valutával való első találkozás bizonyára a meglepetés erejével érte, amikor 2002. január 1-jének reggelén mit sem sejtve toppantak megszokott kávézójukba. Kedvenc cappuccinójukat ugyanis immár nem 1500 líráért, hanem az új euró pontosan 77 centjéért mérték - már ahol. Élelmesebb üzlettulajok ugyanis éltek az általános tanácstalansággal, amellyel az ezres váltószámokban gondolkodó, pénzérméket többnyire még soha életükben nem látott honfitársaik a csillagos fizetőeszközt számolgatták. Az Altroconsumo fogyasztóvédelmi szervezet tavalyi felmérése szerint az üzletek mintegy 80 százalékában kerekítettek a pontos ellenértékhez képest - természetesen fölfelé, a legközelebbi eurós számjegyig. „A teljes káosz szabadult volna el, ha nem kerekítettünk volna, mert mi, olaszok nem vagyunk a fillérezgetéshez szokva” - adja a magától értetődő magyarázatot egy szicíliai boltos egy őt faggató máltai újságírónak. Az euró első „áldozataként” lemondott Renato Ruggiero külügyminiszter, hogy ezzel tiltakozzon a Berlusconi-kabinet euroszkepticizmusa és a közös valuta iránti megvető közönye ellen.
Az olaszok tehát több okból is idegesítő értelmetlenségnek érezhették az euró bevezetését: nem elég, hogy - a csattanó szerint - egy olasznak ma már sokkal nehezebb milliomossá válnia, ráadásul a szélesebb bankjegyek és az apró miatt még Gucci is új szabású pénztárca, valamint nagyobb nadrágzsebek tervezésére kényszerült. Legtöbb okuk a méltatlankodásra mégis amiatt van, hogy szinte minden egy kicsivel drágább is lett. A sok kicsi pedig sokra ment. Olyannyira, hogy a fagylalt ma átlagban 50 százalékkal, egy pofa sör 76 százalékkal, egy palack ásványvíz pedig 25 százalékkal kóstál többet, mint annak előtte, pedig a kormány a nagyobb átláthatóság kedvéért idén arra kötelezte az árusokat, hogy portékájuk árát - a már csak az árcédulákon létező - lírában is feltüntessék. Nem véletlen hát, hogy az olasz gazdaság hagyományos hajtómotorja, a magánfogyasztás 1994 óta először tartósan stagnál. A Famiglia Cristiana című hetilap adatai szerint az olaszok 79 százaléka érzi magát szegényebbnek az euró bevezetése óta, és többségük már vissza szeretné kapni a lírát. Az is érthető, hogy fogyasztóvédelmi szervezetek minden rendelkezésükre álló eszközzel protestálnak: 2002 őszén például egynapos pizzabojkottot hirdettek afölötti felháborodásukban, hogy nemzeti ételük ára a (tizenkét) csillagos határt súrolja. Ez év szeptemberében pedig nyugdíjasok százai tüntettek a parlament előtt a 2002-ben ugrásszerűen megnőtt, s azóta is egyre növekvő infláció miatt, amiért szintén az eurót kárhoztatják.