Vissza a Hetek archívum borítólapjára
VII. évfolyam, 41. szám, 2003. október 10

Belpolitika

Szobota Zoltán
Sok pénz, kevés hívő

Beindult a tradicionális egyházak szokásos, az őszi költségvetési vita idejére eső panaszkodása és lobbitevékenysége. Az egyházak szerepe Budapest életében című konferencia a Városházán szükségeik feltárásába torkollott, és a héten megtartott püspökkari sajtótájékoztató is arra volt kihegyezve, hogy veszélybe került a katolikus intézmények fenntartása. A történelminek aposztrofált felekezetek közösen kezdeményeznének tárgyalásokat a kormánnyal.


Munkatársunktól
Polgári pörök

A június óta hatályos, új büntetőeljárási törvény alapján pótmagánvádlói indítvánnyal fordult az ügyészséghez a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) a Millenáris Kht. ügyében. A Fővárosi Főügyészség ugyanis ez év július 25-én megszüntette a nyomozást Berkecz Mária, a Millenáris Kht. korábbi igazgatója ellen. 


Sebestyén István
A pedofil tanár tragédiája

Egy kilencéves kislányról készített pedofil jellegű képeket egy kecskeméti napközis tanár. Az eset tavasszal történt, ám a rendőrség csak a múlt héten indított vizsgálatot a férfi ellen a gyermeket kivizsgáló pszichológus feljelentése nyomán. Az ügyről beszámoló első hírügynökségi jelentéseket követően egy órával a tanár közlekedési baleset áldozata lett - nem zárható ki, hogy öngyilkosságot követett el.


Forrót jegelték

Forró Tamás felfüggesztette televíziós tevékenységét. Az újságíró azzal indokolta döntését, hogy tisztázni akarja magát a brókerbotránnyal kapcsolatos érintettségéből. Lapértesülések szerint ugyanis a K&H Equitiesnél történt sikkasztással és pénzmosással kapcsolatba hozható Forró cége, amelynek számlájára 64 millió forintot fizetett be a pénzmosási ügy őrizetben lévő szír származású gyanúsítottja. Az újságíró elmondta: a cégéhez, a Tízezer Kft.-hez érkezett 64 millió forint tagi kölcsön volt csupán, amelyet a társaság többségi tulajdonosa - egy magánszemély - fizetett be.


Munkatársunktól
A képernyő rabszolgái

Rengeteget tévéznek a magyarok, derül ki legkülönfélébb felmérésekből. Ennek oka a szórakozásra fordítható kevés pénzen és időn túl a magányosságban, a bezárkózásra való hajlamban is keresendő. 


Fókusz

Hetek-összeállítás
Rómában születik Európa

Az Európai Unió és a csatlakozó országok állam- és kormányfői a hét végén Róma EUR-negyedében tartottak csúcstalálkozót.  A dokumentum Berlusconi szerint már „gyakorlatilag készen áll”, optimizmusának pedig spanyol, német és francia miniszterelnöki nyilatkozatok is tápot adnak, amelyek rendre kiállnak az alkotmány idei szentesítése mellett.


Munkatársainktól
Kondor-ügy: kém over

Ha a Fidesz tavaly nem robbantja ki a D-209-es ügyet, ma semmilyen lehetőség nem lenne arra, hogy Kondor Katalin ügynökmúltját ellenőrizni lehessen. Ugyanis a kémbotrány miatt meghozott 2003. évi III. törvény teszi lehetővé, hogy a közszereplők állambiztonsági adatai kutathatók legyenek, még akkor is, ha nem a III/III ügyosztály munkatársai voltak, hanem más szervezeti egységhez tartoztak. Mint - vélhetően - Kondor Katalin is. 


Hetek-összeállítás
Kelet-Ázsia globális tervei

A Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) kétnapos csúcstalálkozót tartott az indonéziai Bali szigetén egy évvel a szigetet megrázó, tavaly őszi terrortámadás után. A térség tíz kisebb országát tömörítő szövetség célkitűzései között szerepel egy olyan ázsiai megapiac létrehozása, amelynek mintájául az európai szabadkereskedelmi övezet szolgál.


Gazdaság

Major Nóra
Kiéheztetett BKV

Miért olyan penetránsan büdösek a kékbuszok ülései? Miért ragad a kezünk a villamos fogantyújához? És miért telik reggelente két órába, míg egy külső kerületből bejutunk a belvárosba? Bár a Budapesti Közlekedési Vállalat Rt. (BKV) vezetősége elégedetten vallja, hogy európai összehasonlításban irigylésre méltó a fővárosi közlekedés, az utazóközönségnek egészen más erről a véleménye. A kriminális körülmények valódi oka az, hogy a BKV évek óta jelentős forráshiánnyal küszködik. Jelenleg a legfőbb megoldandó feladat nem a kosz, nem a zaj, és még csak nem is a sorozatos késések megszüntetése, hanem a rendszer alapvető működőképességének - azaz a mostani színvonal - megőrzése. A közlekedési normatíva azonban - a törvényi kötelezettség ellenére is - kimaradt a 2004-es büdzséből. A téma súlyát mutatja, hogy még a koalíciós partnerek között is feszültséget szült a BKV talpra állításának szükségszerűsége. Demszky Gábor főpolgármester ugyanis határozottan arra szólította fel az SZDSZ-es képviselőket, hogy jelenlegi formájában ne szavazzák meg a jövő évi költségvetés tervezetét.


Kőéri Dávid
APEH a 21. században

Amennyiben a parlament elfogadja az új adózás rendjéről szóló törvénytervezetet, 2005-től már nem is kell adóbevallást készítenünk. Mintegy 1,7-1,9 millió önadózó helyett ugyanis maga az APEH számítja ki az éves adótételt. Ezzel együtt az APEH arra törekszik, hogy az eddig kísérleti jelleggel működtetett elektronikus adóbevallás 2006-ra minden adózóra kiterjedjen. 


Erdei Judith
Előnyben az informatikusok

Manapság egyre gyakrabban éri csalódás a fiatal diplomásokat, amikor az egyetem, főiskola végeztével elkezdik keresni a helyüket a nagybetűs életben. A megfelelő állás megtalálása egyre nehezebb, nem ritkán hosszú hónapok sem hozzák meg a várt eredményt. Lapunknak nyilatkozó szakértők azonban kitartásra buzdítják a fiatalokat. Általában száz önéletrajzot is el kell küldeni különböző vállalatokhoz, míg végre sikerrel járunk. 


Kovács Klára
Az álláskeresés nehéz ügy

Interjú Sattler Katalinnal, a Smaroglay és Tóth Személyzeti Tanácsadó Iroda senior tanácsadójával


Kardos Anikó
Történelmi csúcson az OTP

A kora őszi „esős” napok után megfordulni látszik a trend a nemzetközi értékpapírpiacokon, a héten valamennyi jelentősebb tőzsdeindex meredeken felfelé vette az irányt. Az orosz tőzsde ötéves csúcson van, de jelentős emelkedést mutatnak a sokáig gyengélkedő távol-keleti indexek is. Bár az Amerikában napvilágot látott beszerzési menedzser-indexek és munkanélküliségi adatok vegyes képet mutatnak, a dollár pedig három és fél hónapos mélypontra süllyedt az euróval szemben. A tőzsdék itt is erősödést mutattak, különösen a technológiai szektor teljesített jól. 


Háttér

Földeák Iván
Kisebbségek nagyító alatt

„Ne lőjetek arra a repülőre, amelyiken túszok ülnek” - Balogh Edgár, a romániai magyar irodalom nagy öregje, a Sarlós mozgalom egyik vezetője mondta ezt egy bizalmas tanácskozáson az Írószövetségben, valamikor az „antivilág” kellős közepén. Edgár bácsi azt is elmesélte: egészségügyi sétája abból állt, hogy hetente kétszer hajnalban kiállt a kolozsvári közért elé sort fogni, hogy megkapja a szellemi frissességéhez és munkavégző képességéhez elengedhetetlenül szükséges normatív babkávéadagot. Konspiráció - a cél érdekében.


Bugár Árpád, Pozsony
Fejcserés támadás

Az elmúlt héten leváltották Ján Mojzišt, a szlovák nemzetbiztonsági hivatal igazgatóját. Ezzel pont került egy, Mikulás Dzurinda kormányfő által kezdeményezett, a közvéleményt már jó ideje megosztó és izgató ügy végére. Ez a pont azonban korántsem megnyugtató, mert a leváltás körül kialakult hangulat, valamint a hátterében álló jelenségek inkább a kérdőjelek sokasodását eredményezik. A Mojziš-üggyel, illetve a korábbi és máig ható belső feszültségekkel, érdekellentétekkel a kormánykoalíciónak mostanra sikerült „ledolgoznia“ parlamenti többségét: kormányválság alakult ki. Mindez az EU-integráció küszöbén, amikor számos jelentős törvény elfogadásra, több fontos reform betetőzésre vár, aggodalomra adhat okot nemcsak politikai, de gazdasági vonatkozásban is. 


Feltárt gyenge pontok

Hétfő esti Újságíróklub Dési János műsorvezetővel, Avar János, Galló Béla és Németh Péter vendégekkel. Téma: előrehozott választás mint jelenlegi Fidesz-stratégia.


Hit és értékek

Grüll Tibor
Érték mérték nélkül

Silvio Berlusconi, az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő olasz miniszterelnök október 4-én, az európai kormányfők soros római értekezletén felvázolta vízióját a „szép új Európáról”, amelynek - szerinte - a világ nem kevesebbet köszönhet, mint magát a civilizációt. Ezzel egyidőben a Nobel-díjas magyar író, Kertész Imre a német egység ünnepe alkalmával mondott beszédében újból megkérdőjelezte az „európai kultúrfölény” mítoszát. 


Interjú

Tihanyi Péter
Beszélgetés Végh József túsztárgyalóval

- A támadás pillanatában és azt követően nem szabad megmozdulni. Ha tesz egy határozott mozdulatot, az oldalreflex miatt a gépfegyveres valószínű odanéz, és oda is tüzel egyet. Az elkövető is stressz alatt van, hiszen ritkán követ el ilyen bűncselekményt. Ilyenkor nem tudatos funkciók működnek nála, hanem ösztönös reflexprogramok. Egy erős, számára veszélyt jelentő ingerre azonnal reagál. Ha azt mondja, tedd föl a kezed, akkor jó, ha megkérdi tőle, pontosan hova tegye föl.


Külpolitika

Márer György, New York
Kalifornia izomlázban

Az utóbbi években a dolgok nem mentek valami jól Kaliforniában. Energiaválság ütötte fel a fejét, amelyet gazdasági pangás követett, majd adóemelések léptek életbe, óriási költségvetési hiányok keletkeztek, ráadásul elharapódzott a korrupció. Mindez alaposan felingerelte a választókat, és néhány aktivista ez év februárjában elhatározta, mozgalmat indít az immár második hivatali időszakát töltő Gray Davis kormányzó eltávolítására.


Hechs László
Figyelmeztetés Szíriának

A haifai étteremben történt merénylet után Izrael megkeményítette álláspontját a Szíria által támogatott terrorszervezetekkel szemben. Egy Damaszkusz közelében fekvő kiképzőtábor ellen légitámadást intéztek, az északi határán állomásozó csapatokat pedig teljes harckészültségbe helyezték.


Bádogemberek

A világ bádogvárosaiban élők száma megduplázódhat az elkövetkező harminc év során. Ma minden hatodik ember, tehát összesen mintegy egymilliárd ember él a világ valamely nyomornegyedében. 2050-re számuk elérheti a kétmilliárd főt - állítja az ENSZ e héten kiadott jelentése, mellyel a kormányok figyelmét kívánja felhívni a probléma súlyosságára.


Publicisztika

Csizmadia Ervin
Csalódott ország

A jövő év nagy eseménye lesz az egész magyar társadalom számára az Európai Unióhoz való csatlakozás. Egyelőre még szinte felmérni sem tudjuk, milyen változásokat hoz mindez az életünkbe, a mindennapjainkba. Úgy látom, ahogy közeledik a bűvös májusi időpont, egyre többet és többet hallunk majd a csatlakozásról. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy Magyarország milyen állapotban csatlakozik. A mostani belpolitikai légkör eléggé lehangoló, s csak találgathatunk, mikor, miért és hogyan változhat meg ez a helyzet. Az alábbiakban egyetlen szeletét vizsgálom a politikának, a hitelesség témáját. Úgy látom ugyanis, hogy az elmúlt hetekben szinte teljesen erről szól minden. De hogy máris lehűtsem a kedélyeket, mindjárt mondom: a hitelességgel kapcsolatban sem olyan egyszerű a dolog, mint ahogyan sokan gondolnák.


Riport

Hajdú Sándor, Somorjai László
Aranyláz és sárarany

Az arany mindig is izgalomba hozta az emberiséget, sőt valóságosan be lehet lázasodni tőle. Legalábbis ezt állítják többen, köztük nem kisebb híresség, mint Jack London az egyik regényében. De adunk riportalanyunk, K. Sándor véleményére is, aki titokban több mint harminc éve kutatja e nemesfémet Erdély hegyeiben. „Ezt a lázat, önkívületi állapotot, amely az arany bűvköréből fakad, akár orvosi eszközökkel is diagnosztizálni lehet” - állítja a kincskereső.


Sport

Erdei L. Tamás
Toney legyőzte példaképét

A múlt szombat éjjel a Las Vegas-i Mandalay Bayben James Toney nagy meglepetésre legyőzte a négyszeres nehézsúlyú világbajnok Evander Holyfieldet. Ezzel a győzelemmel Toney személyében olyan szereplő lépett a nehézsúlyú profi boksz porondjára, akivel mostantól minden világbajnoknak komolyan számolnia kell.


Munkatársunktól
Többfrontos harcban a liga

Nehéz idők járnak a Magyar Labdarúgó Ligára. Perben áll a nyáron „ejtett” Borsodi Sörgyár Rt.-vel, ráadásul összerúgta a port az MTV-vel is, miután az nem kívánt - megítélésük szerint - irreálisan magas összeget, 450 millió forintot fizetni a közvetítési jogokért.


Szabadidő

Makki Marie-Rose
Boldogság a megfázás ellen

A boldog és nyugodt emberek kevésbé kapják el az influenzát és a náthát, legalábbis ezt támasztják alá a kutatási tapasztalatok. 


Pécsi Tibor
Kaláka-péntek

A Gryllus fivérek, Dániel és Vilmos különleges műsort adnak október 17-én 19 órai kezdettel a XII. kerületi (volt MOM) Művelődési Házban. A koncert zenei anyaga közösen készített lemezeik dalaiból lesz összeválogatva. Hallhatóak lesznek a Biblia által ihletett Tizenöt zsoltár és a Hegyi Beszéd című lemezek anyagai, valamint a reformáció korának énekeit bemutató zenei anyag, a Mint a szép híves patakra… dalai is.


Ignácz Valéria
Fejedelmi Kakas

„Nem voltam szakmabeli, csak belevágtam a vállalkozásba, ami 1984-ben egyszerű borozóként indult” - emlékezett vissza a kezdeti időkre Bodó Ferenc, a Kakas étterem tulajdonosa, miközben végigvezetett minket a kellemes, mediterrán hangulatú, látványkerttel rendelkező vendéglőn. 


programajánló

Több, mint klezmer - a Sabbathsong színházi bemutatójára október 12-én, vasárnap 19 órakor kerül sor a Városi Színházban (VIII., Kálvária tér 6.). Jegyek 1000 forintos egységáron a helyszínen kaphatók. Az 50. Nemzetközi Vasútmodell Kiállítás és Verseny október 12-ig látogatható a Városligetben, a Közlekedési Múzeum Repülési Csarnokában. A seregszemlén húsz terepasztalon több mint hatszáz vasútmodell szerepel.


túraajánló
Tovább a cikkhez >>>

Színes

Újabb csodagyerkőc

-Pistike, te csak szorozzál, a jutalmon majd mi osztozunk!


DUMA PLÁZA

Mi vagyunk azok, akiktől a szüleink óva intettek minket.


McDonald s: bangkoki alternatíva

A miniszterelnök lánya ezentúl hamburgert árul suli után, hogy a fiatal lányoknak jó példát mutasson. Apját mélyen megrendíti, hogy már tizenhárom éves lánykák is áruba bocsátják testüket a bangkoki éjszakában, hogy pénzhez jussanak. A miniszterelnök megbeszélte a McDonald’s tulajdonosával, hogy vegyen fel részmunkaidőben fiatalokat - többek között az ő lányát is.


Teveszállítmány szárnyakon

A marokkói király bőkezű adományának köszönhetően januárban megjelenik Latin-Amerikában az első tevecsorda. Hetes csoportokban reptetik majd a marokkói légierő gépei a húsz tevét Peruba. A sivatag hajói a déli parton kötnek ki Ica provinciában. Az ajándék küldője úgy gondolta, nagy turisztikai vonzerővel rendelkeznek a kétpúpúak, s ahogy azt otthon is tették, új hazájukban is cipelhetik a kíváncsi látogatókat.


Jamie étterme bojkottálta Clintont?

Úgy tűnik, hogy még az USA előző elnökének tekintélyt parancsoló titulusa sem elegendő ahhoz, hogy garantálhassa számára az asztalfoglalás lehetőségét a nagy hírnévnek örvendő sztárséf, Jamie Oliver Fifteen elnevezésű londoni éttermében. Bill Clintonnak vissza kellett fordulnia a teltházas étteremből, mivel a személyzet még a lehetőségét is elutasította annak, hogy a jó nevű vendéglátóhely előzetes helyfoglalásokkal rendelkező állandó kuncsaftjaival konfrontáljon. Ugyanis a világszerte ismert fiatal sztárszakács nevével fémjelzett étterem akkora népszerűségnek örvend, hogy az idelátogatni vágyóknak már három héttel előre asztalt kell foglalniuk. Az Egyesült Államok előző elnöke épp londoni látogatása alkalmával szerette volna útba ejteni a sztáréttermet. Személyzetének egy tagja még csütörtökön feltárcsázta a Fifteen számát, hogy elintézze a kérdéses helyfoglalást a következő szombat estére.


Legyen világosság

Biztos, hogy az ön otthonában is van zseblámpa és gyertya egy esetleges áramszünet esetére. Ám ha a következő alkalommal kialszik a fény megtalálja-e a sötétben ezeket a segédeszközöket? Ezt elősegítendő, a svájci hadsereg késeit is előállító Victorinox nevű vállalat, zseblámpát épített be legújabb karóramodelljébe.


Tollhegy

Adománybehajtás

Tisztelt Szobota Zoltán Úr! Csak gratulálni tudok a Mindszenty zarándokházról írt cikkéhez, és hogy ezt fel merte vállalni. Sajnos, mi a Farkas úr úgynevezett „tisztességes” eljárásaiban személyesen is érintettek vagyunk. Miután édesapámat megalázták és kirúgták az egyházközségi tanácsból, átjelentkeztünk Szombathelyre. Ott nem kötik ki, hogy mennyit kell (!) fizetni, és az adományhoz sem küldenek kitöltött, 13 ezer forintos csekket.