Vissza a Hetek archívum borítólapjára
VII. évfolyam, 20. szám, 2003. május 16

Belpolitika

Szobota Zoltán
A tévében a helyzet változatlan

Sehogy sem akar összejönni a közszolgálati tévé feltámasztása, pedig pénz láthatóan rengeteg jut rá. Juszt László műsora leszálló ágban van, Friderikusz produkciója pedig tízszer annyiba került, mint az emiatt nélkülözött A Hét című hírmagazin, ráadásul a Nap-kelte stábjának segítségével is csak százezerrel több honpolgár bírta végigülni. Vásárhelyi Mária szerint pont ott kap gellert a dolog, hogy az érintettek - közszolgálatról lévén szó - nem a színvonal, hanem a nézettség felől közelítik meg a kérdést.


Sebestyén István
Civilekkel erősít a Fidesz is

Neves közéleti személyiségekkel erősíti sorait a Fidesz. Az Országos Választmány az elmúlt héten felvette a párt tagjai közé mások mellett Martonyi Jánost, az Orbán- kormány külügyminiszterét, Matolcsy György volt gazdasági minisztert, Mészöly Kálmán egykori válogatott labdarúgót, Cseke Péter színész-rendezőt, Jankovics Marcell filmrendezőt, Szokolay Sándor zeneszerzőt és Koltay Gábor filmrendezőt. A Hetek őket kérdezte a Fideszbe való belépésük okairól, illetve arról, mi a véleményük a párt megújulási folyamatáról.


Makki Marie-Rose
A tavasz tizenhét pillanata

- Tény, hogy április 7-8-án helyenként még összefüggő hótakaró volt hazánkban, aztán 15-e tájékán már 30 fok közeli lett a hőmérséklet. Ez kétségtelenül nagyon éles váltás, vagyis szinte kihagytuk a tavaszt. Magyarországon ez már többször is előfordult, nem minden évben persze, de a szélsőségesség földrajzi fekvésünkből is eleve adódik. Itt a Kárpát-medencében ugyan a húsz fok körüli májusi hőmérsékletet szoktuk meg, de az időjárás soha nem viselkedik szabályosan. Az idén nem jöttek be a fagyosszentek sem. Pongrác, Szervác, Bonifác, azaz május 12., 13., 14.-e körül ugyanis időnként még két méteres magasságban is előfordulnak fagyok. Az átmenet nélküli időjárás közvetlen oka most az volt, hogy a téli időszakban gyakori az erőteljes északi-északkeleti áramlás, amelyik fagyos, sarki levegőt szállít ide, s ez az idén még április elején is tartósan jellemző volt régiónkban. Aztán szinte minden átmenet nélkül az északi-északkeleti áramlásból hirtelen déli áramlással észak-afrikai, szaharai meleg, száraz levegő érkezett hozzánk. Hogy a nagy általános légkörzésben ezt a hirtelen váltást mi okozta, arra nincs közvetlen magyarázat.


Szilágyi Sándor
Nem most jöttünk a hathuszassal

A siófoki vasúti átjáróban történt busztragédia kapcsán a MÁV vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy egy darab vasúti átjáró sorompóval történő felszerelése 35 millió forintba kerül, más szakemberek 20-30 millióról beszélnek. Többek között ez az óriási költség akadályozta őket abban, hogy megvalósítsák a programot, amivel már eddig is sok ember életét meg lehetett volna menteni. Csillag István gazdasági miniszter intézkedett, s 500 millió forint áll a MÁV rendelkezésére e célból.


Munkatársunktól
Közös nyelv: a pénz

Régóta nem tapasztalt békében és egységben nyújtották be a parlamenti pártok azt a két törvényjavaslatot, mely lehetővé tenné, hogy - egyes számítások szerint - mintegy 500 millió forintot oszszanak szét a parlamenti frakcióval rendelkező pártok leendő alapítványainak. Bauer Tamás egykori szabad demokrata képviselő, aki korábban többször is a pártfinanszírozás jelenlegi gyakorlatának gyökeres megújítását szorgalmazta, képmutatónak és illetlennek minősítette a javaslatot. 


Hazafi Zsolt Földvári Katalin
Szolgálnak védetlenül

Lapunk információ szerint óriási a felháborodás rendőri körökben a kedden történt rendőrgyilkosság kommunikációja kapcsán, mivel a „hétköznapi nyomozók” szerint a golyóálló mellénynek nem szabadna az éles helyzetekben dolgozó, úgynevezett „forró nyomos” rendőrök eszköztárából hiányoznia. Mint mondták: olyan ez, mint az ejtőernyősnek az ejtőernyő, az újságírónak a diktafon, vagy éppen az orvosnak a szike. Kriminálpszichológusok arra hívták fel a figyelmet, hogy a rendőrgyilkosság a bűnözők újabb lélektani fordulatát, mondhatni „gonoszabbá” válását jelzi, hiszen az elmúlt tizenhárom évben rendőrt bevetés közben nem gyilkoltak meg.


Fókusz

Morvay Péter
Le a dervisekkel és a bürokratákkal

Kettős forradalmat hirdetett Izraelben a világi állam megteremtéséért és a pazarló állami bürokrácia felszámolásáért. Hatvanhét évesen kezdett el politizálni, és ma már Ariel Saron miniszterelnök helyettese és igazságügy-miniszter. Pártja, a Sinuj néhány év alatt tizenötszörösére növelte parlamenti képviselőinek számát. Joszef Lapid, akit világszerte mindenki csak Tomi Lapidnak hív, az elmúlt héten Budapesten járt. Az izraeli politikus nem hazudtolta meg újságírói múltját, és szinte nyomdakész stílusban, magyarul válaszolt a Hetek kérdéseire.


Gazdaság

Major Nóra
Lakáshitel-pingpong

A hét elején közismert napilapok ismét hátborzongató „fejleményekről” számoltak be a lakáshitelprogram változásait illetően. Most úgy tűnik, hogy az erre válaszul közzé tett kormányzati nyilatkozat pontot tett az ügy végére. Változtatások azonban biztosan lesznek. A konkrét döntések és időpontok azonban még hiányoznak. A Hetek kérésére Leitner József, a Nemzeti Lakásprogram Titkárság főosztályvezetője reagált az ismételten felhozott vádakra.


Erdei Judith
Itthon otthon vagyunk

„Itthon otthon vagyunk!” - ezzel a felkiáltással marasztal bennünket hazánk megismerésére a Magyar Turizmus Rt. új reklámkampányában. Talán néhányan már úgy döntöttek, ebben az évben nem akarnak hosszú külföldi utazásra indulni, csak néhány óra és a rácsodálkozás: ez is Magyarország! Összeállításunk azoknak szól, akiknek még nincs elképzelésük, merre induljanak.


Papp Gabriella
Fenyegetőznek a multik

Tony Blair és pénzügyminisztere, Gordon Brown „pillanatokon” belül harapófogóba kerülhet. Legkésőbb június 7-ig nyilvánosságra kell hozniuk az euró bevezetéséről szóló hatástanulmányt. A brit gazdasági sajtó tudni véli, hogy a szakemberek nem fogják támogatni a közös valuta szigetországi bevezetését. A multinacionális vállalatok - ezen, számukra kedvezőtlen döntésre készülve - példátlan összefogást tanúsítanak, és burkolt fenyegetést fogalmaztak meg a kormány felé. Közleményükben felszólították Tony Blairt, még ebben a parlamenti ciklusban kezdje el Nagy-Britannia csatlakozását az euróövezethez.


Kalmár Gabriella
Az OTP bolgár sikere

Megtörni látszik a március óta tartó emelkedő trend a nemzetközi részvénypiacokon, a kedvező vállalati eredmények miatt azonban a BUX felülteljesítette a külföldi indexeket. Kissé borúlátó hangulat uralkodott a New York-i tőzsdén, miután a Fed elnöke a gazdaság gyengülésének kockázatáról beszélt, bár az irányadó kamatlábat a testület változatlanul hagyta.


Kovács Tamás
Évzárás előtt

Közeledik 2003. május 31., az éves beszámoló és társasági adóbevallás leadásának határideje. A kettős könyvvitelt vezető társaságoknak éves beszámolójukat a cégbíróság mellett az Igazságügyi Minisztérium Céginformációs Szolgálatára is meg kell küldeniük közzététel végett. Az éves beszámolót a tulajdonosok részéről a taggyűlés fogadja el, amit a társaság a taggyűlési határozatok között adminisztrál. Az alábbiakban a társasági adókötelezettség csökkenthetőségének néhány legális módjáról adunk ízelítőt a teljesség igénye nélkül.


Háttér

Jó-e, ha milliárdos a miniszter? II.

Péntek esti sajtóklub Debreczeni József műsorvezetővel, vendégek: Katona Tamás történész, Lakner Zoltán politológus és Bod Péter Ákos közgazdász. Téma a kormányátalakítás.


Jó-e, ha milliárdos a miniszter? I.

Hétfői Újságíróklub Dési János műsorvezetővel, valamint Mészáros Tamás, Avar János és Bolgár György vendégekkel Gyurcsány Ferenc miniszteri kinevezéséről.


Kovács Klára Mód Julianna
Velencében lassan a víz az úr

Velence az Adria királynője, a lagúnák és a pompa városa, amely a világ minden tájáról, évről évre turisták millióit vonzza. A több száz éves patinás paloták és intézmények mind az egykori befolyásos, tengeri hatalmat birtokló városállam gazdagságát hirdetik, a valóságban azonban a pusztulás ereje szó szerint kikezdte a város alapjait. Amilyen egyedülálló technikai megoldások voltak szükségesek Velence létrejöttéhez, legalább olyan technikai csodára van szükség ahhoz, hogy ne vesszen véglegesen a hullámsírba. A lassú süllyedés mára kézzelfoghatóvá vált, ugyanis az elmúlt háromszáz évben közel fél métert süllyedt a város, s ezt a folyamatot eddig nem sikerült megállítani. Ha a felmerült megoldások nem vezetnének eredményre, száz év múlva Velence legmagasabb épületeinek tornyai jeleznék csak, hogy az ember egy városnyi területet elhódított a tengertől. 


Szlazsánszky Ferenc
Akik élesben szeretik

Miközben a parlamentben heves vita folyik arról, hogy küldjön-e hazánk békefenntartókat Irakba, talán kevesen tudják: a világ tizenhárom országában jelen pillanatban is 741 magyar katona teljesít szolgálatot különböző missziókban.


Hit és értékek

Hetek-összeállítás
Boldogok vagytok, ha

Irak, SARS, terrorizmus, ingadozó gazdaság, erkölcsi hanyatlás - az amerikaiaknak sok mindennel kell foglalkozniuk ezekben a napokban. A neves kaliforniai szociológus, George Barna kutatócsoportja által végzett legújabb felmérés alapján azonban az amerikai emberek nagy része meg van elégedve jelenlegi életminőségével.


Interjú

Tihanyi Péter
Siófok, Hotel Lido, május 8-a csütörtök. Reggel hét óra

A Lido német vendégei reggeliznek. Egy igazi magyaros program zárja balatoni kirándulásukat: puszta-parti. Házi pálinka, bogrács, pogácsa, menyecske, kocsizás. Nyolc vendég nem megy a többiekkel, a szállodában marad, mert drágállja a program árát. Negyedkilenckor nevetgélve szállnak fel a buszra, a hangulat is, az idő is pazar. Tervezgetnek. Fél kilenckor elindul a busz. Háromnegyed kilenckor a legtöbben halottak.


Külpolitika

Széchey Noémi
A nagy francia nyugdíjforradalom

Egyre nyíltabban beszélnek az Európai Unió országaiban arról, hogy az elöregedés és a népességcsökkenés miatt a jóléti állam alappillérének tartott nyugdíjrendszer gyökeres reformra szorul. Két hete Ausztrián söpört végig a munkavállalók tiltakozáshulláma, az elmúlt napokban pedig Franciaország több városában vonultak utcára százezrek, hogy tiltakozzanak a nyugdíjreformok ellen. Jean-Pierre Raffarin miniszterelnök így üzent vissza a tüntetőknek: „Franciaországban nem az utca kormányoz.”


Márer György New York
Twister a valóságban

Az eddigi egyik legsúlyosabb „tornádójárás” sújtja május eleje óta az Egyesült Államokat. Az elmúlt hét csütörtökén Oklahoma City Moore nevű külvárosában tornádó pusztított, és százmillió dollárt meghaladó anyagi kárt okozott, de szerencsére halálos áldozatokat ezúttal nem követelt, szemben a néhány nappal korábban tomboló forgószelekkel. 


Vagyim Arisztov
Fekete hétfő Csecsenföldön

„Fekete hétfő” - így jellemezte május 12-ét az orosz média. Ez volt az oroszok által annyira kedvelt májusi ünnepek utáni első munkanap. Elseje és másodika volt a Tavasz és a Munka Napja (azelőtt a Dolgozók nemzetközi szolidaritásának ünnepeként jegyezték), míg kilencedikén Oroszország fasizmus feletti győzelmét ünnepelték. A Győzelem Napjának ünneplése gyakorlatilag vasárnapig eltartott - hétfőn pedig máris egy másfajta háború került a figyelem központjába: a terroristák hadviselése a békés civilek ellen...


Hetek-összeállítás
Halálgyár Szaud-Arábiában

A hét eleji rijádi öngyilkos merényleteknek harmincnégy különböző nemzetiségű halálos áldozata és közel kétszáz sérültje van a szaúdi belügyminisztérium jelentése szerint. A négy próbálkozásból háromszor tudták a merénylők céljukat elérni, akik külföldiek lakta lakótömböknek vezették neki robbanóanyaggal megrakott gépkocsijaikat. A precízen összehangolt akció szakértők szerint az al-Kaida terrorszervezet kézjegyét viseli magán. Az üzenet egyértelműnek tűnik a közel-keleti körútján éppen akkor Rijádba érkezett Colin Powell amerikai külügyminiszter felé: a háborúnak még közel sincs vége.


Hetek-összeállítás
Egy megrögzött hazudozó ámokfutása

„Ez volt a New York Times Csernobilja” - nyilatkozta Paul Levinson, a Fordham Egyetem kommunikációs tanszékének vezetője a Reuters hírügynökségnek, miután a liberális-baloldali újságírók által Magyarországon is etalonnak tekintett napilap elismerte: egyik riporterük sorozatosan képzelt történeteket, kitalált interjúkat vagy más újságokból lopott cikkeket jelentetett meg.  A szélhámos fiatalember írásait szerkesztői annak ellenére nem ellenőrizték, hogy a laphoz olvasói levelek sokasága érkezett többek között olyan állítólagos interjúalanyoktól, akik sohasem találkoztak a New York Timesnál szédületes újságírói karriert befutó 27 éves fekete sztárriporterrel, Jayson Blairrel. A napilap most a sajtótörténetben példátlan módon a tavaly október óta megjelent 36 cikkével kapcsolatban kényszerült egyszerre helyreigazítást közölni.


Riport

Hajdú Sándor
Nem játék határokkal

Az Európai Unió tagországai 1985-ben a luxemburgi Schengenben írták alá azt a megállapodást, amelynek értelmében az Európai Unión belüli belső határok ellenőrzése megszűnt. Az egyezmény ténylegesen 1990-ben lépett érvénybe: azóta szinte teljesen eltűntek a határok, az unión belül ma már csupán Nagy-Britannia és Írország nem része a schengeni térségnek. Magyarország 2004-es csatlakozásával hazánk jelenlegi déli és keleti határszakaszai válnak az unió külső határává, ebből kifolyólag a magyar határőrség jelentős technikai fejlesztésekre kényszerült. 


Vizin Balázs
Adrenalin a ralin

A tavasz beköszöntével nem csak a medvék ébrednek fel és hagyják el barlangjukat. Ilyenkor a több ezer köbcentis gépállatok is megújult erővel törnek ki garázsaikból, hogy minnél nagyobb babérokhoz juttassák gazdáikat. Míg egyesek a nagy melegben a telekre járnak, vagy pecabottal a kezükben halastavak mellett hűsölnek, másoknak a sportautók döngetésekor keletkező menetszél hoz felfrissülést.


Sport

Mondovics Gábor
Ismét leégett a Boston Celtics

Folyik a csata az aranygyűrűért. Mondhatni, eddig szinte meglepetés nélkül zajlottak a mérkőzések. Egy kivétellel. A patinás Boston Celtics, az NBA-ben legtöbb bajnoki címmel büszkélkedő csapata, húsz év után szenvedett igen csúf vereséget, és ezzel kiesett a hőn áhított elsőségért folytatott küzdelemből - összesen harmadszor verték meg őket 4:0-ra.


Hetek-összeállítás
Régi fényében az AC Milan

Nyolc év vegetálás után került a legnevesebb európai kupasorozat döntőjébe az AC Milan labdarúgócsapata. A kilencvenes évek sikercsapatát olyan nagy nevek fémjelezték, mint Van Basten, Rijkaard vagy Gullit, a mai csillagok (mint például Sevcsenko, Inzaghi, esetleg Rivaldo) pedig arra készülnek, hogy 1994 után újra elhódítják a Bajnokok Ligája trófeáját. Az elődöntőben a városi rivális, az Internazionale sem állhatta útját Maldiniéknek.


Szabadidő

Tömeges a visszérbetegség

Egy felmérés szerint a népesség húsz százalékát érintik a vénás betegségek. Elsősorban a 30-40 év feletti nők veszélyeztetettek.


Bárdos Róbert
A Nap könnyei

Amerikai akcióthrillerként fut Bruce Willis legújabb, idei mozija, a Nap könnyei. A világ bármely konfliktusos országában igazságot osztó, felszabadító, hős amerikai hadsereg sajátos reklámfilmjén nemcsak a Nap sír, hanem a néző is majdnem. Mert attól, hogy akciófilmről van szó, meg mi tagadás, áttételesen az iraki kérdésről is, attól lehetne akár izgalmas és árnyalt is a mondanivaló - ami e nélkül is van benne bőven, sajnos.


Ez igen jó

Krízia vendéglő. Olasz étterem, hangulatos pincehelyiség, mediterrán klíma. És pizza meg tészta? Nem! Igaz, az étlapon van egy-két tészta, de nem az előfőzött, védőgázas, magyar változatok. Az étlap nem hosszú, de egy hely nem a kínált ételek sokaságától lesz jó. Van heti ajánlat, az itáliai szezonnak megfelelő! Bevezetőül egy könnyű friss saláta, öntettel és mozarellasalátával. Minek ide a kimért stílus, a hely könnyed. És az előételek?


Lehet mozdonyt vezetni

Élménytelinek ígérkezik az idei gyermeknap május 25-én, vasárnap az immár harmadik születésnapját ünneplő Vasúttörténeti Parkban, Európa legnagyobb szabadtéri, interaktív vasúti múzeumában. Az egésznapos rendezvényen a gyerekek vezethetnek mozdonyt, a jutalom egy névre szóló „tiszteletbeli mozdonyvezetői oklevél”, a bátrabbak erejüket is kipróbálhatják a kézihajtányon.


Portugál hétvége

Május 23-án és 24-én a portugál kultúrával ismerkedhetnek az érdeklődők Budapesten, majd ezt követően Szekszárdon. A programok a fadokoncertek köré szerveződnek. A portugál kultúra szimbóluma, a világszerte népszerű zenés műfaj a szélesebb közönségnek Wim Wenders filmjéből vagy a Duna Televízió által sugárzott Madredeus-koncertfilmből is ismerős lehet.


Színes

Kutyaharapást szőrével

A macskaszőr és a kutyaprém egyre kelendőbb importcikknek számít egész Európa-szerte. Míg az előbbi kiválóan kúrálja a reumás tüneteket, addig az utóbbit más állatok bundájaként kínálják mint egzotikus prémeket - tárta a nyilvánosság elé a BBC News.


DUMA PLÁZA

Nincs hópehely, amely felelősnek érezné magát a lavináért. Stanislaw J. Lec


Lapos az új cipőtrend

A cipődivat nagy tervezőinek jóvoltából a hölgyeknek most lehetőségük nyílik arra, hogy megszabaduljanak tűsarkú topánkáiktól. Az idei szezon divatja ugyanis a teljesen lapos sarkú „balerina” lábbeli lesz.


Aki legyőzte Robert de Nirót

A Channel 4 tévécsatorna arra volt kíváncsi, hogy melyik színész kerül be az első tíz helyezett közé a száz legjobb film főszereplője közül.


Nem csizmás, de háztulajdonos

Tinker (Kontár), az egykor hajléktalan cicus, ma egy több mint félmillió dollár értékű londoni ház szerencsés örököse. Jótevője, Margaret Layne, egy mérnök tavaly elhunyt özvegye, nem csupán harrowi Suffolk Street-i otthonát hagyta kedvencére, de százezer fontnyi gyámsági alapot is, amivel a szomszéd nyugdíjas házaspár, Ann és Eugene Wheatley rendelkezik Tinker haláláig.


A Mount Everest és meghódítói

Ötven évvel ezelőtt - 1953. május 29-én - sikerült az embernek meghódítania a világ legmagasabb hegycsúcsát. Edmund Hillary és Tenzing Norgay voltak az elsők. Utánuk 63 nemzet mintegy 1200 hegymászója jutott föl a csúcsra. Mi kell ahhoz, hogy ott állhasson valaki a világ tetején?