Vissza a Hetek archívum borítólapjára
VII. évfolyam, 9. szám, 2003. február 28

Belpolitika

Hajdú Sándor, Hazafi Zsolt
Magányos harcos

Az SZDSZ-re jellemzően a kongresszust megelőző utolsó napokban is belső vitáktól hangos a párt. Kuncze Gábor pártelnök szerint ez szombaton, a küldöttgyűlésen fog kicsúcsosodni, de reméli, hogy ez az esemény pontot tesz majd a nézeteltérések végére. Politikai elemzők szerint az SZDSZ helyzete a jelenlegi kétpártrendszerű belpolitikai struktúrában szinte megváltoztathatatlan. Akármilyen reformfolyamatok zajlanak le a párt vezetésében, az SZDSZ-nek egyszerűen nincs tere, választói támogatottsága a növekedésre - vélekednek. Mindeközben az MSZP-nek nagy szüksége lenne, hogy a német zöldek mintájára mindig „kéznél legyen” egy szövetséges a mérleg nyelveként. 


Hetek-összeállítás
Pengeváltás

El kell bontani a Terror Háza Múzeum homlokzatához illeszkedő pengefalat - erről szerda délutáni rendkívüli ülésén, az ellenzéki képviselők kivonulása után, hét MSZP-SZDSZ képviselő szavazatával döntött a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága. 


Ölt a drogos fiatal

„Bekattantam” - ezzel tudta csupán indokolni tettét az a férfi, aki a múlt héten egy átdrogozott éjszaka után - a rendőrség gyanúja, illetve saját beismerő vallomása szerint is - meggyilkolt egy evangélikus lelkésznőt. A hátrányos helyzetű, nem egyszer büntetett előéletű személyeket istápoló áldozat saját lakására engedte be gyilkosát. 


Munkatársainktól
Felgyorsult MSZP

Mindenki elégedettnek látszik a szocialisták háza táján a Kiss Elemér-ügy gyors megoldása kapcsán. A válság nem húzódott el, sőt egyes vélemények szerint a Medgyessy-kormány győztesen kerülhet ki az ügyből, ráadásul a párt tagsága is úgy érezheti, hogy „visszavette a kormányt”. Bár vannak, akik az ügy mellékhatásaként elképzelhetőnek tartják, hogy „ellenzéki vadászat” indulhat kormánypárti politikusok ellen, hiszen a Fideszhez közeli lapoknak - amelyek kirobbantották a botrányt - egy hét alatt sikerült megbuktatniuk egy minisztert. 


Sebestyén István
Láthatatlan légió

„Az átlagpolgár semmit nem fog érzékelni abból, hogy Magyarországon NATO-szállítmányok haladnak át” - közölte lapunkkal Matyuc Péter, a honvédelmi tárca kommunikációs igazgatója. Az Országgyűlés egyhetes huzavona után a napokban döntött arról, hogy áthaladhat hazánk területén a Törökország védelmét szolgáló szövetséges transzport. A döntés azért most született csak meg, mert előzőleg az ellenzék, elsősorban a Fidesz feltételt szabott az engedély magadásához.


Életmód

Ignácz Valéria
Ez itt a reklám helye
Beszélgetés Geszti Péterreli

A hazai gegmanként emlegetett Geszti Pétert műfajilag nehéz behatárolni. A zenészt, műsorvezetőt, szinkronhangot, üzlet- és reklámszakembert, egyszóval tevékeny médiamunkást sikeres és sokat támadott politikareklámozó aktivitása után a televízió is újból megkörnyékezi. 


INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

Fókusz

Szlazsánszky Ferenc, Somorjai László
Médiaarrogancia

Miközben Orbán Viktor vasárnap arról beszélt, hogy „a sötétség ellen nem fegyverrel, hanem fénnyel lehet harcolni”, sajtóklubos famulusai - Bayer Zsolt, Bencsik András, Lovas István és a többiek - a „büdös, retkes, ótvaros kommunisták” megdöntésének újabb módszerével kísérleteznek: a csatlakozás ellen kampányolva abban bíznak, hogy egy elutasító népszavazási eredmény hatására megbukik a kormány. Új jelenség a jobboldalon, hogy szűkebb körben egyre gyakrabban éri bírálat Orbánt, mert mind többen érzik úgy, ideje volna túllépni a „választási csalás történt” témakörén.


Busa Viola
Európai időhúzó

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia Spanyolországgal karöltve olyan új határozattervezetet nyújtott be az ENSZ számára, amelynek elfogadása gyakorlatilag nemzetközi zöld jelzést jelentene az Irak elleni katonai csapás megindításához. Ezzel egy időben ugyanakkor a Fehér Ház európai „ellenlábasai” is benyújtották a maguk közös „ellenjavaslatát”. A részletes memorandum formájában megfogalmazott francia-német- orosz előterjesztés meghosszabbítaná a Szaddám Huszein számára biztosított időt és így a fegyverellenőrök mandátumát is. A Biztonsági Tanács várhatóan csak március 7-e után szavaz majd az amerikai-brit javaslatról, Hans Blix, a fegyverellenőrök vezetője ugyanis ekkor számol majd be arról, milyen együttműködést tapasztalt Irak oldaláról.


Szaddám: Itt fogunk meghalni

A CBS televíziónak a héten adott exkluzív interjúban Szaddám Huszein iraki elnök elmondta, hogy inkább meghal, mint hogy száműzetésbe menjen. Huszein tagadta, hogy kapcsolatban állna Oszama bin Ladennel, és jelezte, hogy egy amerikai támadás esetén nem gyújtaná fel az iraki olajmezőket, és más szabotázst sem követne el. Ugyanakkor a CBS-nek nyilatkozó iraki tudósok ennek ellenkezőjét állítják (lásd keretes írásunkat).


Gazdaság

Major Nóra
Újra hódít a belváros

Továbbra is csökkenő trend jellemzi a fővárosi ingatlanpiacot - derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt. és a Wallis Ingatlan Rt. közös jelentéséből. A felmérés szerint a korábbi évekhez képest összességében visszaesett a budapestiek agglomerációs kedve. A lakásvásárlások és irodabérletek tekintetében is újra felértékelődnek az olyan praktikus szempontok, mint a városközpont gyors elérése, a könnyű megközelíthetőség és a kiépített infrastruktúra. A szakértők 2003-ra mérsékelt, 4-5 százalékos áremelkedést prognosztizálnak. 


Ignácz Valéria
Kihívások és lehetőségek a vállalatok számára

Bár tizenkét éve hallhatjuk, hogy csatlakozunk az Európai Unióhoz, azonban bő egy évvel a rajt előtt sem a szakemberek, sem a vállalkozók nem rendelkeznek a szükséges információkkal. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felmérése szerint a vállalkozók nagy része tájékozatlan, és felkészületlennek tartja magát.


Geszti Sándor
Háborús gazdaságtan

A háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz - mondta Montecuccoli. A jelenleg egyre valószínűbb Irak-ellenes háborúval sem lesz máshogyan, azonban - ha valóban rövid lesz, és nem terjed Irakon kívülre - hosszabb távon jócskán hozhat a világgazdaság konyhájára. Egy biztos: a valószínűleg százmilliárd dolláron felüli számlát most jórészt az USA lesz kénytelen állni, szemben az 1991-es hathetes Öböl-háborúval, amelynek 80 milliárd dolláros számláját nagyrészt Amerika szövetségesei (egyes arab országok és Japán) fizették.


Major Nóra
Jól irányzott adófelajánlások

Minden évben az adóbevallások benyújtásának közelségét jelzik az újságok címlapjain, illetve az utcai plakátokon elszaporodó „Ajánlja fel adójának 1 százalékát!” kezdetű felhívások. Az évek óta sikeresen működő 1+1 százalékos felajánlási rendszer tulajdonképpen az adakozás egyik legegyszerűbb formája. A civil szférának, az egyházaknak, illetve a kiemelt költségvetési előirányzatnak juttatott adószázalékok nem jelentenek plusz terhet az adófizetőknek. Érvényes rendelkezés hiányában ugyanis ez az összeg a megszokott helyén marad - vagyis az államkasszában. Cikkünk azokra az apró, de nem elhanyagolható részletekre, hibákra hívja fel a figyelmet, amelyek miatt az APEH nem fogadja el a felajánlásokat. 


Acsai Anikó
Könyvelési botrány az öreg kontinensen is

Újabb mélypontra, hat éve nem látott szintre csökkentek az európai részvényindexek. Az amúgy sem rózsás hangulatnak nem tett jót a holland Ahold kereskedelmi lánc bejelentése, miszerint a cég az elmúlt két évben 500 millió dollárral több nyereséget mutatott ki a valóságosnál. A cég vezetése távozni kényszerült, a részvények elvesztették értékük kétharmadát. Amerikában mérsékeltebb volt az áresés, bár a makrogazdasági adatok - a termelői árindex, a munkanélküliség és a külkereskedelmi mérleg hiánya - mind gyengébbek lettek a várakozásoknál, a fogyasztói bizalom pedig 9 éves mélypontra süllyedt. 


Háttér

Hetek-összeállítás
Sztálin és az X-nap

Az ötven éve elhunyt Sztálin élete utolsó heteiben arra készült, hogy a nagyvárosok főterein végrehajtott nyilvános kivégzésekkel adja meg a jelzést a Szovjetunióban élő zsidóság tömeges deportálásához - mondta el visszaemlékezéseiben Nyikolaj Bulganyin egykori szovjet miniszterelnök az 1953-as antiszemita orvosperek történetét feldolgozó Jakov Etinger filozófusnak. Az országos leszámolás nyitányát - az X-napot - titokban készítették elő, de a pogrom kezdete előtt néhány nappal a diktátor váratlanul meghalt. 


Makki Marie-Rose
Anyám, anyám, te mindenem

A mai huszonévesek többsége egy hosszúra nyúlt kamaszkor éveit éli, a felnőtt- és a gyermeklétnek jóformán csak az előnyeit élvezve. A szülői kötődés igen erős, a statisztikák szerint kétharmaduk elsőrendű, gyakran egyetlen bizalmasa az édesanyja. A jelenség hátterében egyrészt a hosszúra nyúlt diákélet, másrészt az érdemi kortárskapcsolatok hiánya, a korán kezdődő elmagányosodás áll. A baráti vagy partnerkapcsolatok, esetleges házasságok ma csekély érzelmi támaszt nyújtanak a fiataloknak, ami különösen megnehezíti a szülőktől való elszakadást. 


Vagyim Arisztov
Oroszország hadserege és Dzsugasvili generalisszimusz

Február 23-án az orosz emberek hagyományosan a Honvédők Napját ünneplik; valamikor ez a Szovjet Hadsereg Napjaként volt ismeretes. Az új név látszólag szakított a szovjet múlttal, ám a legfontosabb évszám mégis 1918 maradt: ekkor történt, hogy a bolsevikok, miután szétrombolták az addigi Orosz Hadsereget, a hatalmukat veszélyeztető németek miatt újat voltak kénytelenek szervezni. 


Oleg Bondarenko, Novosztyi
Ketten a pácban

Az SZKP és a szovjet kormány Sztálin haláláról 1953. március 5-én kiadott közös közleményében „Lenin legközelebbi harcostársának, hű tanítványának, az emberiség óriási lángelméjének” jellemezte. A „népek atyjának” temetése is ennek megfelelő volt. A Szakszervezetek Háza oszlopcsarnokában három napig búcsúztak a ravatalon fekvő tetemtől, majd ágyútalpon, lövegek díszsortüzei közepette szállították a Vörös térre, és helyezték el a Mauzóleumban Lenin mellé. 


Hetek-összeállítás
Drogstop

Az ENSZ most közzétett jelentésében riadót fújt az eurodrognak tekintett extasy-tabletták ügyében, és bírálja a könnyű drogok liberalizációját. Kutatási eredmények szerint Magyarországon az elmúlt évben nőtt a marihuánafogyasztás és a party-drogok használata, és emelkedik a kokainfogyasztás is.  Nem a termelők vagy a termelő országok húznak nagy hasznot a kábítószerekből, hanem az illegális kereskedők. A termelés destabilizálóan hat az érintett országokra, és a könnyű drogok liberalizálása aláássa a cannabis termelése elleni harcot - ezek a fő megállapításai az ENSZ Nemzetközi Kábítószer-ellenőrzési Tanácsa (INCB) idei jelentésének. A jelentés első ízben foglalkozik behatóan a kábítószer-kereskedelem gazdasági és politikai kihatásaival, s arra következtet, hogy a felhasználók által drogokra költött összeg mindössze egy százaléka jut az alapanyagokat termelő parasztoknak, a többi az illegális kereskedelmi lánchoz kerül. 


Szabó Ibolya Anna
Diéta názáreti módra

A történelem legegészségesebb diétája talán még segíthet az amerikaiakon - véli dr. Don Colbert, aki szerint a kilókkal folytatott örök harcban Jézus hozhat megoldást. Kenyér, hal, víz és bor ihlette diétáját Mit enne Jézus? című könyvében adta közre az amerikaiak okulására. A mű felkerült a sikerlistákra, de van olyan felekezet is, ahol indexre tették.


Hit és értékek

Szobota Zoltán
A lelkiismeret hangja

Amerikát nem szívelni tulajdonképpen eurokonform. Sőt, mostanra mindkét politikai oldal szélének aktivistái - retorika szintjén legalábbis - egymásra találtak a közös ellenség megfogalmazásában. Főbb vádpontjaik: liberalizmus, kapitalizmus, zsidó tőke és befolyás, katonai agreszszió, tömegkultúra és szektainvázió. Miközben a háborúellenes Németország egyik vezető hetilapja, a Der Spiegel Bush elnök és az amerikai nép egy részének elkötelezett bibliai hitét, illetve az ebből fakadó elhivatottság-tudatot erőteljes szkepticizmussal mutatja be, addig az európai nyilvánosság előtt tabutémának számít például az ugyancsak békepárti francia elnök boszorkányokkal és varázslókkal fenntartott kapcsolata. „A szélsőjobb és a szélsőbal ideológiájának mostani fura egymásra találását az Amerika-ellenességben nem is annyira Amerika külpolitikájával, hanem inkább legszebb hagyományával, a liberális demokráciával magyarázhatjuk” - véli Ludassy Mária filozófiatörténész. A 18. században ugyanis két ország két forradalma, az amerikai és a francia volt az, amelyik az emberi jogok deklarációját tette meg nemzeti alkotmányának. Ez a gesztus pedig már önmagában azt jelentette, hogy amit ők megfogalmaztak saját nemzeti alkotmányuknak, azt az egész emberiségre nézve érvényesnek tartották. Nyilvánvalóan ez már akkor mindazon nemzeteket provokálta, akik úgy vélték, hogy egyetlen magát haladónak gondoló államnak sincs joga megszabni például azt, hogy náluk is ugyanolyan vallásszabadság legyen, mint Amerikában. Ez a mozzanat - állítja Ludassy Mária - egy hagyományos motívuma annak, ahogyan a régi kontinens régi rendjei figyelik az egyéni szabadság és a személyes szabadságjogok hazáját. 


Külpolitika

Péterfi István
Meddig bírja Irak?

Sűrűn hallani nem túl udvarias jelzőket a készülődő háború kapcsán: hülyék az amerikaiak? Ha lecsupaszítjuk, ma ez az alapkérdés, különösen Európában: minek akar az USA megharcolni egy felesleges háborút? Miért olyan elbizakodott, hogy a világ csendőrének vagy jótündérének hiszi magát? Mi hajtja igazából, ha igaz, hogy az iraki olajat az irakiak birtokában hagyja a háború után? Mi ez az idealista őrület a világ jövőjéről, biztonságáról? Nos, az elmúlt húsz év őszinte végiggondolása után mi, magyarok, tényleg nem mondhatjuk, hogy hülyék az amerikaiak. De mi, európaiak, esetleg inkább mutatkozhatunk hülyéknek - mostani reakcióink alapján, történelmi távlatokban.


Hechs László
Dacszövetség

Izraelben Ariel Saron miniszterelnök jobbközép kormányt alakít, miután a nemzeti egység megteremtésére irányuló minden kísérlete kudarcba fulladt. Az Amram Mitzna vezette Munkapárt ugyanis választási kampányfogássá emelte, hogy semmiképpen sem csatlakozik a Likud vezette kormányhoz, és e döntése mellett önpusztító következetességgel ki is tartott.


Márer György, New York
Fenntartások Irán iránt

Az elmúlt hét péntekén Iránban járt dr. Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia Hivatal feje, hogy felmérje az ott folyó nukleáris program helyzetét. Küldetésének keretében látogatást tett egy ipartelepen Natanz város közelében, ahol egész sereg urániumdúsításra alkalmas gépi berendezést talált. Fel is támadt benne az aggodalom, hogy Teherán komoly előrehaladást tett az atomfegyverek gyártása felé. Ez volt egyébként az első eset, hogy ezen a színhelyen fegyverzetellenőrök jártak. 


Publicisztika

Siposhegyi Péter
Szent emberek ellenfényben

A téma a reverenda alatt hever. Megfelelő hosszú reverenda sarokba söpri néha, aztán előkotorja néhány liberális újságíró, hogy visszaseperje néhány úgynevezett konzervatív. A téma örökzöld, mint kora tavasszal a fű. A téma látszatra csak néhány embert érint, valójában nagyon sokakat. Ebben (egy olyan címre kézbesítve, ahol amúgy lakom, de nem szerepel lakhelyként semmilyen iratomban) két számomra ismeretlen jogász arról értesít, hogy a különösen fontos személyek átvilágítása során engem is átvilágítottak, de semmilyen adatra nem bukkantak. Kérik, ha fellebbezni szeretnék, tizenöt napon belül megtehetem. Elgondolkodtam az ajánlaton. Végtére is egy életen át viseltem annak hátrányait, hogy nemet mondtam egy úrnak, aki be akart szervezni, miközben néztem, milyen jó azoknak, akiknek nem volt akkora undoruk a dologtól. Nem a késői diktatúrában. Most. Aztán rájöttem, most már hiába kérnék papírt arról, hogy igen, én is besúgó voltam, ez a hajó elment. Nem lettem tagja annak a kivételezett körnek, melynek tagjai tudnak egymásról, amely kör azóta is... de nem erről szeretnék írni.


Csizmadia Ervin
A kétblairrendszer

Most, hogy elhangzottak az országértékelő beszédek és megtörténtek a Medgyessy-kormányon belül az első komolyabb személycserék, nyugodtan mondhatjuk: lezárult egy korszak a hazai politikában. A Medgyessy-kabinetnek is szembe kellett néznie a demokrácia olykor kérlelhetetlen működési logikájával: ha egy miniszter bármilyen okból gyanúba keveredik, a kormány számára nem sok alternatíva marad, jobb, ha gyorsan, zökkenők nélkül megválik tőle. Azt hiszem - de lehet, hogy tévedek - Kiss Elemér lemondásának (vagy inkább lemondatásának) komoly szerepe lehet abban, hogy beálljon a demokrácia „normális” rendje; a kormánykoalíció megtapasztalhatja az első kudarcot, az ellenzék pedig - a tavalyi elvesztett választások után - némi sikerélményt élhet át. Lélektanilag talán éppen egy ilyesféle eseménynek kellett történnie ahhoz, hogy többé ne a tavalyi választások körül forogjon az ellenzék. Orbán Viktor minapi, a Terror Háza Múzeum előtti beszédében nem véletlenül már csak „áttünedezett” a tavalyi választások elvesztésére való utalás. Az ellenzék talán most válik tényleges, előretekintő ellenzékké. Ténylegesen működni kezdhet az a bizonyos - sokak által erősen opponált - „kvázi kétpártrendszer”.


Sport

Mondovics L. Gábor
Két perc játék, egy gól

Az időjárás még némileg fagyos - annyira, hogy a Milan mint vendég egy órával hamarabb kezdte a mérkőzését, hogy a jobb időhöz szokott játékosok ne fagyjanak oda a pályára - de a gyepen már sokkal forróbb a helyzet.  A tét a továbbjutás.


Torino: füstbe ment meccs

Az olasz futballszövetség fegyelmi bizottságának döntése értelmében a Torino soron következő öt hazai mérkőzését nem játszhatja saját stadionjában. A szigorú büntetést azt követően szabta ki a szövetség, hogy a hét végi Torino-AC Milan mérkőzésen a hazai szurkolók a második félidőben saját kezükbe vették az események irányítását. A mérkőzés „végeredménye”: közel ezer összetört szék, összesen harmincezer euró kár, illetve 0-3.


Sebestyén István
Nemzetközi kupaszereplések: nekünk nyolc

Kiválóan szerepeltek a nemzetközi női kézilabdakupákban érdekelt magyar csapatok az elmúlt hét végén. A BL-ben, a KEK-ben és az EHF-kupában szereplő gárdáink egyaránt a legjobb nyolc közé jutottak.


Szabadidő

Mód Júlia
A Nagytétényi Kastélymúzeum

Nagytétény Budapest XI. kerületének része. Ez a terület már az ókortól lakott volt, egy római katonai erőd - Campona néven - állt itt. Nevét később az itt letelepedő földbirtokos Tétény családról kapta, akik a 13. században egy római villa romjain építettek fel egy, a mai kastély magvát alkotó gótikus várkastélyt. Ez a középkori kastély az évszázadok során többször átépült és tulajdonost cserélt. A kastély a 18. század folyamán nyerte el jelenlegi formáját, akkor vált a magyar késő barokk építészet egyik kiváló alkotásává.


Bóza András
A néma levente

1936-ban volt Heltai Jenő A néma levente című vígjátékának fergeteges premierje, s azóta a világ számos országában nagy sikerrel játszották. Most visszatért első dicsőségének színhelyére, a Magyar Színházba. A darab története Mátyás király idejében, az első felvonás erejéig Itáliában játszódik. Mátyás hadnagya, Agárdi Péter itt van követségben, és beleszeret egy fiatal özvegyasszonyba, Ziliába. Feleségül kéri, de az hajthatatlan. Búcsúzóul egy csókot kér, és Zilia nagy árat szab: Agárdi Péter három évig nem szólalhat meg. Második felvonás másfél évvel később, Hainburg várában. Zilia hírét veszi, hogy Mátyás hadnagya néma, és a király tízezer aranyat ad annak, aki meggyógyítja, viszont aki kudarcot vall, annak a bakó lemetszi a fejét. Zilia elhatározza, hogy feloldozza Néma Pétert ígérete alól, és megszerzi a pénzt. Ám Agárdi Péter megtartja ígéretét…


Brit filmnapok Budapesten

Február 21-26-ig brit filmnapokat rendeztek Budapesten a Toldi Moziban. A közönség a 2001-es és 2002-es év legjobb alkotásaiból csemegézhetett. A könnyedebb stílus egyik reprezentánsa Danny Boyle, aki egyik mozijában a porszívóügynökök hányatott sorsát vitte vászonra. Az angol filmgyártásban nagy hagyományokkal rendelkező szociodrámát Dominique Savage megrázó műve képviselte, a Nyakló nélkül (Out of control). A tavalyi Edinburgh-i Filmfesztivál díjazott műve valódi katarzissal lepte meg a közönséget. 


Programajánló

Egész napos gyerekprogramok látogathatók március 1-jén, szombaton 10 órától a Millenáris Parkban. 10-17 óráig: Mesterségek Műhelye, Bergengócia szekérvára. 10.30-kor: Aprók tánca, játékmester Halmos Kata. 11-kor: Zene, zene, zenegér - Huzella Péter műsora. 14 órakor Hurrá! Versek, dalok, állatok. 15 órakor: MÉG Színház, 16 órakor: Mesélő játszótér. (II., Fény utca 20-22.)


Színes

Csukák az óceánban

Több mint harmincezer edzőcipő úszkál a csendes-óceánon, miután egy észak-karolinai hajó konténere a vízbe borult. A hajó december 15-én veszítette el rakományát egy viharban. A rakomány három konténerből állt, mindegyikbe ötezer-ötszáz pár Nike edzőcipőt pakoltak.


Mi van a képen?
Tovább a cikkhez >>>

DUMA PLÁZA

Mennyit keres? Küldje be! (Modern adóív)


Vasaló verseny

A világ minden tájáról várják a szervezők az extrém vasalási versenyre benevezni vágyók jelentkezését. A küzdelem arról szól, ki tud a legbizarrabb, legviccesebb, legszokatlanabb helyen vasalni - olvasható az Extrém Vasalási Iroda (EIB) honlapján.


Iskolásoknak nyaralni tilos

A családi üdülés Angliában is nagyon drága, és különösen az iskolai szünetben, mikor mindenki nekiindulna. A repülőjegyek, a szállodák - minden lényegesen többe kerül az angol iskolák szünetében. Sok szülő ezt úgy próbálja elkerülni, hogy a tanév idején kiveszi a gyerekeket egy-két hétre az iskolából, és akkor megy el nyaralni, telelni, mikor olcsóbban megteheti, és ráadásul a tengerparton és a sípályán is sokkal kisebb a tömeg.


Halfagyi? hallatlan

„Azt akarjuk, hogy Thaiföldnek legyen egy olyan különleges terméke, amely semmilyen más országnak nincs” - fogalmazta meg kereskedelmi hitvallását a thaiföldi illetékességű Kasara Thepprasit, aki újabban hajmeresztő ételkonstrukciókkal bombázza jobb sorsra érdemes fogyasztóit. A harminckilenc éves cégtulajdonosnő hallatlan lépésre szánta el magát. Thepprasit immáron hetedik éve sütögeti egyedi recept alapján készült haltortáit, és készíti szintén halalapú fagylaltkülönlegességeit. 


INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

Tollhegy

Néma Magyar Hírlap

Tisztelt Szerkesztőség! A Hetek legutóbbi számában Hack Péter kitűnő írása (, 2003. február 21.) foglalkozott a Parlament előtti szégyenletes tüntetéssel, és azzal, hogy mosdatta ezt a tőrőlmetszett náci társulatot a Magyar Hírlap. Az alábbi levelet küldtem el a lap szerkesztőségébe - nem közölték.