Vissza a Hetek archívum borítólapjára
VI. évfolyam, 33. szám, 2002. augusztus 16

Belpolitika

Somorjai László
Ebben vezet a jobb

„Te jó ég! Most megtudja a szomszédom, hogy nemcsak repülőgép-szakértőként, hanem a III-as főcsoportfőnökség tisztjeként is dolgoztam” - kapott a fejéhez Fodor József a miniszterelnök titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság előtti meghallgatást követő interjú után. A sajtó képviselői arról értesülhettek, hogy ő Medgyessy Péter összes jelentését olvasta, sőt köze volt főhadnaggyá való kinevezéséhez is. Később azt mesélte, hogy azért kellett rangban is előléptetni Medgyessyt, mert egy C. nevű - közel-keleti tudósításairól elhíresült - ismert újságírót is akkoriban neveztek ki hadnaggyá. A rang pedig azért volt fontos, hogy mindenki fontosnak érezze magát, hiszen - a KGB mellett - nem volt komoly titkosszolgálat a miénk. Zárt ajtók mögötti szereplése, amely közel három óráig tartott, igencsak próbára tette a jelenlévők idegeit. Először Vadai Ágnes szocialista bizottsági tag jött ki a teremből, majd Simicskó István (Fidesz) követte példáját. Időnként Balogh László (MDF), a bizottság elnöke is megjelent. Intézett egyet s mást, majd újra „bezárkózott”.


Tűzijáték és komoly vízár

Az idei augusztus 20-ai nemzeti ünnep keretében a fővárosban a megszokott állami rendezvénysorozat mellett egész napos családi és zenei programokon is részt vehetnek az érdeklődők. 


Szobota Zoltán
Halálos marások Újkígyóson

A nyár folyamán két jelentős esemény is ráirányította a figyelmet a HIV-szűrések jogi szabályozásának szükségességére. Egyfelől az Alkotmánybíróság júniusban felszólította az egészségügyi tárcát, hogy törvényben rendelkezzék a kérdésről, másfelől a Békés megyei Újkígyóson háromra növekedett azon hölgyek száma, akik valószínűleg egyazon férfitól „beszerzett” AIDS-vírus áldozatai lettek. 


Munkatársunktól
Ki kicsoda?

Nehéz heteket él át a politikai jobboldal. Nem elég, hogy a pártállami titkosszolgálatokkal együttműködött kormánytagok versenyében 8:2 arányú vesztésre állnak a baloldallal szemben, rövid időn belül két meghatározó publicistájukról is kiderült, nem egészen azok, akiknek eddig látszottak. Két héttel azután, hogy Tasnádi Pétertől ország-világ megtudhatta, hogy Bencsik András, a szélsőjobboldali Demokrata című újság főszerkesztője a rendszerváltás előtt a Népszabadság pártélet rovatánál dolgozott, vasárnap este Lovas István került terítékre. 


Munkatársunktól
Változások az egyházpolitikában

A hírek szerint elkészült a Medgyessy-kormány elkövetkező négy évre szóló egyházpolitikai koncepciója, mely jelenleg a belső egyeztetés fázisában van, és az augusztus 21-ei kormányülésen kerül megvitatásra.


Életmód

Mondovics L. Gábor
Az ókortól napjainkig tartó népszerűség

A mediterrán konyha egy egészen különleges és egyáltalán nem távoli kultúrának a szerves része. Természetesen a kifejezés nemcsak azt a térséget jelöli, ahol a méltán híres ételek készülnek, hanem magában foglal egy egész életstílust is. A hagyományait tekintve szinte az egyik legidősebb konyhaművészet - pár ezer éves múltjával - napjainkig képes egy-egy újabb étkezési divathullámot elindítani. A befolyás nem véletlen, hiszen a Földközi-tenger és környéke nemcsak a történelemben játszott fontos szerepet, hanem az étkezési világkultúra eseményeiben is. 


Akit nem lehet a térképről letolni

Tizenöt év „állami cégezés” után 1991-ben úgy döntöttem, hogy maszek leszek - mondja Kasza Gábor, a Térképcenter Kft. tulajdonos ügyvezetője -, mivel addig minden jó ötletemet más valósította meg. Ötezer forint kajapénzzel, szakértelem és egzisztencia nélkül indultam. Több dolgot azonban már akkor előre elhatároztam, amikor elkezdtem vállalkozni. Az egyik ilyen, hogy soha nem megyek bele semmiféle fiktívszámla-csereberébe. Azt is elhatároztam, hogy csak azután veszek ki magamnak pénzt a cégből, ha a beszállítóim, az alkalmazottaim és az üzleti rezsim már mind ki vannak fizetve. Olvastam olyan üzlettel foglalkozó könyveket, amelyek homlokegyenest az ellenkezőjét tanítják, de a gerincességhez ragaszkodtam, mert hittem, hogy csak így lehet sikeresen vállalkozni. Az én történetemhez érdemes tudni, hogy a térképpiac egy nagyon kicsi piac. Talán a könyvpiachoz lehetne „hozzácsapni”, annak egy kis szegmense. Ha az összes térképész és térképkereskedő éves forgalmát öszszeadom, akkor is csak körülbelül 3 milliárd forintról van szó évente, amin huszonhét cég osztozkodik. Bővíteni nehéz, ezért a legtöbben a könyöküket használják. Én csak teszem a dolgom…


Fókusz

Fabiano Golgo, Prága
Történelmet elsöprő folyók

Az augusztus 12-éről 13-ára virradó éjszakát követően a prágaiak fájdalmas valóságra ébredtek: a víz, amely addigra több kisvárosban is pusztított, a következő órákban a fővároshoz érkezik! Hajnali három körül a város különböző pontjain (még a háború alatt) elhelyezett szirénák megszólaltak, és felébresztették a lakosságot. Rendőrök és tűzoltók kopogtattak be minden ajtón, és felszólították az embereket, hogy szedelőzködjenek, vegyenek magukhoz ruhát, tartós élelmiszert, fogkefét, személyes tárgyaikat, és minél hamarabb hagyják el lakásukat. A hangosbemondók folyamatosan figyelmeztették az embereket: azonnal jöjjenek ki otthonukból. Olyan volt az egész, mint egy film - egy háborús film. A hatóságokkal szemben hagyományosan szkeptikus csehek ellenálltak, nem akarták elhagyni otthonuk kényelmét egy iskola vagy egy tornaterem hideg padlójáért, magukban hadakozva a hitetlenség és az eset valósága ellen. Sokan nem hallgattak az otthonuk elhagyására való felszólításra, ehelyett a legjobbakat remélve elbarikádozták magukat a víz elől.


Izing Antal
Hiába várták Noé bárkáját

Nagyjából ezzel foglalkoznak főállásban, nagyjából azok, akik tizenkét éve egyetlen törvénnyel tiszta vizet önthettek volna a pohárba. Többnyire nem akartak. Jelenleg jön a víz. Wesselényik kerestetnek. Én a Vasonca-patakhoz megyek kedden, augusztus 13-án, mely patak a Garadnával és a Vadász-patakkal együtt a Cserehátból érkezik, hogy Hernádunkat saját völgyének keleti felébe szorítsa be a „Miskolci kapu” előtt. Miskolc és Szikszó után kell az útról letérni, hogy Halmajba érjünk. A hídon álló falubeliek feszülten figyelik a vízszintet, mégpedig úgy, hogy egy ásónyelet és egy darab egyenes nádszárat szúrtak le a vízfolyás szélén az iszapba. Ehhez viszonyítják a vízjárás változását. 


Gazdaság

Pálinkás Csilla
Hardverkalózok

Többhónapos előkészületet követően a kommandósok sikeres rajtaütést hajtottak végre egy számítógép-alkatrészek csempészetére specializálódott bandán. Az egyik vezetőt letartóztatták, a másik ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) tájékoztatása szerint rendkívül elterjedt a számítógépek illegális behozatala, a hét sikeres akciójának a pikantériája éppen az, hogy a becsempészett alkatrészekből állami szervek, minisztériumok is vásároltak. Az ügyben az adórendőrség nyomoz tovább, azt azonban nem tudni, hogy sor kerül-e a nem jogtiszta eszközök lefoglalására.


Hetek-összeállítás
Deflációs krízis Japánban

Japánban a zuhanó árak még a McDonald’s-ot sem kímélik. 2000 elején a gyorsétterem-óriás a hamburger árának drasztikus csökkentésére kényszerült. Ez év elején - reménykedve abban, hogy az export fellendülést hoz a japán gazdaságnak - a McDonald’s megemelte a hamburgerek árát. 


Birovecz Eszter
Marokban tartva

Az elmúlt években egyre jobban élesedik a verseny a mobilszolgáltatók között. Az intenzív harc a fogyasztók malmára hajtja a vizet, hiszen folyamatosan szélesedik a szolgáltatások palettája, és közben lefelé tendálnak az árak. Az új vásárlóknak nem egyszerű eligazodni a bőséges kínálat között, hiszen a három mobilszolgáltató cég összesen huszonháromféle szolgáltatást kínál. Döntés előtt érdemes alaposan körülnézni, hogy árban és szolgáltatásban leginkább az egyéni igényeknek megfelelő csomagot választhassuk.


Major Nóra
Várom a házam

Az új, tíz évre szóló lakásépítési programot várhatóan a tavaszi ülésszakon tárgyalja majd a parlament. A tervek szerint az elkövetkező ciklusban évente mintegy 40-45 ezer lakás épülne, a negyedik év végére pedig megduplázódna a lakásra fordítható állami támogatás összege. Nem bővülne a kamattámogatás rendszere, de a hitelfelvételt alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők számára is lehetővé tennék. 


Rákóczi István
Gazdaságiválság-hullám Latin-Amerikában

Gazdasági válság söpör végig a dél-amerikai kontinensen. Brazília és Argentína után Uruguayban is komoly gondok ütötték fel a fejüket. Bár Brazília végül is megkapta az ígért 30 milliárd dolláros IMF-hitelt, de csak átmenetileg enyhítette a gazdasági válságot: tovább esett a real és a részvények árfolyama. Mindennaposakká váltak a tüntetések, megugrott a munkanélküliség. Brazília talpra állása nem csak a kontinens, de a fejlett világ érdeke is, hiszen a szorosra fűzött gazdasági kapcsolatok miatt Brazília, mint a kontinens legnagyobb gazdasága, magával ránthatja a latin országokat. Ez a dominóeffektus már elérte Argentínát és a napokban Uruguayt is. 


Acsai Anikó
Várakozáson felül teljesített a Mol és az OTP

Mérsékelt emelkedés zajlott a világ tőzsdéin az elmúlt kereskedési héten. Az Egyesült Államokban a kiskereskedelmi eladások erőteljes júliusi növekedése, valamint a Wal Mart és a Cisco várakozásokat meghaladó negyedéves eredménye táplálhatta az optimista oldalt, ezzel szemben hatott viszont a US Airways csődje, a chipszektor újabb leminősítése, valamint a WorldCom újabb 3,3 milliárd dolláros félrekönyvelésének híre. 


Háttér

Hetek-összeállítás
A párt vezetői hallgatnak

Az SZDSZ frontembereinek részéről a nyilvánosság előtt gyakorlatilag hírzárlat övezi a párt két alapítójának, Kis Jánosnak és Hack Péternek a kilépését a pártból. Lapzártánkig ugyanis több kísérlet ellenére sem sikerült elérnünk a párt vezetőit, így véleményeket „csak” Tamás Gáspár Miklóstól és Mécs Imrétől tudtunk begyűjteni. 


Sebestyén István
Polgári epeömlés a Szabadság téren

Bár Orbán Viktor az emlékezetes Dísz téri beszédében a Magyar Televíziót még nem említette a szocialisták által fenyegetett polgári vívmányok között, de ami késett, nem múlott. A közszolgálati televíziónál történt személycserék kapcsán a jobboldalon ma már durva politikai beavatkozásról beszélnek. Baloldali politikusok szerint viszont éppen az kiabál tűzoltóért, aki gyújtogatott. 


Gadó György
Végképp leszakad az iszlám világ?

Az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDO) megbízásából arab szakértők elemezték az arab világ gazdasági és szociális helyzetét. Most közzétett jelentésük az első átfogó, hivatalos értékelés, ami erről valaha is nyilvánosságra került. A szerzők - köztük olyan tekintélyes személyiségek, mint Makszud, az Arab Liga volt ENSZ-nagykövete, Georges Corm volt libanoni pénzügyminiszter vagy Rima Khalaf, Jordánia korábbi tervezésügyi minisztere - kissé száraz technokrata nyelven fogalmazták megállapításaikat. Általában óvakodtak név szerint megnevezni arab politikusokat, kormányokat vagy elmarasztalni akár pusztán egyes országokat is, ám három igen lényeges következtetés kimondva-kimondatlanul benne van a jelentésben, illetve önként adódik belőle: az egész arab világot az a veszély fenyegeti, hogy végképp leszakad az általános fejlődéstől; tehát korántsem Izrael vagy általában a Nyugat és Amerika az arabok bajainak az oka; ennél fogva az iszlámizmus, az iszlám fundamentalizmus a bajokat csak súlyosbíthatja.


Tihanyi Péter
Életre szóló szabadság
Interjú Polgár László tanárral, a sakkfenomén Polgár lányok édesapjával

Tehetség vagy munka, avagy hogyan neveljünk gyermekünkből zsenit?


Siposhegyi Péter
Polgárok és ízlések

Valaha, még a létező szocializmus idején, mikor azt hittük, hogy létezik, betértem vagy inkább bekullogtam egy kicsi önkiszolgáló étterembe. Ebben a kedves budai étteremben ott ült egy nagyon idős asszony. Ettünk valamit, valószínűleg parajt tükörtojással, mert az kijött egy tízesből. Akkor, ott, a novemberi neonfényben hallottam először valakitől büszkén ejteni a szót: kispolgár. Akkoriban ez a szó a becsületsértés egyik formája volt. Ha anyánk nem engedte meg, hogy hajunk az utca kövét mossa, kispolgár volt. Aki nem örült annak, hogy ifjúsági tábornak álcázott bordélyokban győzzön estéről estére a szexuális forradalom, az is kispolgár volt. Hasonló ítéletet hoztunk mindazokról, akik úgy gondolták, hogy a Csárdáskirálynő, mely mellesleg a világ minden pontján siker, nézhető valami a szerző hazájában. A néni arcán láttam először, hogy ez nem biztosan van így, balos romantikánknak több a zománchibája, mint a zománca.


Hit és értékek

Bohács Zoltán
Magánvállalkozó a világ élén

Zseniális kereskedők? Korukat évszázadokkal meghaladó gazdasági szakemberek? Netán a szociális Európa első úttörői, s a kontinens első multinacionális konszernjét felépítő, kitűnő vállalkozók? Avagy éppenséggel a sötét középkor értékrendjének legvégső védelmezői? A reformáció ádáz ellenségei és a keresztény hit dolgainak a Földön élt talán leggátlástalanabb kufárjai? Alighanem a történelemből jól ismert, híres augsburgi sváb kereskedőcsalád, a Fuggerek esetében a fenti kérdések mindegyike jogos és indokolt. Cikkünkben a Fuggerek, a középkor hírhedt bankárainak hétköznapjaiba nyújtunk egy rövid bepillantást.


Interjú

Hazafi Zsolt, Szlazsánszky Ferenc
Két komoly ember lépett

Az elmúlt hét belpolitikai eseményei közül a média az egyik legnagyobb terjedelemben Kis Jánosnak, az SZDSZ alapítójának és első elnökének, valamint Hack Péternek, a párt volt ügyvivőjének és tizenkét éven keresztül egyik legtöbbet szereplő parlamenti képviselőjének az egy időben nyilvánosságra került kilépéséről szóló hírről és annak visszhangjáról tudósított. Interjúnkban Hack Pétert döntése politikai és morális indokai mellett az eddig kimondatlan okokról is kérdeztük.


Külpolitika

Lukács András
Támad a Nyugat-Nílus

Járványról még nem, de különleges helyzetről már lehet beszélni: július 31. óta az Egyesült Államokban mintegy százharmincnyolcan betegedtek meg, heten pedig meghaltak a Nyugat-Nílus (West-Nile) nevű vírusos betegségben. A vírus Louisiana államban okozta a legtöbb megbetegedést, ahol mindeddig nyolcvanöten kapták el a betegséget, ebből ötvenkilenc személynél léptek fel súlyos szövődmények, agyhártya- vagy agyvelőgyulladás, egyes esetekben mindkettő. A betegség terjedése miatt Mike Foster, az állam kormányzója a múlt héten rendkívüli állapotot hirdetett meg, Mary Landrieu és John Breaux, az állam két szenátora pedig ezen a héten az Air Force (Légierő) segítségét kérte a betegséget terjesztő szúnyogok kiirtásához.


Márer György, New York
Titkos küldetésre indulnak

A Pentagonból származó és feltehetően hírszerző források szerint Donald H. Rumsfeld amerikai védelmi miniszter azt tervezi, hogy kiszélesíti az amerikai fegyveres erők különleges osztagainak feladatkörét a terrorizmus ellen folyó világméretű harc keretein belül, és szétküldi őket minden irányba, hogy al-Kaida vezetőket fogjanak el, illetve öljenek meg, messze távol az afganisztáni csataterektől. 


Hetek-összeállítás
Kihűlt az érdeklődés

Csődbe jutott a világ legnagyobb, évente megrendezésre kerülő homoszexuális és leszbikus felvonulása, az ausztrál Mardi Gras szervezője. Az idei rendezvény 400 ezer ausztrál dolláros veszteséget „termelt” a rendezőknek. 


Hetek-összeállítás
Amikor az ég is barna

Miközben Európában a víz okoz vészhelyzetet, a Távol-Keleten a levegőt kémlelik aggódva az emberek. Három kilométer vastag szmog, az úgynevezett „ázsiai barna felhő” borítja Ázsia déli részének egét. A héten megtartott konferencián tudósok arra figyelmeztettek, hogy a jelenség milliók halálát okozhatja a térségben, valamint hatással lehet az egész Föld életére is. Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának kutatói szerint a felhő hatása az elkövetkezendő harminc évben tovább fokozódik. 


Hetek-összeállítás
Elvetemült szülők árulták a pedofil képeket

Múlt hét végén az amerikai vámhivatal bejelentette: európai kollegáikkal karöltve olyan pedofilhálózatot lepleztek le, amelynek tagjai között saját gyermeküket zaklató szülők is voltak. 


Hetek-összeállítás
Ebolát gyárt Szaddám

Hatvan teherautóból álló járműoszlopot fényképezett le egy „ismerten biológiai fegyverek gyártására szolgáló” gyár területén egy amerikai hírszerző műhold - állítja a Washington Post című amerikai napilap. 


Jódkapszulák nukleáris támadás esetére

Izrael a Közel-Keleten elsőként kívánja ellátni a lakosságot egy lehetséges nukleáris támadás esetén bekövetkező radioaktív sugárzás hatásának csökkentésére szolgáló jódtablettákkal. Ennek érdekében a védelmi minisztérium a kapszulát is tartalmazó csomagokat oszt szét a lakosság körében - időközben az amerikai kormányzat is több millió, úgynevezett Lugol jódkapszulát rendelt egy dél-karolinai gyártótól. 


Sport

Mondovics L. Gábor
Hévízből a mély vízbe

„Sokkoló az eredmény“ - nyilatkozta Sir Alex Fergusson a Manchester United televízió riporterének néhány perccel azután, hogy a világ legdrágábbnak tartott klubcsapata vereséggel hagyta el a Puskás Ferenc Stadion gyepét. Annak fényében különösen, hogy a Zalaegerszeg győztes gólját az a Hévízről igazolt Koplárovics Béla szerezte, aki összesen kilenc percet töltött a pályán, és a magyar elsőosztályban még soha nem szerzett gólt. 


Tét nélkül koptatják a gumikat

A tavalyihoz hasonló tétje ugyan nincs az idei Magyar Nagydíjnak, mégis kiélezett küzdelem várható ezen a vasárnapon is, hisz még egy dolog nem dőlt el, a konstruktőrök világbajnoki címe, és igen szoros verseny alakult ki a pilóták között a második helyezésért is.


Kovács Tamás
Borúra derű

A patraszi világligáról kissé csalódottan hazaérkezett válogatottunknak alig két napja maradt a felkészülésre, a Margitszigeten megrendezett UNICUM-kupára. A szigeten összesen hat nemzet válogatottja küzdött meg egymással. Számunkra igazán komoly ellenfeleknek az olasz és a jugoszláv válogatott jöhetett számításba. Törlesztenivalónk leginkább az utóbbiak felé volt a tavalyi Eb-n és a világbajnokságon elszenvedett vereségekért. Annak ellenére, hogy az öszszes csapat közül Kemény Dénes legénysége érkezett a legfáradtabban, a keményfiúk mégis kitettek magukért, százszázalékos teljesítményt nyújtva, miközben a két nagy riválist is két-két gólos különbséggel sikerült lepólózniuk. 


Szabadidő

Pálfy Gyula
Félelem–market

Nem túl biztonságos a Föld nevű bolygó mostanában. Terror, alvó, ám ébreszthető atomfegyverek, ölni kész mániákusok és mindenekelőtt roppant félelem attól, ami a másik emberben lakik: „Homo homini lupus - ember embernek farkasa”, ahogy azt a negyedik birodalomban (a rómaiban) fogalmazták. A rettegés arénája címen mozikba került nem is túl fantasztikus látomásban csaknem az összes, napjainkban (present days) létező veszélyfaktor megtalálható, akár kurrens áru a menő bevásárlóközpontban. 


Takács Gabriella
Elit gála magyar módra

Közepes hőfokú várakozás a pesti szálloda bálterme előtt. A nagy csinnadrattával és szardíniadoboznyi tömeg rémképével beharangozott rendezvény esti fél nyolcas kezdésénél pár tucat lelkes hozzátartozó, na meg szervező bóklászik az Elite Modellügynökség által szervezett az Év Arca gálarendezvényén. A tét nem csekély. Hiszen a 16 éves átlagéletkorú hölgyekből kiválogatott szerencsések legszerencsésebbjei százezrekben mérhető szerződésekkel térhetnek haza. 


PROGRAMAJÁNLÓ

Mesterségek ünnepe a budai Várban - augusztus 17-20. A hagyományőrző kultúra nagy sikerű seregszemléjén a hazai kézművesség kiválóságai mellett idén algériai, holland, kirgiz, olasz, üzbég, valamint erdélyi és vajdasági mestereket várnak a rendezvényre. Fellépnek utcaszínházi társulatok, vásári bábjátékosok is, esténként pedig táncházba invitálják a közönséget. 


Színes

Ausztrália helyett Kanadába érkeztek meg

Nem tudni, kit fog szidni saját figyelmetlenségéből elkövetett hibájáért az a fiatal brit pár, aki az ausztráliai Sydney helyett a kanadai Sidney városába érkezett meg téves internetes repülőjegy-foglalása következtében. „Először azt hittük, hogy a Csendes-óceánhoz vezető utunk első állomásán vagyunk - mondták mosolyogva a BBC tévécsatornának -, borzasztóan meg voltunk kavarodva. Azt hittük, egy kicsit várnunk kell majd egy nagyobb repülőgépre, amire átszállunk, és elvisz minket Ausztráliába. Hát nem egészen így történt…” 


Csónakkal az óceánon

Át akarja evezni az Atlanti-óceánt a korábban profi evezős norvég Stein Hoff, aki a múlt szombaton indult el Lisszabonból több mint száznapos útjára. Az ötvenhét éves orvos 6850 kilométert szándékozik megtenni hét méter hosszú és két méter széles csónakján, hogy aztán a guyanai Georgetownban érjen partot. Tervei szerint naponta 12-15 órát evezne. Bár jelentős mennyiségű élelmiszer-tartalékot visz magával, útja során horgászni is fog. 


Emészthetetlen kincs

Szokatlan története miatt vált híressé egy negyven-centis gyémánt nyaklánc az Egyesült Államokban. A nyolcvanhárom gyémántból álló ékszer ugyanis eltűnt a floridai Boca Raton-beli Harold’s Ékszerüzletből. A rablással gyanúsított harmicnyolc éves Mark Kennedy július 31-én ment be az ékszerboltba és egy gyűrűt kért megnézésre. Amíg ezzel a tulajdonos figyelmét elvonta, megszerezte a nyakláncot, betömte a rövidnadrágjába és autójával elmenekült a helyszínről. A rendőrség a férfit elfogta, ám a hiányzó ékszereket sem rajta, sem az autójában nem találták. 


Mi van a képen?

1. Csak egy ugrás a Sugár 2. Noé kései leszármazottja helyszíni szemlét tart 3. Steve Hosset megunta a hőlégballoozást


Az ózon leszámol a fogszuvasodással

A Belfasti Egyetem kutatói kiderítették, hogy a fogszuvasodástól ózongáz segítségével is meg lehet szabadulni, így nincs szükség a kellemetlen fúrásra.


INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

DUMA PLÁZA

„Minden embert megillet az a jog, hogy a legjobb pillanataival mérjük.”  (Ralph Waldo Emerson, amerikai filozófus)


Tollhegy

Fehérvári selejtező

Az augusztus 2-i számban megjelent című cikkükre szeretnék reagálni. Két évig dolgoztam az IBM székesfehérvári gyárában, 1997 júniusától 1999 májusáig. A személyes észrevételem az, hogy a dolgozók rossz hangulatának egyik oka a cég rossz kommunikációs technikája. A munkások nem nagyon érezték azt, hogy értékelnék a munkájukat. A másik ok a munkabér, amely egyáltalán nem jobb a megszokottnál. 1999-ben folyamatos három műszakban (tehát sokszor hétvégén is dolgozva) 36-38 ezer forintot kerestem. Lehet, hogy ez Kelet-Magyarországon jónak számít, de itt - legalábbis a legtöbb ismerősöm szerint - kevés.


A fiatalokat fenyegető veszélyekről

Egy téti tinédzserről olvastam a minap, akit senki sem keresett, amikor napokra elmaradozott az iskolából, és a környezete csak akkor döbbent rá a bajra, amikor már öngyilkos lett, s a szerencsétlen fiúra holtan találtak rá. A szörnyű hírről tudósító cikk fejléckérdése így hangzik: „Ki felel Miklós haláláért?”, és a szülők meg a pedagógusok egymást hibáztatják. A tragikus haláleset kapcsán úgy érzem, hogy - a több évtizedes családvédő szakmai tapasztalataim alapján - nem csak a megdöbbenésemnek és részvétemnek kell hangot adnom. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy a devianciák súlyos, gyakran halálos következményei mennyire fenyegetik a fiatalokat. És itt most nemcsak a korosztályaikat fokozottan érintő - s a felelőtlen döntésekre késztető - drogfüggőség veszélyére utalok, hiszen a többi narkotikummal való visszaélés, az alkoholizmus is, meg a dohányzásra való rászokás is jelentősen rontja élettartamuk esélyeit. Ez is, az is többnyire abból ered, hogy felnövekedésük során hasonló rossz szokásokkal találkoztak odahaza.