Vissza a Hetek archívum borítólapjára
VI. évfolyam, 19. szám, 2002. május 10

Belpolitika

Hajdú Sándor
Tatarozási kísérlet

Mádl Ferenc köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülésén Medgyessy Pétert kéri fel kormányalakításra - jelentették be hétfőn. A parlamenti pártok ennek tükrében - szintén ezen a napon - megkezdték a tárgyalásokat az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről, valamint a parlamenti tisztségek, bizottsági helyek felosztásáról. Az MSZP és az SZDSZ koalíciós tárgyalásaikat felgyorsítva május végére, június legelejére tervezik az új kormány hivatalba lépését. A gyorsabb tárgyalásokat indokolttá teszik a még hivatalban levő Orbán-kabinet olyan döntései, mint például az állami földtulajdon eladása. A jelenlegi kabinet még a keddi kormányülésen is ugyancsak kampányízű döntéseket hozott, például a családi pótlék és a tizenharmadik havi nyugdíj ügyében. 


Szobota Zoltán
Bartók variációk egy témára

Trójai faló lehet a Medgyessy vezette kabinetben Bartók Tivadar, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke, aki sajtóinformációk szerint az egyházügyi államtitkárság egyik várományosa. Egykori mentora, Giczy György nemes egyszerűséggel karrieristának nevezi, miközben az érintett - bevallása szerint - erős jobbközép centrumot szeretne építeni pozíciójából. A Kőműves Kelemen várához hasonló koalíciós egyezkedés követhetetlen kavalkádjában azonban Bartók csak a sok esélyes egyike, és minden bizonnyal nem az utolsó.


Sebestyén István
Szomszédok

Konyhakés, méreg, kapavas, esetleg robbantás - csak néhány eszköz azok közül, amellyel jobb belátásra lehet bírni a rakoncátlankodó szomszédokat. Természetesen a békésebb természetű lakóknak melegen ajánlható a polgári peres eljárás is, de hozzá kell tenni: ez a módszer hosszú és költséges. Elképzelhető, hogy az a budapesti idős úr is így gondolta, akinek a lakásában múlt héten egy gázpalack robbant fel. A szomszédok szerint a súlyos betegségben szenvedő szomszéd szándékosan idézte elő a detonációt, hiszen már többször fenyegetőzött ezzel. Szakértők jelenleg még vizsgálják az esetet, ám ha a szándékosság be is bizonyosodik, már nem lesz kit elítélni: az idős úr néhány nappal az eset után belehalt sérüléseibe. Becslések szerint Magyarországon évente több ezren kerülnek kisebb-nagyobb összeütközésbe szomszédaikkal.


Életmód

Tóth Eszter
Cél az elkötelezett uniós polgár kinevelése

A jövő Európája a megfelelően képzett „EU-polgárok” társadalmára épül. A vezető gazdasági világhatalom szerepére pályázó óvilágban ennek megfelelően óriási hangsúlyt fektetnek a közös oktatásügyre. Kérdés: a mi gyermekeink hogyan állják majd ezt a versenyt? 


Kezelni kell a szénanáthát

A légúti allergiás problémákkal (szénanátha) küszködők huszonöt-harminc százaléka kezelés nélkül könnyen asztmássá válhat - fejtette ki minap egy a Kossuth rádióadón elhangzott műsorban Mohácsi Edit, a Szent János Kórház allergológusa. A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy az allergia akkor tud átterjedni az alsó légutakra, ha a beteg nem tud az orrán levegőt venni, mert ilyenkor a levegőben lévő allergének a szájon keresztül közvetlenül, nem megszűrten jutnak az alsó légutakba. 


Könyvsikerek
Tovább a cikkhez >>>

Fókusz

Hazafi Zsolt, Morvay Péter
Vár egy jobb világ?

Kirajzolódni látszik mind bal-, mind jobboldalon, hogy a pártok vezetői milyen módon képzelik el a jövőt. A leendő kormánykoalíció pragmatikus, feladatmegoldó, az Orbán-kormányhoz képest radikálisan ideológiamentes szerepre és működésre készül, míg a leköszönő miniszterelnök új politikai mozgalommal igyekszik „ugrásra kész” - esetleges időközi választásokra nyerő - állapotban tartani bázisát. Az MSZP-SZDSZ tervezett koalíciónak tehát úgy kell a parlamenti gyakorlatban rendkívül csekélynek nevezhető, tízfős többségével kormányoznia, hogy mindvégig tisztában kell lennie azzal, hogy Orbán Viktor és „baráti csapatai” ott lopóznak a kertek alatt. A leköszönő miniszterelnök ugyanis számol azzal, hogy - mint várbeli beszédében példálózva megemlítette - az ország új szerelők által „megbütykölt” kocsija „egy rosszkedvű napon” felmondja a szolgálatot. Akkor pedig - üzente híveinek Orbán - „mozdulnunk kell”. A Fidesz, úgy tűnik, nem nagyon bánja, hogy a bíróság lesöpörte az asztalról a választási eredményeket megkérdőjelező beadványokat (a demokratikus intézmények ellen a kétely magvait így is sikerült elültetni). A választási kifogások ugyanis a Fidesz számára legoptimistább esetben is csupán a kiegyenlítéshez, esetleg néhány mandátumos előnyhöz vezettek volna.  A legutóbbi nyilatkozatok azonban azt sejtetik, az új Fidesz-stratégia az amúgy is múmiának tekintett kormányt rövid ideig életben hagyni, majd a kimúlását siettetve ősszel vagy jövő év elején új választásokon abszolút többséget szerezni. Ennek fényében különös, hogy az alakuló kormánykoalíció oldaláról olyan híreket hallani, amelyekből úgy tűnik: az autó új vezetői mintha négyéves sétakocsikázásra készülnének, ahol legfontosabb vitatéma az, hogy ki üljön az anyósülésre, és kinek juthat még hely az ablak mellett. 


Mészáros István László
Pitbull-modell pórázon

A kereszténység alapítója a hatalomhoz való abnormális viszonytól óvta a tanítványait, amikor felhívta a figyelmüket arra, hogy a „pogány” fejedelmek uralkodnak a népen (az eredeti bibliai szöveg szerint zsarnokoskodnak, hatalmukkal visszaélnek). Ezért arra intette őket, hogy „ne így legyen közöttetek, hanem aki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok”. Ennek a kijelentésnek fontos szerepe lett a „szolgáló állam” elméletének kialakulásában. 


Gazdaság

Danka Ildikó
Felzárkózni az uniós bérekhez
Interjú Kiss Péterrel, az MSZP munkaügyiminiszter-jelöltjével

Kiss Péter, az MSZP régi-új munkaügyi minisztere bizakodó a bérek emelkedését illetően. Megvalósíthatónak tartja, hogy a következő négy évben elkezdődjön az uniós szint megközelítése, s így 25 százalékkal növekedjenek a reálbérek. Kiss szerint az előző négy évben sok lehetőséget elveszített a leköszönő kormány, a polgárok többsége nem közeledett, hanem távolodott az EU bérszínvonalától.


Hetek-összeállítás
A horvátok nem szeretik Bokrost

„Bokros tervei ellen lázadnak a horvát szakszervezetek” - tudósít a Magyar Távirati Iroda. Bokros Lajost - aki a lengyel kormány szakértője, egyben a horvát Ivica Racan miniszterelnök tanácsadója - komoly támadások érik új bejelentése miatt. Bokros egyik sajtónyilatkozatában a munkaerőpiac rugalmasságának megőrzése érdekében a foglalkoztatottak jogainak módosítását helyezte kilátásba. Boris Kunst, a horvát munkásszakszervezet elnöke követelte a kormánytól és a pártoktól, hogy szálljanak szembe Bokrosnak azzal a nézetével, hogy a foglalkoztatottság növelése érdekében csökkenteni kell a munkások jogait. 


Munkatársunktól
Továbbra is pang az ingatlanpiac

Aki ingatlant akar venni, most tegye! Túlkínálat, ebből fakadóan stagnáló árak jellemzik mind a lakóingatlan-, mind az iroda-, mind a raktárépület piacot - derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt. (GKI) legfrissebb felméréséből. A lakáshitelek használt lakásokra való kiterjesztése eddig csekély mértékben élénkítette a piacot, az igazi hatása a szakemberek szerint várhatóan csak az év végén vagy jövőre érezteti hatását. A Heteknek nyilatkozó szakemberek az idén nem várnak fellendülést a lakáspiacon, sőt várhatóan a használt lakások ára jóval az infláció alatt marad. 


Acsai Anikó
Kétéves csúcson a budapesti index

Negatív hangulat uralkodott a vezető külföldi tőkepiacokon. Amerikában a Dow Jones mérsékeltebb esése mellett a technológiai papírok nagyot zuhantak, a Nasdaq közel 7 százalékot vesztett értékéből. Európában London viszonylag jól tartotta magát nem egészen egy százaléknyi gyengülésével a német és a francia piacok 3,5 százalék körüli vesztesége mellett. 


Háttér

Hazafi Zsolt, Földvári Katalin
Légből kapott üzenetek

A Nyílt Társadalom archívuma a két választási forduló között, felismerve a történelmi lehetőséget, felhívást tett közzé. Gyűjteni kezdték az elektronikus politikai üzeneteket, és két hét alatt nagyjából kétezer e-mail és vagy háromszáz SMS-üzenet futott be hozzájuk. Sükösd Miklós politológus szerint a pártok eredetileg nem számoltak ezzel a lehetőséggel, a kampányszakértők pedig egyenesen megijedtek a szavazók önálló életre kelt kezdeményezésétől. A mobilszolgáltatók viszont felhőtlenül örültek a szokásosnál mintegy 20-25 százalékkal megnövekedett forgalomnak.


Hamvay Péter
Mi a helyzet?

Tamás Gáspár Miklós nemrégiben, még a választások idején karcsú könyvecskében elemezte a helyzetet. Az Élet és Irodalom kiadásában megjelent kis könyvnek a címe is ez: A helyzet. A szerző négy mondatban így mutatja be művét: Ez a könyv elméleti-politikai-költői-szatirikus röpirat. Tárgya: Magyarország sodródása a háborgó világban. Stílusa: elemző. Hangulata: a honfibú.


Szabó Ibolya Anna
Dagad a tagadás

Ahhoz, hogy lényegi változások történjenek, az iszlám világnak egyetlen generáció alatt három kultúrtörténeti korszakot kellene átugrania: a reneszánszot, a reformációt és a felvilágosodást - állapítja meg a jeruzsálemi Héber Egyetem történész profeszszora, Robert Wistrich. Tanulmányában a professzor kitér az iszlám fundamentalizmus veszélyére Izraelt, a zsidókat és a Nyugatot illetően, és megállapítja: nem lehetetlen, hogy az iszlám világ ilyen gyors ütemű változáson menjen át. Wistrich professzor, a modern antiszemitizmus egyik vezető kutatója tanulmányát az izraeli Haarec című napilap ismertette.


Hetek-összeállítás
Ne engedjétek hozzájuk a gyermekeket

A hívek száma, úgy tűnik, nem csökkent, amióta az Egyesült Államokban a pedo-fíliával vádolt papok ügye felhívta a figyelmet a katolikus egyház régóta takargatott belső problémáira - legalábbis ezt állapította meg a kaliforniai székhelyű Barna Research Group nevű közvélemény-kutató cég legújabb felmérése. Bár január óta jelentősen csökkent azoknak a katolikusoknak a száma, akik „a kereszténység iránt abszolút elkötelezettnek” vallják magukat, meglepő módon - talán a kíváncsiság okán - valamivel még többen is látogatták a templomokat az elmúlt hónapokban. 


Hit és értékek

Grüll Tibor
Történelmi lecke fiúknak

„Föl, gyermekek, tanulásra…” „A történelem legfőbb tanulsága, hogy a népek és kormányok soha semmit nem tanultak belőle” - írta százötven évvel ezelőtt Hegel. Nem volt igaza, hiszen éppen az ő szellemi öröksége példázza, mekkora hatást gyakorolhat a történetírás az utókorra. Többek közt a hegeli történetfilozófiának köszönhetjük a történelem raszszista-nacionalista interpretációját, amely a napóleoni háborúk és a hitleri birodalom összeomlása közötti időben szinte egyeduralkodóvá vált Nyugat-Európában, s ami nélkül a nácizmus létre sem jöhetett volna. 


Interjú

Tihanyi Péter
Az arc nélküli politika nem jön be

Beszélgetés Kis János filozófussal


Külpolitika

Hechs László
Ismét eljátszották a békét?

A terrorizmus elleni Védőpajzs hadművelet megkezdése óta a legsúlyosabb támadás történt a héten Izraelben, amikor egy gázai származású palesztin merénylő felrobbantotta a Tel Aviv közelében fekvő modern ipari város, Rison le-Cion egyik népszerű szórakozóhelyét, a Snooker Biliárdszalont. A terrortámadásnak tizenöt halálos és ötvenöt sebesült áldozata volt, zömében olyan fiatalok, akik sem vallási, sem politikai nézeteik szerint nem tartoznak a palesztinok szemében fő ellenfélnek számító Saron-kormány hátországához. 


Hetek-összeállitás
Az elnöknek fontosabb programja volt

Keserű kritikával illették Olusegun Obasanjo nigériai elnököt a szombaton Kanóban lezuhant utasszállító repülőgép áldozatainak hozzártartozói, amiért Obasanjo vigasztalás helyett egyéb elfoglaltságokra hivatkozva rövidre zárta kanói látogatását. Kanóban száznegyvennyolc ember vesztette életét szombaton, amikor egy utasszállító repülőgép lakóházakra zuhant.


Vagyim Arisztov
Aláásott emlékmű

A Vörös Hadsereg katonáinak emelt Szabadság téri emlékmű az utolsó ilyen köztéri mementó a magyar fővárosban. A második világháború befejezése és a fasizmus feletti győzelem után ezekből jóval több volt, egy részük az 1956-os események során tűnt el. Némelyiküket ma a XXII. kerületi szoborparkban láthatjuk viszont.


Bohács Krisztina
A holland Le Pen halála

Wim Kok holland miniszterelnök a demokrácia erejének nevezte, hogy a Pim Fortuyn szélsőjobboldali politikus meggyilkolása okozta sokk ellenére megtartják a május 15-re tervezett választási fordulót. Pim Fortuynt hétfőn egy fegyveres férfi lőtte agyon a hilversumi rádió épülete előtt, s miután hat lövést leadott, beszállt egy másik férfi vezette autóba és elhajtottak a helyszínről. A rendőrség még aznap este letartóztatott egy 33 éves holland férfit, a hírek szerint állatvédelmi aktivistát, akit a gyilkosság elkövetésével vádolnak. 


Karl Pfeifer, Bécs
Új iszony a történelemhez

Egyre élesednek a belpolitikai viták Ausztriában, amióta április 13-án több mint száz neonáci vonult végig üvöltözve a bécsi belvároson. Az a tény, hogy ez megtörténhetett, világosan rámutat: Ausztria hazugságra épít, amikor azt állítja, hogy a világháborúban csak a nácik első áldozata volt. 


Márer György, New York
Indiánok Izraelért

Gyönyörű, kora tavaszi napsütésre virradt New York vasárnap. Ilyenkor általában sok ember megy ki sétálni, napozni, vagy egyszerűen csak kiülni a parkba és élvezni a kikelet szépségeit. Az elmúlt vasárnap azonban úgy festett a város, mint a felbolygatott méhkas. 


Riport

Szlazsánszky Ferenc
Vikinek mindent

Hárommillióan voltunk, ezt szögezzük le az elején, minden kicsinyes vita elkerülése végett.  Autómat az 1007-es számú őrzött parkolóhelyen hagyom a Déli pályaudvarnál, mert nincs az az Orbán-beszéd, amelyért akár egy karcolást is kockáztatnék. Gyöngyházmetál fénynél pláne. Persze olyan Orbán-beszéd sincs, amelyre rovatvezetői felszólítás nélkül ellátogatnék, de ez most mellékes. Gyalog hágok hát fel a dombra, melynek tetején a Budai Vár, és Orbán vár. „Most, hogy megvan a búvárvizsgám, felőlem akár a víz alatt is tarthatna gyűlést” - lihegi egy testes úriember a feleségének, amint előttem haladva küzdenek a kétszáz lépcsővel. 


Izing Antal
Akiért a harag szól

Simon Tibort, a 37 éves korában tragikus események következtében elhunyt labdarúgót 2002. május 7-én helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben. A hátvédet tisztelőinek hatalmas tömege kísérte el utolsó útjára. 


Sport

Kovács Tamás
Német salátástál és spanyol narancs

Fölöttébb izgalmas utolsó fordulót hozott a német bajnokság, a Bundesliga utolsó fordulója a három bajnokaspiráns szempontjából. Bár mondhatnánk azt is, hogy csupán az történt, hogy mindhárom szupergárda győzött odahaza, és az addigi listavezető lett a bajnok. 


Négy év után újra csúcson az Ajax

Az Ajax megszerezte fennállása huszonnyolcadik bajnoki címét. Ronald Koeman társulata a befejező körben 2-0-ra győzött a NEC otthonában, így mindegy volt, milyen eredmény született Doetinchemben, ahol a másik bajnokaspiráns, a PSV vizitált, és a végeredmény 2-2 lett. Az Ajax így 1998 után ismét az élen végzett. 


A Juventus a bajnok

Minden félelemmel ellentétben, és a várakozásokat is megcáfolva a Juventus nyerte meg a 2001-2002-es olasz bajnokságot. Az olasz bajnoki rekorder Juve ezzel egyébként története 26. scudettóját szerezte meg. A záró fordulóban a torinói sztárcsapat könnyedén diadalmaskodott Udinében, azonban a végeredmény szempontjából ennél sokkal fontosabb dolog is történt: az utolsó előtti fordulóban még élen álló Inter 4-2-es, megsemmisítő vereséget szenvedett Rómában a Laziótól. 


Szabadidő

Spektrum TV ajánló
Tovább a cikkhez >>>

Minimax-hajók a Dunán

A Minimax a hétvégi napokon Mesehajókat indít a Dunán. Családi kirándulások keretében gyerekkoncertek, színdarabok láthatók többek között a Budapest Bábszínház vendégszereplésével. Ugyanitt olvasósarok, játszósarok is várja a gyerekeket. A MAHART-Minimax Úszó Mesehajó névre hallgató vízi alkalmatosság szombat és vasárnap délelőttönként tíz órakor az V. kerületi Vigadó téri kikötőből indul. (Információ és jegyrendelés: PMM Kft. Tel.: 489-5820) 


Kapsza Ágnes
A homokművek ragyogása

Talán nem köztudott, hogy az Iparművészeti Múzeum üveggyűjteménye több szempontból is különleges. Köszönhető ez részben a tudatos, 19. század óta államilag finanszírozott és szervezett gyűjtésnek, de talán még inkább annak, hogy a hazai üvegművészek több ízben is a legjobbak közé küzdötték föl magukat.


A Görög Kancsó

Szentendrén sétálva az ember könnyen megéhezik. Ez természetes folyamat, otthon is gyakran megesik. A választás, mint mindig: találni valamilyen közbeeső helyet, vagy irány az édes otthon. Utóbbi esetén könnyen elillan az éhség, és a hazaérkezés pillanatára már csak hideget lesz kedve fogyasztani az egyszerű polgárnak. Tehát: párizsit vagy éttermet? A Duna felé kanyarodva feltűnik egy cégér, Görög Kancsó. Dohányzó vagy nem? - szól a kérdés. Étlap érkezik, választás indul. Görög és ciprusi étkek mellett nem hiányzik a magyar konyha néhány darabja sem (halászlé és borjúpaprikás). 


Színes

Sikeres vizsga: banán és fúga

A birminghami Turves Green leányiskola végzős hallgatói tanáraik reményei szerint kitűnő eredménnyel fogják letenni a vizsgákat. A záróvizsga napján a lányok gyümölcsöt fognak enni, majd Bach zenéjére lépnek be a vizsgaterembe.


Hűvösre téve

Ohióban, Toledo városában egy iskola két éttermi dolgozója büntetésből tíz-tizenöt percre a hűtőbe zárt egy ötödik osztályos fiút, amiért dobálta az ételt. Az általános iskola a két dolgozót állásából felfüggesztette. A tizenegy éves Frankie Coley elmesélte, hogy az étterem asztalánál ülve játszott barátjával, amikor az egyik felszolgáló azzal vádolta meg, hogy dobálta az ételt. Az étterem alkalmazottja a nyakánál fogva megragadta, berakta a hűtőkamrába, aztán rávágta az ajtót. 


Névterror a rockvilágban

Szeptember 11-e a rockzenekarok életében is változást hozott. Egy új-zélandi Dzsihad nevű együttes megriadt, hogy a közönség militáns iszlám harcosoknak fogja hinni őket, ezért a megnyugtatóbbnak hangzó Pacifier, azaz Békéltető nevet választották. Egy amerikai heavy-metal banda, az Anthrax, őszi, országos turnéját tervezgette, amikor kezdetét vette a spóraterror. 


Kampány-majmolás

Nem elég, hogy az idei választási szezon Magyarországon a gyümölcsháború jegyében zajlott, hogy a narancs parancsa érvényesül, vagy Medgyessy jön. Ez a tendencia a visszafogott angolok háza táján sem volt másképpen. Az északkelet-angliai Hartlepool városka polgármester-választását ugyanis az a kampánycélzattal majomjelmezben parádézó polgártárs nyerte, aki ingyenes banánellátással kecsegtette a település iskolásait. 


Adósodó ifjak

A DMA adósságkonszolidációs ügynökség felmérése szerint a megkérdezett brit fiatalok egynegyede mindennél jobban fél az eladósodástól. Mindezek ellenére a harmincöt év alattiak mulasztják el leggyakrabban teljesíteni fizetési kötelezettségeiket, és 81 százalékuk egy percig nem habozna elhalasztani bármely kölcsön, adó vagy jelzálogkölcsön visszafizetését, ha anyagilag megszorulna. 


Mi van a képen?

1. Pohárba szorult macska 2. Macskára támadt pohár 3. A jéghideg kicsmacska az igazi


INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

DUMA PLÁZA

Nem lenne egyszerűbb, ha a kormány feloszlatná a népet, és másikat választana? (B. Brecht)