Vissza a tartalomjegyzékhez


Stresszlevezető

Egy eddig még nem létező feszültséglevezető szolgáltatás kezdte meg működését Németországban. Ennek keretén belül az érdeklődők egy általuk kiválasztott öreg autót kalapáccsal összetörhetnek, hogy így szabaduljanak meg a felesleges stressztől. Minimális „használati díj” ellenében az ügyfelek ezt a szolgáltatást a berlini APT Autopresse nevű autó-újrafelhasználó üzemében vehetik igénybe. 

A vásárló választhat, hogy egy Audi 80-ast, egy Ford Sierrát vagy akár egy Fiat Unót szeretne szétverni. Andreas Schmidtke ügyvezető igazgató elmondta, hogy több tucatnyian érdeklődnek az ötlet iránt. Véleménye szerint így vásárlóiknak pénzt takarítanak meg, akik egyébként vagyonokat költenének különböző terápiákra. „Ez egy lehetséges megoldást kínál a fáradt gőz kiengedésére, és emellett még szórakoztató is. Az ötmárkás használati díj csupán jelképes összeg” - mondta. „A befolyó pénzt egy alapítványnak fogjuk adományozni, mely a New York-i tűzoltók családjait támogatja” - tette hozzá. (Reuters)