Vissza a tartalomjegyzékhez


Nyelvtanulás parancsra

Nincs könnyű dolguk a kínai főváros rendőreinek: a legújabb utasítás szerint meg kell tanulniuk négy idegen nyelvet a 2008-as olimpiára történő felkészülés jegyében. Hogy a négy nyelv fejenként értendő-e, vagy egy-egy rendőrnek elegendő egyet-egyet elsajátítania, az nem derül ki a pekingi sajtójelentésekből, az viszont biztos, hogy a következő hét évben a pekingi rendőrök rendszeresen járhatnak majd angol, orosz, japán és arab órákra. 

A kínai főváros rendőrfőnöke hangsúlyozta, hogy e nyelvi programnak köszönhetően a rendőrök könnyebben látják el majd feladataikat az olimpiai játékok idején, amikor is igencsak felszökik a külföldi vendégek száma. Hozzátette, hogy mindegyiküknek kötelező a nyelvtanulás, függetlenül rangjától, beosztásától és tevékenységi körétől. Az akció startjaként Peking rendőrei között már ki is osztottak tízezer Angol nyelv rendőröknek című tankönyvet. A legbiztatóbb számukra az, hogy a legnehezebb nyelvek egyikén - kínaiul - könnyedén megtanultak, ráadásul még egészen kis gyermekként. (MTI)