Vissza a tartalomjegyzékhez


A világ legjobb sajtófotói

Hollandiában minden évben sor kerül a World Press Photo című nemzetközi sajtófotó-pályázatra és -kiállításra. A díjazottak közé bekerülni a jelentős pénzjutalom mellett óriási szakmai és erkölcsi presztizst is jelent. A nemzetközi zsűri által kiválasztott legjobb munkákból vándorkiállítást szoktak rendezni, amely a világ minden részén megtekinthetővé teszi az előző év legjobb alkotásait. A sajtó- vagy riportfotó fő jellegét mindenek előtt aktuális, sokszor pillanatnyi hírértéke adja, alapvetően ez különbözteti meg a művészfotótól. 

Ahogy azt a kiállítások is jól szemléltetik, a két műfaj természetszerűleg nem választható szét élesen egymástól. 
A World Press Photo Alapítvány 1955-ben Amszterdamban alakult meg, s az évek során a színvonalas fotós újságírás és a szabad információáramlás független fórumává nőtte ki magát. Az idei pályázatra 121 országból mintegy 42 ezer mű érkezett a szokásos, rendkívül gazdag tematikát érintve, ebből láthat most bőséges ízelítőt az érdeklődő, ha november 18-ig ellátogat a Néprajzi Múzeumba. A háborús konfliktusok, a szegénység, a kiszolgáltatottság, a kisebbségi lét, a környezetszennyezés, a betegség, a természeti katasztrófák dokumentumai mellett olykor megpillanthatjuk - néha egyazon képen belül - az élet derűsebb oldalának tükröződését is, egy kedves civilportré vagy a gyógyítás újabb csodáinak láttán. Idén az év képe az USA-beli Lara Jo Regan Mexikói bevándorló család című felvétele lett. Bár magyar fotósok ezidáig ritkán kaptak elismerést, Friedmann Endre, Török László és Soós Lajos művei szerepeltek már a kiállításokon. (Makki Marie-Rose)