Így kiáltott Klaus Wowereit, az SPD főpolgármester-jelöltje, amikor az első előszámlálási eredmények után nyilvánvalóvá vált győzelmük. Ők érték el egyébként a legkiegyensúlyozottabb sikert a két városrészben. Ezzel szemben a kereszténydemokraták mind keleten, mind nyugaton megbuktak. (Bár a CDU szavazótábora nyugaton még mindig jelentősnek mondható.) Vereségüket többek között azzal indokolták a szakértők, hogy jelöltjük, Franz Steffel, nem nyerte meg a választók szimpátiáját - ami viszont egyértelműen az SPD-nek kedvezett. (A csalódott hívek közül ugyanakkor sokan adták szavazatukat az FDP-re is.) 1950 óta nem vallottak akkora kudarcot, mint a vasárnapi választásokon. Steffel mindenesetre teljes mértékben magára vállalta a „fájdalmas vereséget”.
Elégedettek voltak viszont a liberálisok (FDP), támogatottságuk 1999-hez képest jelentősen emelkedett (2,2-ről 9 százalékra) - a hamburgi győzelmük után most már biztosan ülnek a nyeregben, és vérmesebb reményekkel nézhetnek a jövő őszi országos választások elébe. Még a koalíciós tárgyalásokat sem sürgetik, mint mondják, egyelőre megengedhetik maguknak, hogy nyugodtan ünnepeljenek. A fővárost érintő két legfontosabb kérdésre, az eladósodás és a közoktatás problémájának megoldására, véleményük szerint, nekik van a legkidolgozottabb elképzelésük - az SPD-nek tehát biztosan szüksége lesz rájuk.
A Zöldek/90-es Szövetség nem szerepelt ugyan roszszul, szavazótáborukat azonban nem sikerült bővíteniük. Ennek egyik oka az lehet, hogy valamikori békemozgalmár hagyományukkal ellentétben kormánytényezőként szolidárisak az amerikai terrorizmusellenes hadviseléssel. Feltehető ezért, hogy pacifista híveik egy része a PDS-re adta le voksát.
Igazán kiugró sikereket egyébként a posztkomunista utódpárt, a PDS ért el. Ugyanakkor náluk volt a legnagyobb a keleti és a nyugati városrész közötti szavazati aránykülönbség. Míg keleten majdnem minden második választó a PDS mellett döntött (47,6 százalék), nyugaton csak 6,9 százalékot értek el - bár ezzel is átlépték a kritikus 5 százalékos küszöböt, amit a nyugati tartományokban eddig sohasem sikerült nekik. Kelet-Berlinben több szavazatot gyűjtöttek össze, mint a másik négy nagy párt összesen. A ZDF televízió körkérdésére, vajon sikerült-e a PDS-nek elszakadnia elődjétől, az NDK állampárttól, a választók jelentős része igennel válaszolt. A PDS sikere azonban nem utolsó sorban jelöltjük, Gregor Gysi személyes médianépszerűségével függ össze. Mindazonáltal nyilvánvaló, hogy a PDS támogatottsága főleg a keleti országrészt sújtó munkanélküliséggel és bizonyos kelet-berlini kerületek szociális „leszakadásával” magyarázható.
Az SPD bár magasan vezette a listát, annyi szavazatot mégsem gyűjtött össze, hogy egyedül vállalhatta volna a kormányzást. 1990 óta idén először állt elő viszont az a helyzet, hogy több lehetőség is kínálkozik a koalíció kialakítására. Wowereit első sorban a Zöldek/90-es Szövetséggel szeretne tárgyalni, de nem zárja ki a vörös(SPD)-sárga(FDP)-zöld(Zöldek), illetve a vörös(SPD)-vörös (PDS) koalíció lehetőségét sem. Egy bizonyos: az egykori nagy koalíció (SPD-CDU) ma nem jöhet szóba. Wowereit mindamellett nehéz döntés előtt áll: ha a Zöldeket és a liberálisokat hívja meg koalíciós partnernek, akkor lényegesen kevesebb képviselői hellyel rendelkeznek majd, mint ha a PDS-nek ajánlaná föl a lehetőséget. A PDS háború- és globalizációellenes nézetével azonban nehéz helyzetbe hozná Schröder pártját a jövő évi Bundestag-választásokon. Felmerült továbbá az a kérdés, vajon képes-e a szociáldemokraták, liberálisok és Zöldek túlérzékeny, meglehetősen ingatag koalíciója szűk mandátumtöbbséggel kivezetni Berlint a gazdasági válságból.