Hechs László
Izrael vonuljon vissza

Az Egyesült Államok határozottan követelte az izraeli csapatok kivonását a palesztin városokból, mivel ezzel - amerikai értékelés szerint - veszélybe kerül a terrorellenes nemzetközi koalíció. Ariel Saron izraeli miniszterelnök a kormánya egyik tagjának meggyilkolása után ultimátumot intézett a Palesztin Hatósághoz a terroristák kiadatására. Mivel ez nem történt meg, az izraeli biztonsági szolgálat hajtóvadászatot indított a tettesek után, és a Jerusalem Post értesülése alapján legalább két merénylőt sikerült is elfogniuk.

Palesztin orvlövész Betlehem külvárosában. Ő is célpont Fotó: Reuters

Rehavam Zeévi turisztikai és idegenforgalmi miniszter meggyilkolásával új fejezet vette kezdetét az izraeli-palesztin viszályban. Az amerikai kezdeményezésre - a terror elleni nemzetközi koalíció megerősítése céljából - végrehajtott izraeli könnyítések a palesztin lakosságú városok 
zárlatán, a hadsereg visszavonulása a palesztin felörlő terrorháborút megelőző vonalra a gyilkosságot követően félbeszakadt. 
A gyorsan összehívott izraeli biztonsági kabinet egyhangú döntéssel ultimátumot intézett Jasszer Arafathoz, amelyben követelte, hogy a Palesztin Hatóság tartóztassa le a miniszter gyilkosait és az azokat küldőket, és adja ki őket Izrael Államnak. Helyezze törvényen kívül a palesztin terrorszervezeteket, számolja fel infra-struktúrájukat, gyűjtse be jogellenesen kinnlévő fegyvereiket, és azonnal vessen véget az Izrael ellen folytatott háborús úszításnak. Amennyiben Arafat és a hatóság - így szólt a Gideon Saar kormányszóvivő által felolvasott szöveg - nem teljesíti a követelést, akkor - a tálib rendszerhez hasonlóan - Izrael terrorizmust támogató rezsimmé nyilvánítja a hatóságot, és ennek megfelelően jár el vele szemben.
Arafat egyik tanácsadója, Nabil Abu-Rudeinah elutasította az izraeli ultimátumot, kijelentvén, hogy nem hajlandó fenyegetés alatt cselekedni, és egyébként sem találják Zeévi gyilkosait, és még ha meg is találnák, akkor sem adnák ki. Izraelnek így nem maradt más választása, mint fokozatosan behatolni a nagyobb palesztin városokba, Beit Dzsallába, Betlehembe, Tulkárembe, Nabluszba, Kalkilijába, hogy elfogja Zeévi gyilkosait és a gyilkosságokért felelős Népi Front Palesztína Felszabadításáért terrorszervezet tagjait, felszámolja a Hamasz és az Iszlám Dzsihád infrastruktúráját, és ellehetetlenítse a Fatah katonai terrorszervezetét, a Tanzimot. 
E műveletek során - többek között - felrobbantották a legkevesebb öt izraelit meggyilkolt Atef Abayatot, a Tanzim betlehemi parancsnokát; a Dzsihád hebroni parancsnokát házából vitték el egy hajnalon a hadsereg palesztin álruhás, titkos egységei, és végeztek a nabluszi A-Najeh egyetem felé vezető úton Aywan Halawehhel, a Hamasz bombakészítőjével is, akinek legkevesebb negyvennyolc izraeli halála szárad a lelkén. Többek között ő tanította be azt a hat Um el-Fahm-i izraeli arabot, hogy Hederán robbantsák fel a Hapoalim bankot. Nem rajta múlott, hogy az akcióból nem lett semmi.
Az izraeli akciók élénk ellenkezést váltottak ki az Európai Közösség egyes országaiban. A legerősebb hangot a francia külügyminiszter, Hubert Vedrine ütötte meg, aki követelte, hogy Izrael azonnali hatállyal vonuljon ki az autonómia területéről. A Sanghajban tartozkodó Colin Powell enyhébben fogalmazott: „Remélhetőleg az izraeliek elhagyhatják azt a területet, amelyet újabban elfoglaltak. Remélem befejezik, amit csináltak, és - amilyen gyorsan csak lehet - eltávoznak, és visszatérhetünk ahhoz a folyamathoz, amely - reményeink szerint - elvezet bennünket a tűzszünethez.” 
Időközben Peresz külügyminiszter New Yorkban tanácskozott Kofi Annan főtitkárral és George W. Bush elnökkel. Az elnök - aki az izraeli akcióban a saját terrorellenes hadjáratát látja veszélyeztetve - már erőteljesebben fogalmazott: „Izrael azonnal vonuljon ki az általa elfoglalt területekről!” Peresz válaszában kijelentette, hogy Izraelnek nincs szándékában meghódítani a palesztinok által lakott területeket, nem akarja megdönteni Arafat uralmát, de kötelessége megvédeni polgárai életét és testi épségét. Természtesen kivonul az elfoglalt területekről, amint teljesítve látja követeléseit. Az izraeli rádióban a külügyminiszter nyelvészeti értekezést tartott arról, hogy ami angolul „azonnal”, az ivritül „a lehető legkorábban”. Arafat közben bejelentette, hogy letartóztatta a Népi Front két emberét, és törvényen kivül helyezte a szervezetet. Ez azonban nem elégítette ki Binjamin ben Eliézer honvédelmi minisztert, aki tetteket vár a palesztin vezetőtől és nem csak szavakat. Márpedig Arafat a szavaknál többre nem hajlandó.
A hadsereg akciói feszültté tették a viszonyt a két stratégiai szövetséges között. Az Izraelben tartozkodó Dennis Ross, Clinton volt békekoordinátora nem hiszi, hogy e nézeteltérés válsággá fajulhat. Izraelben dühösen fogadták az amerikai reakciókat, mondván, hogy az amerikaiak kettős mércét alkalmaznak, amelynek lényege, hogy Bush háborúzhat a terror ellen, de az izraeliek nem. Még a munkapárti miniszterhelyettes Efrajim Sné is úgy nyilatkozott, hogy Izrael szuverén állam, és nem fogad el utasításokat az amerikai kormányzattól. Különben is azt, hogy mikor, meddig és hol kerül a hadsereg bevetésre, egyedül az izraeli kormány - és egyedül a saját biztonsági szükségletei alapján - dönti el.
Saronnak a saját portáján is konfliktussal kell szembenéznie bal- és jobboldalról egyaránt. A Munkapárt ülésezett a héten és úgy döntött, ha Saron idővel nem vonul ki az autonómia területéről és megdönti Jasszer Arafat rendszerét, akkor kilépnek a kormányból. A jobboldalon a korábban kilépési szándékát hangoztató Nemzeti Egység - Izrael a Hazánk Párt közölte a nemzeti egységkormányban maradásának feltételeit. Ezekben - többek között - az is szerepel, hogy az izraeli hadsereg egységei maradjanak a palesztinok által lakott városokban, és döntsék meg Jasszer Arafat rendszerét. A Mafdal, a Nemzeti Vallásos Párt is csatlakozott e felhívásokhoz. Saron ez utóbbi pártot is be szeretné vonni a kormányzásba, ám nem akarja elveszíteni a Munkapárt támogatását sem.