Vissza a tartalomjegyzékhez

Kapsza Ágnes
Az emlékek kivetítése

A „magyar Chagall”-ként is emlegetett Ámos Imre grafikáiból a Francia Intézetben október 31-ig látható kiállítás. A tárlat szervezői ilyen módon is nagy példaképe mellé állítják a festőt, hiszen Ámosnak e jórészt közönség elé soha nem került rajzai egy időben láthatóak Budapesten a Zsidó Múzeumban kiállított Chagall-képekkel.

„Ámos jelenései” - ahogy a kiállítás címe is utal rá - apokaliptikusak: angyalok, órák, áldozati tüzek, mennybe vezető létrák motívumai bibliai szimbólumrendszerré alakulva jelennek meg képein. Kifejezésrendszere nem köthető sem történelmi, sem művészettörténeti korhoz - szögezi le Kőbányai János a kiállítás ismertetőjében. Ámos maga „asszociatív expresszionizmus”-ként beszél művészetéről. Rajzai nem képmások, inkább képben elbeszélt próféciák - vagy legalábbis a „Könyv” ihlette asszociációk. „Az emlékeknek a kivetítései érdekelnek. Olyan érzéseknek a közvetítését szeretném, amelyek az enyémek csak és mégis örök emberiek” - vallja naplójában. A nagykállói születésű festő először Budapesten ismerkedett meg az izmusokkal. Később feleségével, Anna Margit festőművésszel együtt volt alkalma Párizsban személyesen is találkozni Chagallal, aki elismerte és biztatta a fiatal magyar művészházaspárt.
Csak később tudatosult benne, hogy Párizsban a legnagyobb hatást mégis - Chagall barátságán túl - leginkább Picasso kereteket szétfeszítő belső elégedetlensége tette rá. A teljesen figurátlan absztrakciónál nem tudott megmaradni, és visszaért a természetben látható picassósan átformált és kifejezett motívumokhoz.
A 36 évet élt festő az ukrajnai munkaszolgálatának éveiben is szorgalmasan alkotott. Radnóti Bori noteszének ámosi „változata”, a 101 lapos Szolnoki Vázlatkönyv egyike a holokausztot legmélyebben és leghitelesebben ábrázoló dokumentumoknak.